Bozsik Gábor 2006-ban a szegedi világbajnokságon robbant be a hazai, egyben a nemzetközi élmezőnybe, amikor Sík Márton, Csamangó Attila és Boros Gergely társaként K–4 500 méteren ezüstérmet szerzett. Egy évvel később lényegében megismételte ezt az eredményt, akkor a szegedi négyes ugyanebben az összeállításban harmadik lett a vb-n. Változást 2008 hozott, sajnos nem átütőt, amire pedig minden lehetőség megvolt.
Igencsak meglepődtünk a 2010-es párizsi vívó-vb-n azon, hogy egyéni férfipárbajtőrben a főtáblára jutásért vívott asszóban válogatottunkból Somfai Pétert egy török pengeforgató verte meg. Utána még jobban, amikor kiderült, hogy Yusuf Bojte valójában Böjte Szabolcs, aki néhány hónappal korábban még a magyar juniorválogatott tagjaként lett csapatban világbajnok.
Ebből a villámigazolásból igazából nem profitáltak a felek, jó néhány példa bizonyítja viszont, hogy a sport világában előszeretettel honosító törököknek akadnak nagy húzásaik. A 2008-as olimpián a szabadfogású birkózás 66 kilogrammos súlycsoportjában győztes Ramazan Sahin eredeti neve Ramzan Irbajhanov, és Csecsenföldön látta meg a napvilágot, de Peking előtt vb-t és Eb-t is már a törököknek nyert. Ugyancsak Pekingben, az atlétikai versenyeken az etióp származású Elvan Abeylegesse (Hevan Abeje) női 5000 és 10 000 méteren egyaránt ezüstérmes lett. Az utóbbi években a törökök Kenyából importáltak fiatal futókat, akiknek otthon hatalmas a konkurenciájuk, így könnyebb meggyőzni őket az országváltással. Polat Kemboi Arikan (született Paul Kipkosgei Kemboi) 2012-ben a londoni olimpia előtt Helsinkiben az Eb-n 10 000 méteren arany-, 5000-en bronzérmes lett, ugyanitt Tarik Langat Akdag (Patrick Kipkirui Langat) a 3000 méteres akadályfutásban másodikként zárt, Ilham Tanui Özbilen (William Biwott Tanui) pedig három éve „hazai pályán”, az isztambuli fedettpályás vb-n nyert ezüstöt 1500 méteren. A londoni olimpián azonban a modern kori janicsártrió csak nyolcadik, kilencedik helyeket szerzett.
Az immár Sík, Beé, Bozsik, Boros kvartett megnyerte a hazai válogatót, ebben az összetételben mégsem utazhatott Pekingbe. A kvótaszűke miatt az egyik embernek ki kellett maradnia, s a K–1 500-on indulási jogot szerző Vereckei Ákos ült a hajóba. A vezérevezősnek, Sík Mártonnak bérelt helye volt, Angyal Zoltán szövetségi kapitány úgy döntött, hogy Beé Istvánt hagyja ki. Szakmailag amúgy érthetően, hiszen a leghátsó embert, Boros Gergelyt sem akarta kivenni, Bozsik és Beé közül pedig az előbbi volt a jobb. A szövetség elnöksége felülbírálta a döntést, 800 méteren pótválogatót írt ki a három kajakos között. Ez egyrészt azzal az eredménnyel járt, hogy végül Boros maradt ki – csak tartalékként utazott Kínába –, másrészt Angyal Zoltán jelentős mértékben emiatt mondott le tizenkét év után a kapitányi tisztségről. A négyes olimpiai ötödik helyezése sem siker, sem kudarc, de az elmaradt érem a későbbiekben valamennyi érintett, így Bozsik pályafutását is befolyásolta.
A következő évben még kijutott a vb-re a négyessel, újabb ötödik helyet szerezve, utána azonban hiába nyert még idehaza országos bajnokságot egyesben, világversenyen már nem szerepelt többet.
„Az előző idényben még adtam magamnak egy esélyt, 2013 őszén csatlakoztam Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjához, de a várt eredmény elmaradt. Nem Kati néni tehet erről, hiszen a többiek jól teljesítettek, nekem azonban nem fekszik az az edzésmódszer, hogy már szinte rögtön vízre szállás után keményen hajtunk, én rendre az idény vége felé lendülök formába. A nyáron abba akartam hagyni a kajakozást, Gyökös Lajos [korábbi világbajnok, aki néhány éve hirtelen eltűnt a magyar kajak-kenu porondjáról, a tavalyi vb-n török színekben láttuk viszont – a szerk.] beszélt a török lehetőségről. Nem tagadom, anyagi megfontolásból vágtam bele. Két kisgyerekem van, idehaza a kajakozásból nem tudok megélni, s harminchárom évesen nehéz fejest ugrani a civil életbe” – beszélt a döntése hátteréről Bozsik.
Mesés megélhetésre ne gondoljunk, a kajakos nem keres annyit Törökországban, mint amennyi idehaza a Gerevich-ösztöndíj maximuma. S ezért még jelentős áldozatot vállal, hiszen kétlaki életet él, heteket Antalyában tölt el, majd néhány napra hazajön a családjához. Mind mondja, akkor érné meg a kaland, ha sikerülne olimpiai kvótát szereznie, de férfikajakban a legjobbak sem mehetnek biztosra. „Gazdaságilag nekem összességében biztosan ráfizetés a kajakozás, olimpiai érmet kellett volna szerezni, hogy ne így legyen. Ezzel együtt nem bántam meg, nem pénzért csináltam. Talán kicsit hamarabb kellett volna gondolni a sport utáni életre.” Bozsik Gábor maga mondta ki a mindenkinek megszívlelendő tanulságot.
