– Ha azt nézzük, hogy legutóbb 1985-ben állt atlétánk fedett pályás Eb-n a dobogó tetején (akkor Athénban a férfiaknál a távolugrást Pálóczi Gyula, a 60 méteres gátfutást Bakos György nyerte – a szerk.), még most is folyhatna a magyar pezsgő a Vencel téren. Hogy telt a szombat estéje, éjszakája? – kérdeztük még vasárnap a tavalyi zürichi szabadtéri Eb-n is érmes, ott 19,04 méteres magyar csúccsal harmadikként záró Márton Anitát.
– A verseny után még elvittek doppingvizsgálatra, ahol elég nagy volt a tömeg, így már későn, és igencsak fáradtan értem vissza a szállásunkra. Megtartottuk a csapatértekezletet, kielemeztük a történteket, a többiek megünnepeltek, de ez inkább csak csendes ünneplés volt, jobbára beszélgettünk.
– Egy pezsgő azért csak előkerült valahonnan, nem?
– Pezsgő éppenséggel nem, más volt helyette. S bár ritkán iszom alkoholt, egy sör azért most nekem is lecsúszott, hogy jobban tudjak aludni. Ami így sem nagyon akart sikerülni, szerintem fél kettő körül jöhetett álom a szememre.
– Azért ez nem meglepő, ha az ember mellett ott van egy hatalmas Eb-arany, a televíziós közvetítésben lehetett látni, hogy a csehek nem spóroltak az anyaggal, szép nagy darab.
– Ez igaz, de az a helyzet, hogy az érmem még nincs nálam.
– De hiszen már ott volt a nyakában!
– Igen, de visszakérték, hogy a nevemet is belegravírozzák. Nálunk ez bevett szokás, a zürichi Eb-bronzomon is rajta van a nevem.
– Fedett pályán eddig 18,63 volt a legjobbja, ezen 60 centit javított, és három centivel megdöntötte a 26 éves országos csúcsot is. A selejtező után az Európai Atlétikai Szövetség honlapján el is árulta, hogy az aranyért jött, és megjavítani a 19,20-as magyar csúcsot. A hét elején azonban a magyar szövetség sajtótájékoztatóján jól titkolta a tervét!
– Amíg nem láttam a végleges rajtlistát, úgy gondoltam, hogy bármilyen színű éremmel elégedett lennék. Miután azonban kiderült, hogy a két fő riválisom, a német és az orosz lány nem indul, és a selejtezőben én dobtam a legnagyobbat, tudtam, hogy az arany is elérhető. Az is nyilvánvaló volt, hogy a fehérorosz lány (Julija Leancjuk – a szerk.) lehet a legnagyobb ellenfelem, mi már régóta küzdünk egymással, de lekopogom, eddig mindig én jöttem ki jól ezekből a párharcokból. Zürichben is mögöttem lett negyedik, szóval van egy olyan érzésem, hogy nem én vagyok a kedvence.
– Az utolsó sorozatban, amikor megelőzte, férfi rúdugrásban a francia Lavillenie a világcsúcsot ostromolta, hatalmas volt a zsivaj a csarnokban. Ez sem zökkentette ki?
– Éppen ellenkezőleg, mert úgy fogtam fel, hogy a közönség nekem szurkol.
– Nagy kérdés, hogy ezt az Eb-aranyat és a 19,23 méteres eredményét hogyan konvertálhatjuk át a jövő évi olimpiára.
– Technikailag és fizikailag is van még hova fejlődnöm, de a 19,23-mal kiegyeznék Rióban is. S persze a mostani helyezésemmel is! Komolyra fordítva, azt hiszem, a nyolcas döntőt megcélozhatom az olimpián, és én azért még Tokióban is ott szeretnék lenni.
