Fa Nándor: Addig nyomom, ameddig bírja a hajó

Vitorlását jobban félti, mint magát. Az óceáni törés már nem bántja, szólókarrierjének viszont nemsokára vége.

A Le Havre-i rajttól a balesetig – videós összeállítás alább, a lehetséges okokról ITT olvashat.

– Egy ideig még az óceánon „ringatóztak” volna, így viszont lett némi szabadideje. Hogyan használja fel?
– Még valamennyit az óceánon is töltök, mert nekem most vissza kell mennem Madeirára. Fölállítunk egy szükségárbocot, szükségvitorlázatot a hajóra, és visszavitorlázunk vele a kontinensre Les Sable d’Olonne-ba, a báziskikötőbe. Az még egy bő egyhetes óceáni mutatvány egy nagyon szedett-vedett, biztonságos, kicsi kis vitorlázattal, amivel egyáltalán tudunk haladni. De vissza kell hozni a hajót, mese nincs. Úgyhogy ez vár rám, utána hazajövünk, és kezdjük szervezni a folytatást.

– Hogyan pótolja az eltört árbocot, illetve amire még szükség van?
– Az egyik alternatíva, hogy ugyanúgy megépítjük újra ezt az árbocot, de megvan a lehetőségem arra is, hogy vadonatúj tartalékárbocot átvegyek valakitől, akinek ez már nem kell. Ez anyagilag és időben is egy előnyös állapot, mert olcsóbban megkapom, mint amennyibe itt az anyag kerül, és nem kell várni rá. Amikor a baleset után hazaértem, tizenkét levél várt engem különböző kedvező ajánlatokkal, az eredeti ár akár feléért is hozzájuthatok az új árbochoz. Még körbe kell járni a kérdést. Akár azon is múlhat, hogy a hajóosztály, amelyben versenyzem, melyik változathoz járul hozzá. Lehet, hogy azt mondják, csak egy pontosan ugyanolyat tehetek fel a Spirit of Hungaryre.

– Volt-e biztosítva a hajó, ami enyhíthetné a kárát?
– Nem, sajnos ez nem így működik. A hajót csak részenként lehetne biztosítani, ennek az összege az ár 30-40 százalékára is rúghat. Ezt egyébként senki nem is vállalta.

– Utalt rá, hogy Perényi Péter, aki most önnel együtt vitorlázott a duóversenyen, a csapat tagja marad. Ugyanakkor a versenysorozat, amelyben részt vesz, jövőre két szóló „futammal” folytatódik. Melyik műfaj áll önhöz közelebb?
– Így is csapatmunka, úgy is. Nézze, én mindig szólóvitorlázó voltam, de az utóbbi időben kezdtem hozzászokni és megszeretni a páros vitorlázást. Igazából én nem azért vagyok szólóvitorlázó, mert olyan rettenetesen szeretek egyedül lenni, bár sokan ezt hiszik rólam. Egész egyszerűen erre volt lehetőség. Nem volt a környezetemben olyan ember, de elérhető verseny sem, amelyen kipróbálhattam volna magam kettesben. Amikor én ’97-ben ennek a versenynek egy korábbi verziójában negyedik voltam egy katalán vitorlázóval, egész egyszerűen nem volt itthon olyan tudású vitorlázó, akivel mehettem volna. Most itt van Péter, akivel szerintem tudtuk volna teljesíteni a feladatot, meg még egy srác

– Nocsak! Csapatversenyzésre vált?
– Lassan egyre többen vannak, akik értenek ehhez, és ennek nagyon örülök. Tudnánk akár csapatban is vitorlázni, de ebben a sorozatban nincs ilyen verseny, sőt, most valóban szólóversenyek jönnek egészen a 2016–2017-es földkerülő Vendée Globe-ig. De a háttérben nagy csapatmunka zajlik.

