Münchenben a theresienwiesei kiállítási központ 7. számú csarnokában az iráni Mohammad Nassziri szokásához híven Kelet felé fordult Allah segítségét kérve a pódiumon, vett egy mély levegőt, majd nekiveselkedett, hogy kilökje a 152,5 kg-ot. Ami légsúlyú súlyemelőnek addig még soha nem sikerült. S most a címvédőnek sem, amit egyszersmind azt jelentette, hogy az öltözőben tűkön ülő Földi Imre eldobhatta a cigarettáját. Mert a XX. nyári olimpián, 1972. augusztus 28-án, egy hétfői napon, a játékok második versenynapján az eredményhirdetésnél őt szólították a dobogó tetejére. „Egyszer már én is megérdemeltem” – szakadt ki belőle.
Az akkor 34 évesen már jószerivel veteránnak számító tatabányai versenyző, a helyi bányászközösség megbecsült tagja négy és nyolc évvel korábban is megérdemelte volna az aranyat. Az 1959-es varsói világbajnokságon 21 esztendősen már bronzérmet szerzett, egy év múlva azonban a római olimpián a hatodik hely is szép eredmény volt a mindössze 149 centi magas „minidarutól”. Tudniillik huszonöt kilóval srófolta fentebb a varsói teljesítményét. Mexikóvárosban és Tokióban pedig úgy lett ezüstérmes az ötkarikás játékokon, hogy előbb 2,5 kg-mal kapott ki a szédületes napot kifogó szovjet Alekszej Vahonyintól (357,5 és 355 kg), majd Nassziri csak könnyebb testsúlyával – harminc dekagramm volt a differencia – előzte meg, a versenyben mindketten 367,5 kg-ig jutottak.
Münchenben Földi és Nassziri mellett az aranyra jelentkezett be a szovjet Gennagyij Csetyin is, aki akkor 375 kg-mal tartotta a világrekordot. Földi legjobbja München előtt 372,5 kg volt a három fogásnemben; ugyanis 1972-ig a szakítás és a lökés mellett nyomásban is versenyeztek. Mexikóvárosra emlékezve nem volt lényegtelen, hogy a nagy trióból Csetyin 55,65 kg-mal, Földi 55,70-nel, Nassziri 55,90-nel mérlegelt.
Földi az erősségének számító nyomásban 127,5 kg-ot teljesített, miként az iráni is, Csetyin viszont csak 120-at. Szakításban Nassziri a 100 kg-os kezdősúlyán ragadt, Földi és a szovjet 107,5-tel zárt, és az nem osztott, nem szorzott, hogy a japán a Miki Kodzsi 112,5-t emelt a feje fölé, versenyen kívül pedig 114 kg-ra javította a világcsúcsot. A lökésben Földi vezető pozícióban, 137,5-tel beállította a magyar rekordot, majd második kísérletére a 142,5-vel is megbirkózott, így az összetettben 377,5 kg-os világcsúccsal állt az élre! Ám ezután még idegtépő percek következtek, mert a magyar tábornak ki kellett várnia, hogy a két nagy rivális két-két gyakorlata az eszement súlyokon – Csetyinnek is 150 kg-ot kellett volna kilöknie – ne sikerüljön.S amikor Nassziri másodszor sem bírt el a 152,5-vel, abban a pillanatban meglett a magyar küldöttség első müncheni olimpiai aranya, amit még öt követett a bajor városban. Súlyemelésben viszont a mai napig is csak két ötkarikás elsőségünk van, az „úttörő” Földi után 1980-ban Baczakó Péter győzött. Aki 2008-ban, 56 évesen távozott közülünk. Érdekesség, hogy Moszkvában ő a félnehézsúlyban ugyancsak 377,5 kg-mal végzett az első helyen, de mint említettük, München óta már csak két fogásnemben zajlanak a súlyemelőversenyek.
