Itthon már kukába tették, de kimászik: a cél Rio

A cselgáncsozó Szabó Franciska két komoly műtét után harcra kész, és több fronton kell megküzdenie.

2015. 04. 23. 3:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Még a műtétjei előtt elkezdte a pontgyűjtést az olimpiai kvalifikációs sorozatban, de a jelek szerint ezt most a bakui Európai Játékokon nem folytatja. Még nem harcra kész?
– Dehogynem! Ezen a héten a Körcsarnokban nemzetközi edzőtáborunk van olimpiai és világbajnokokkal, és a súlycsoportomban, a 63 kg-ban földharcban megvertem a világranglistán harmadik osztrák lányt. Korábban még soha sem győztem le, de most kihúztam a karját, megfeszítettem, le is kopogta, és javasolta, hogy inkább állásból folytassuk.

– Ez biztatóan hangzik a kényszerpihenője után.
– Azt nem állítom, hogy jobbra-balra hajigálom az ellenfeleimet, kicsit még óvatos vagyok a bal karommal, elvégre ebből élek, ezzel fogok, ezzel tolok, és ezt még erősítenem kell. Egészen pontosan a kizárásnak az ereje kell, hogy visszajöjjön, amit csak a szőnyegen, a küzdelmek során tudok megszerezni, a konditeremben ez nem megy. A kondimmal amúgy már semmi gond, nagyon jó erőben vagyok; mellékesen említem, hogy a múlt héten birkózásban megnyertem a főiskolás ob-t, a Pécsi Tudományegyetem tájfutótáborában pedig én teljesítettem a leggyorsabban a távot. A szintidő másfél óra volt, az ötösért negyven perc alatt kellett végigmenni, nekem huszonkilenc kellett hozzá.

– Ez mind szép, de főállásban mégsem birkózó vagy tájfutó, hanem cselgáncsozó lenne.
– Így van, ezért is vagyok nagyon szomorú, mert úgy néz ki, lemaradtam az Európai Játékokról, ami nekünk egyúttal Eb is lesz. Először úgy volt, hogy a súlycsoportomban az európai rangsorból az első huszonkét versenyző biztosan indulhat, de aztán a limitet levitték tizenkilencre, és én a huszonegyedik vagyok Sajnos a sérüléseim miatt nem igazán tudtam versenyeken indulni, ezért is csúsztam le kevéssel. A magyar szövetség amúgy, akárcsak a férfiaknál, a nőknél is kapott két szabad kártyát, de egyiket sem nekem adták. Így az olimpiai kvalifikációs sorozatban Bakuban a 63 kg-ban magyar versenyző biztosan nem szerez pontot, mert más sem indul. Ám még nem adtam fel, az Európai Judo Szövetség (EJU) is rendelkezik szabad kártyák felett, és írtam nekik egy kérvényt, hogy az egyiket igazán nekem adhatnák. Egy szerb fiú, aki ugyancsak kevéssel maradt le a direkt kvótáról, és ő is sérült volt, előttem már írt az EJU-nak, és ő meg is kapta a szabad kártyát.

– Ezt a levelezést nem a Magyar Judo Szövetségnek kellene intéznie?
– Most erre mit válaszoljak ? Nem tagadom, nem csak emiatt van bennem keserűség. Egy kis baranyai községben, Egerágon élek, az ottani klubot apukám vezeti, és nagyon szegényes körülmények között dolgozunk. Az önkormányzatnak sincs pénze, hogy támogasson bennünket, a Gerevich-ösztöndíjam a sérülésem után a felére esett, havi hetvenezer forintból kellene felkészülnöm az olimpiára. Egyesületi fizetésre otthon nem is gondolhatok, és a sérülésem után más klub sem igazol le, azt mondják, hogy nekem már annyi, kuka. De én csak azért sem adom fel!

Akcióparádé Szabó Franciskától, itt még a 70 kg-ban. Vigyázat, a hölgy életveszélyes!

– Korábbi hírek szerint a törökök szívesen honosították volna, és többek között azzal kecsegtették, hogy náluk az olimpiai bajnokok kerek egymillió dolláros állami jutalmat kapnak.
– Így történt, valóban megkerestek, de nemet mondtam nekik, mert én magyar színekben szeretnék versenyezni. Most viszont, hogy Szögedi Szandra ghánai színekben jelenleg olimpiai kvótát érő helyen áll, és nem igazán érzem itthon a megbecsülést, megfordult a fejemben, bejelentkezhetnék a tunéziaiakhoz Vagy inkább át kellene állnom a birkózásra, elvégre Sastin Mariannának is bejött a váltás, ő is cselgáncsozóként kezdte, és már világbajnok birkózó.

– Nyugtasson meg, hogy egyelőre inkább a tatamin látjuk.
– Egy hónap múlva indulok a bukaresti Világkupán, aztán a budapesti Grand Prix-n, s ahogy említettem, még az Európai Játékokról sem tettem le. S azt mondanom sem kell, hogy a riói olimpián is szeretnék ott lenni.

Szabó Franciska nagy pillanatai a versenyeken:

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.