– Kemény férfiak sportja az óceáni vitorlázás, sajtótájékoztatóján utalt rá, hogy a szabályosság vagy a veszélyesség határait is átlépi olykor a kockázatvállalás. Ön ebben a mezőnyben a kockázatvállalóbb vitorlázók közé sorolja magát?
– Nem csak „sorolom” magam, én tudom, hogy egy óvatos duhaj vagyok. Addig a szintig nyomom, amely szintig a saját „limitjeim” szerint biztonságban van a hajó. Nem magamról beszélek, mert az nem különösebben izgat. Én vigyázok magamra, vigyázok a családomra, és egyáltalán: én normális ember vagyok. Nem azért megyek ki a tengerre, hogy baj érjen, hanem azért, hogy vitorlázzak. De azért komoly feladat az embernek, hogy az eszköz biztonságára odafigyeljen. Én mindig is óvatos voltam. Soha nem volt annyi pénzem, tartalékom, hogy könnyedén szaggassam a vitorlákat, törjem az árbocokat. Ez másnál nem így van. Nálunk rendkívüli dolog, hogy ledőlt az árboc, más egy évben hármat elhagy. Van, aki tesztelés közben elveszíti. Ez benne van. Mint a Forma–1-ben a defekt: tesztelés közben, edzés közben, verseny közben is megtörténhet, és mennek tovább. Az árboctörés a játék része, feladat ezt megoldani és továbbmenni.

– Az esetleges szabálytalanságokról, amikre utalt a sajtótájékoztatón is, mit gondol?
– Mint a tájékoztatón mondtam, helyzetjelzést kötelező adni a verseny során, mindenki látja mindenki pozícióját. Jó néhány francia versenyző azonban a ciklon érkeztével egyszerűen eltűnt a radarról, de nem mindenki. Ezt nagyon furcsának tartom. Azt is, hogy a hajó szigorú szabványoknak megfelelve állhat csak rajthoz, a francia gyártók viszont nem is csinálnak belőle titkot, hogy az ő vitorlásaik sokkal kisebb teherbírással mennek. Én ugyanezt nem tehetem meg, mert nincsen mögöttem olyan nagy gyártó, amely akár lobbierővel is bírhat egy ilyen versenyen. Betartok mindent.

– Ön korábban felhagyott az ilyen nagy versenyeken való indulással, 2013-ban viszont belevágott a Spirit of Hungary négyéves projektjébe. Most 62 esztendős, miért csinálja?
– Az én életemben egy adott pillanatban jött egy lehetőség, egy újabb sansz. Olyan életfázisban voltam, amikor már elfogadhattam a kihívást, a gyerekeim már felnőttek, nem volt olyan típusú felelősségem, ami röghöz kötött volna. Megbeszéltem a családommal, ők vállalták: „oké, ha menni akarsz és ez a vágyad, akkor támogatunk, melletted vagyunk”. És volt egy olyan lehetőségem, elsősorban a Zoltek felajánlásából, hogy újra hajót építsek. Bevállaltam ezt. Teljesen egészséges és normális időszaknak találtam ennek a négyéves versenyidőszaknak a meghatározását.

– Mit tervez 2017 után?
– A Vendée Globe utánra nem tervezek, mert már 64 éves leszek. Nem gondolom azt, hogy érdemben azután beleszólhatok ezekbe a versenyekbe. Reméltem, és most ki is derült számomra, hogy még alkalmas vagyok, de vagyok annyira józan, hogy azt mondjam, hogy ha kondiban alkalmas is leszek, a szóló megmérettetéseket nem nekem fogják meghirdetni, vagy legalábbis nem akarom már vállalni. Szólóban a Vendée Globe-bal az én szólópályafutásom lejár.

Fa Nándorral a Lánchíd Rádió is interjút készített, hallgasson bele!

– Még azért beszéljünk a szólózásról egy kicsit! Mit csinál a hajón, ha abszolút semmi dolga nincs a fedélzeten vagy a hajó belsejében?
– Három tevékenységem van ilyenkor alapvetően. Az egyik az, hogy amikor éppen békesség van, akkor az ember számba veszi a hajót, és minden rutinműveletet elvégez. A hajó egy folyamatos feladat: koncentrálás, javítás, módosítás, alakítás, kötélcserék, ebben nincs megállás. Ha éppen ez nincs, akkor az egy nagyon áldott pillanat, zenét hallgatok vagy olvasok.

– Mit olvas?
– Tengernyi filozófiát, történelmet, vallásfilozófiát, vallástörténelmet. Ez érdekel. Volt olyan versenyem, a ’92-es Vendée Globe földkerülő, amikor négyezer oldalt elolvastam körülbelül. Régen könyvből, most tabletről, de mindig olvasok. Azért is jobb, mint a zenehallgatás, mert közben a fülem „kint van”, és minden, ami kint van, azonnal reagálok rá.