Egy hozadéka mindenképpen volt annak, hogy csapatunk utolsó csoportmeccsén, Győrben kikapott a spanyoloktól: az, hogy a románok elleni rangadó ezzel szombatra került, és így Székelyföld minden kézilabdahíve elindulhatott Debrecen felé. A hangulat már a bemelegítés alatt azt üzente, több vár ránk, mint egyszerű sportesemény, a lányoknak azonban természetesen a pályán a mérkőzést kellett megnyerniük.
Meg is tették. Hogy aztán azért-e, mert kötelező feladatként ezt jelölték meg, vagy mert tanultak a spanyolok elleni, elrontott végjátékból, egyre megy, de tény: 17–19-ről 20–19-re fordítva győztek. Mint az eredmény is mutatja, elsősorban a találkozó nagy részében jól működő védekezésüknek köszönhetően, jobbára statikus, egyéni rögtönzésekre épülő támadójátékkal, de utólag mindez kit érdekel?
Legfeljebb a szakembereket, a dánok elleni, hétfői összecsapásra (a mérkőzést az MNO-n percről percre követhetik) levonandó tanulságként, ám összességében ezúttal semmi sem számított, csak a győzelem.
Amelynek persze megvoltak az egyéni hősei: Kiss Éva három bravúrral nyitott, azok nélkül talán mindennek vége, mielőtt elkezdődött volna, Mészáros Rea úgy harcolt a román támadókkal, mint hajdan az ezeréves határon a székely légió – csak sikeresebben –, Tóth Gabriella világversenyes újoncként, a csapatba épp beesve a hajrában a semmiből két gólt vágott és kibrusztolt egy hetest. Összességében azonban igaza volt Tomori Zsuzsannának, aki úgy fogalmazott, egy ember itt nem válthatta meg a világot.
Az egyik megváltót, Tóth Gabriellát azért megkérdeztük, hogyan „merészelte” tinédzser létére eldönteni az E-középdöntőt, mire így felelt: „Németh András azt kérte, hozzak lendületet a játékunkba, vállalkozzak, ezt tettem. A többiek addigra kicsit talán elfáradtak, tudtam, hogy lőnöm kell, azért küldtek be. Az sem idegesített, hogy Ungureanu nagyon jól védett, inkább még ösztönzött, hogy na, akkor mutassam meg, lőjem be én neki. A hetesnél meg úgy gondoltam, van ott még egy kis rés, azon beférek.”
Annál kisebb rést, mint ami a két csapat között ezúttal volt, valóban nehéz találni. Hiszen nemcsak 17–19-ről sikerült fordítani, hanem a 20–19-et perceken át, Bulath kiállítása dacára őrizni. A nyolcgólos Neagu addig igazolta klasszisát, de Tomori szavaival élve ekkor elszívták előle a levegőt. Németh András szövetségi kapitány bezzeg annál nagyobb lélegzetet véve mondta: „Ez történelmi tett volt, ugye? Azzal nyertünk, hogy a védelmünket öt perc kihagyás után sikerült újra megszilárdítani, Kiss Éva kapusteljesítménye ugyanezt az utat követte, Tóth Gabi pedig belőtte azt a két nagyon fontos gólt.”
Az általános eufória közepette azért megpendítettük, ugyanezzel a támadójátékkal a dánok ellen valószínűleg nem lehet győzni, kérdés, van-e több a csapatban, mire Németh rávágta: „Lennie kell. Nagyobb lendülettel kell játszani, több futással, mozgással, nem szabad ennyi ziccert elrontani, és olyan helyzeteket kell elvállalni, amelyekben megvan az esély a góllövésre.”
Mert az esély úgy általában is visszajött, legalább a hat közé kerülésre – most már élni kellene vele.