„Amikor nyomásban nem tudtam megelőzni Nasszirit, nem sokan hittek abban, hogy nyerhetek. Az előző két olimpián a nyomás után hiába vezettem, mégis kikaptam. Most úgy készültem, hogy ez ne következzék be. Az elmúlt négy év alatt megtanultam szakítani és lökni is. S amikor kilöktem a 142,5 kilót, tudtam, hogy olimpiai bajnok leszek. A vetélytársaim arcán láttam a megdöbbenést és a kétségbeesett elszántságot. Olyan feladatot kellett vállalniuk, amit már nem tudtak teljesíteni. Mégis valami furcsa és megfoghatatlan érzés volt várni, amíg Nassziri és Csetyin kísérletezik. Ezerszer felötlött bennem: és ha sikerül valamelyiküknek? Az öltözőben rágyújtottam egy cigarettára, ültem és vártam. Amikor behallatszott a közönség csalódott moraja, mindig szívtam egyet a cigarettán. Nem vagyok babonás, de most azt néztem, hogyan ég a cigaretta. Ha felparázslott, akkor bizakodtam, ha csak úgy felvillant, elcsüggedtem. Szívtam, szívtam, de ennyire rosszul még akkor sem esett a dohányzás, amikor életemben először gyújtottam rá. A többire már alig emlékszem. Folyvást csak az járt a fejemben, hogy kétszer csak álmodtam a győzelmet, s talán most sem igaz” – nyilatkozta a Földi Imre a győzelem másnapján a Képes Sportnak.
S álljanak itt a versenyzőtárs, de a müncheni olimpia idején Tatabányán már edzősködő Veres Győző találó szavai az ünneplés közepette: „Imre az egész életét alárendelte a sportnak, az eredményeknek. Ha a sport nem is kegyeli túlságosan egyes embereket, végül meg kell, hogy hajoljon egy következetes, hosszú ostrom hatására. A sors nagy igazságtalansága lett volna, ha egyszer enélkül a legnagyobb siker nélkül kellett volna Imrének abbahagynia. Így most már bármi történjék is, az ő sportpályafutása szép, kiteljesedett egész” – fogalmazott a magyar súlyemelés első világbajnoka, a kétszeres olimpiai bronzérmes, három éve Ausztráliában elhunyt Veres Győző.
Földi – akinek a világcsúcsa a nyomás eltörlésével örök érvényű lett – nem hagyta abba a versenyzést, elindult az 1976-os montreali ötkarikás játékokon is, és itt 38 évesen az ötödik helyen végzett. Úgy, hogy lökésben a 140 kg-os eredménye a harmadik legjobb volt a mezőnyben. Földi Imre az első súlyemelő lett, aki öt olimpián vett részt. (Ezt még két német mondhatja el, Ingo Steinhöfel és Ronny Weller, ők 1988 és 2004 között jegyezték a sorozatunkat.) Hatszoros világ-, tízszeres Európa-bajnok, és huszonnégy világrekord fűződik a nevéhez. Az első magyar bajnokságát 1957-ben, az utolsót 1976-ban nyerte.
Annak idején vájárnak tanult, de a Tatabányai Szénbányáknál végül lakatosként állt munkába. Erejével naponta nyűgözte le munkatársait. Jellemző történet róla a visszaemlékezésében: „Egyik nap egy 130 kilós munkadarabot hoztak teherautón a műhelybe. Alig tudták mozdítani, mire valaki szólt, hogy próbáljam feltenni az esztergapadra. Megragadtam, és oda tettem, ahová kérték.”
1976-ban a Testnevelési Főiskola továbbképző intézetében középfokú edzői oklevelet szerzett, edzőként azonban nem teljesedhetett ki, és ez nagy szívfájdalma maradt. „Nem az eredmények döntöttek, hanem az, kinek van nagyobb hangja. Menők helyett csak kicsikkel foglalkozhattam, amit nem becsültem le, de valahogy furcsa volt, mennyire óvtak attól, hogy edzőként is reflektorfénybe kerüljek ” – mondta a ’90-es évek végén. Mindenesetre sokáig egyengette lánya, Földi Csilla pályafutását, aki ötszörös Európa-bajnok lett összetettben, s tizenhat Eb-aranyat szerzett 1989 és 1996 között.
A 2000-es évek aztán Földi Imre számára is elhozták a megbecsülést. 2002-ben megkapta az olimpiai érdemrendet, 2003-ban Tatabánya díszpolgára lett (vajon miért kellett erre eddig várnia?!), 2005-ben a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség az évszázad legjobbjának választotta, 2007. január 31-én pedig ő került be a Nemzet Sportolói közé a Puskás Ferenc halálával megüresedett helyre. „Nagyon jó, hogy bent vagyok, anyagilag és erkölcsileg egyaránt. 2004-ben, az első választáskor kicsit csalódott voltam, hogy akkor még nem lettem a Nemzet Sportolója, most viszont roppant boldog vagyok” – mondta akkor. 2009-ben róla nevezték el a felújított tatabányai sportcsarnokot, tavaly év elején pedig a helyi önkormányzat sportösztöndíjat alapított a nevével fémjelezve. Ha valakinek, Földi Imrének a pályafutása igazán ösztönző lehet.
