Olasz Anna: „Elbírok a drabális ellenfelekkel”

Húszéves ezüstérmesünk alig bír magával, annyira örül a Berlinben megszerzett Európa-bajnoki ezüstéremnek.

Olasz Anna eddig a magyar úszócsapat üdvöskéje, kellemes meglepetésszerzője a berlini Európa-bajnokságon. A húszéves, törékeny szegedi lány vasárnap a 25 km-es nyílt vízi úszásban szerzett ezüstérmet, iszonyatos verést elszenvedve a hazaiak 39 éves későbbi bronzérmesétől, Angela Maurertől. Gellért Gábor tanítványa azonban bebizonyította, hogy nem az a leány, aki adja, hanem aki állja. Annával hazautazása előtt, a Velodromban beszélgettünk.

– Hogyan bírta ki ezt a 25 kilométert a vízben úgy, hogy még közben tempóznia is kellett, nem is lassan?
– Rettenetesen hosszú volt, életemben nem is úsztam még ennyit egyfolytában, 20,5 kilométer volt a legtöbb, amit teljesítettem. De tudtam, mire vállalkozom, s ez a tudat segített, továbbá az is, hogy nagyon akartam az érmet.

– Nem volt hideg a víz?
– Dehogynem, 21 fokos volt. Nekem ez nem számít hidegnek – általában –, csakhogy 25 kilométeren teljesen más tempót úszunk, mint 10 kilométeren, lassabban tempózunk, s ezért nem tudok annyira kimelegedni. Így aztán tényleg fáztam, de mivel már hozzá vagyok szokva, ezért nem okozott problémát.

– A közelmúltban, amikor Gdansk térségében a Balti-tengerben úszott egy 20,5 km-es versenyen – amit meg is nyert –, milyen hideg volt a víz?
– Nagyon. Húszfokos volt, de érdekes módon nem fáztam annyira, mert időnként jöttek melegebb áramlatok. Én ezt most rosszabbnak éreztem.

– A ma reggeli Berliner Zeitungban a német kislány – pardon, a 39 éves Angela Maurert, a harmadik helyezettet nem nevezném kislánynak –, szóval, Maurer nagyon örült a bronzéremnek, sportszerűen nyilatkozott, nem is említette a vízi verekedést
– Mondjuk, azt nem csodálom, hogy nem említette, mivel ő volt az, aki a szabálytalanságok teljes tárházát felvonultatta velem szemben, de azt kell mondanom, hogy ez ma már része a nyílt vízi úszásnak. Azt tudtam, hogy a hazai versenyző bármit csinálhat, akkor sem fogják kizárni, viszont arra jó volt ez az adok-kapok, hogy felidegesítettem magam, s ez az érzés is motivált. Végül is jól sült el a csetepaté

– És alighanem a rutinja is gyarapodott a versenynek köszönhetően.
– Mindenképpen. Minden versenyből rengeteget lehet tanulni, főleg úgy, hogy ez volt az első 25 km-es úszásom. Most már tudom, hogyan kell beosztani az erőmet. Nyilván én is hibáztam úszás közben, de hát ez volt az első. Azt hiszem, az arany akkor sem lett volna meg, ha rutinosabb vagyok, hiszen mégiscsak a világbajnoknő győzött, az olasz Martina Grimaldi. Viszont ennek a második helynek nagyon-nagyon örülök.

– Egyébként minden megengedett a vízben? Hol a határ?
– Úgy néz ki, hogy most itt Berlinben bármit meg lehetett csinálni, de ez nincs mindig így. Az a baj, hogy az ember nem tudja, meddig mehet el Nyilván a hazai pályán mindig előnye van a versenyzőnek. Én egyébként próbálom kerülni a verekedéseket, mert a 165 centimmel és az 50 kilómmal nem jönnék ki jól ezekből a csetepatékból.

– A hosszútávúszásban általában drabálisak az ellenfelek?
– Jellemzően igen. Bár előfordul néhány filigrán versenyző is, mint például én.

– Kinn marad Berlinben szurkolni a medencés úszóknak?
– Nem, sajnos nem lehet, mindjárt indul a repülőgépem