Olyan volt ez a BL-sorozat, mint egy középkori ütközet, amelyben a két legdaliásabb vitéz ugyan megvívja az előcsatározásait, de kezdettől fogva a másikat, fő vetélytársát figyeli, mert pontosan tudja, hogy kettejük küzdelme dönti el az egész hadjáratot.
Így történik ezúttal is. A magyarok veretlenül, a legjobb 16-ból és a 8-ból is csoportelsőként léptek tovább, a montenegróiak mindkétszer kénytelenek voltak beérni a második hellyel, a középdöntőben éppen az ETO mögött. De egyszer sem kaptak ki a győriektől, 23-23-ra és 26-26-ra mentek egymással. A 2012-es BL-döntő emléke – 54-54-es összesítéssel, több idegenben lőtt góljával a Buducnost nyert – valószínűleg sokáig kísérti még az ETO-t, hiszen a Moracsa-csarnokban túlzás nélkül súlyos fizikai inzultusban volt része, méghozzá a pályán, következmények nélkül.
A sérelmeket csak fokozta ama bizonyos idén márciusi 26-26, annak is zárómomentuma, amikor Milena Knezevics előre megfontolt szándékkal, indifferens helyzetben odaállt Görbicz Anita elé, és lefejelte. A női mezőnyben példátlan brutalitás keltette indulatokat, ha lehet, tovább gerjesztette a kontinentális szövetség, az EHF felfoghatatlanul enyhe ítélete, amely csupán két mérkőzésre tiltotta el az irányítót. Knezevics így éppen a vasárnapi döntőre térhet vissza. A Podgoricát kivéve ezért mindenki jobban járt volna, ha a Vardar Szkopje jut be a fináléba, de 22-20-as hosszabbítással a Buducnost csatlakozott az ETO-hoz.
A győriek szombaton ,,üzemszerű” játékkal, 29-26-ra gyűrték le a dán Midtjyllandot, ám ők is pontosan tudják, hogy a német Woltering kapust, a román irányítót, Neagut, az elöl-hátul feltartózhatatlan szerb beállót, Cvijicset, valamint további nemzetközi klasszisokat és amazonokat felvonultató montenegróiak ellen több kell. Mondhatni, minden és mindenki.
Ambros Martíntól szombat délután azt kérdeztük, a két nap, két meccs tempóra érett-e a csapata, mire az ETO trénere így válaszolt: „Ahogy mondtam, ez tulajdonképpen két nap, két döntő. A női mezőnyben eddig ez nem volt szokás, de már két-három hete erre készülünk, ezt segítette, hogy a Magyar Kupa négyes döntőjét is ebben a rendszerben játszottuk. Energiát nem tartalékolhattunk a dánok ellen, mert ha ezt tesszük, nem jutottunk volna tovább. Ma még nem gondolhattunk a holnapra.”
Este azonban már mindenkinek minden gondolatfoszlánya a címvédés lehetősége körül forgott. Annál is inkább, mert magyar klubnak ez még soha nem sikerült, hiszen a Vasas 1982-ben, a Dunaferr 1999-ben, az ETO pedig tavaly hódította el a BL-trófeát, ez eddig három egyszeri csoda. Ami tulajdonképpen megfelel a magyar igazságnak, de a norvég Lundénak és Lökének, a brazil Amorimnak vagy a montenegrói Bulatovicsnak ezzel igazán nem kell tisztában lennie.
Utóbbi egyébként nyáron visszatér a Podgoricához, de vasárnap itt a jó alkalom, hogy még feljebb alkudja a vételárát. Annál is inkább, mert Ambros Martín joggal jegyezte meg: „A Buducnost védelme roppant szilárd, csapatként kiválóan funkcionál, a feladat tehát nem könnyű, de adott.”
Kézzel, lábbal, szívvel és fejjel is a tökéletesre kell törni. Knezevics esetében a fejtől persze eltekintenénk.
