– A világkupaversenyeken jó néhány érmet szereztek, a vb-re mégis úgy utaztak ki, hogy „csak” a döntőbe jutás a cél. Nem játszottak el a gondolattal, hogy Moszkvában is dobogóra állhatnak? – kérdeztük Liu Shaolin Sándort, akinek édesapja kínai, édesanyja magyar, 19 évvel ezelőtt Magyarországon született.
– Miután bekerültünk a döntőbe, már igen, de előtte el kellett jutnunk oda. És ez sohasem egyszerű, a jégen bármi megtörténhet.
– Mint például az, hogy a tavalyi téli olimpia előtt a sorsdöntő kvalifikációs versenyen éppen a kínai váltó utolsó embere kilökte Knoch Viktort, és ezen elúszott a kvótánk. Nem ment oda a tetteshez?
– Dehogynem, és majdnem lett egy kisebb verekedés is... Azóta pedig ha találkozunk, a köszönésre szorítkozunk. Ami megtörtént, az megtörtént, sajnos a váltónk nem állhatott rajthoz Szocsiban, de ettől nem zuhantunk össze.
– Amire most tanúbizonysággal szolgáltak. S ha azt nézzük, hogy a váltó átlagéletkora alig haladja meg a húsz évet, ez nem csak a jelen, még inkább a jövő csapata.
– Így igaz, Viktorban egy olimpia még bőven benne van (Knoch 25 éves – a szerk.), hármunkban pedig inkább kettő.
– Mondhatjuk, hogy a 2018-as pjongcsangi olimpiára már aranyéremért megy?
– Nem szabad elszállnunk magunktól, így ilyet nem is jelentenék ki. Ezzel együtt természetesen azért dolgozunk, hogy kijussunk az olimpiára, és ott a legtöbbet hozzuk ki magunkból.
– A váltóban utolsó emberként a harmadik helyről indult, és úgy jött be másodikként, hogy a győztestől – történetesen a kínaiaktól –, 44 ezreddel maradtunk le. Ez azért bosszantó?
– Nem, mert az ezüstéremnek is nagyon örültünk, ehhez a végén mégiscsak le kellett kapni azt a holland srácot, aki megnyerte az egyéni összetettet. Az oroszok este egy bárban nagy bulit rendeztek, és hajnali négyig mi is elég jó hangulatban múlattuk ott az időt.
– Hogy osztja le, hány százalékban magyar és kínai?
– Fele-fele.
– Az öccsének, Liu Shaoangnak miért nincs magyar neve?
– Nem is tudom, ő így járt... Egyébként Ádónak szólítjuk, de mindenre hallgat.
