Hosszú bukhatja az amerikai túrát, ha nem telefonál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az úszószövetség üzent az Amerikában tartózkodó bajnoknőnek: jó lenne, ha felhívná Kiss Lászlót.

2016. 01. 12. 11:31

A fentiek alapján a MÚSZ kiváltképp örömmel és köszönettel fogadja Borkai Zsolt hasonló indíttatású bejelentését, melynek értelmében a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kész egy asztalhoz ültetni Hosszú Katinkát és a szövetség elnökét. A sportág vezetése reméli, legalább a MOB tájékoztatást kapott arról, Hosszú Katinka mikor lesz újra Magyarországon, mert a sportági szövetségben ezt senki sem tudja.

 

Az ügy szempontjából figyelemre méltóak Siklós Eriknek az M4 Sporthétfő c. műsorában megfogalmazott szavai. Arra a kérdésre, hogy miért vett részt tevőlegesen Hosszú Katinka sajtótájékoztatóinak szervezésében, a MOB kommunikációs igazgatója eddigi eljárása igazolásul a NOB Chartára hivatkozott: »A sportoló mindig az első.« Ugyanakkor a műsorban felvetett kérdésre, hogy mit akar Hosszú Katinka, maga is azt válaszolta, hogy nem tudja.

 

A Magyar Úszó Szövetség, alávetve magát a NOB Chartában megfogalmazottaknak, azokkal összhangban, mindenkor a Magyar Olimpiai Bizottság joggal hangsúlyozott célkitűzéseit szeretné követni, amely a tiszta játékot, egymás kölcsönös tiszteletét ösztönzi.”

A Hosszú Katinka-ügy előzményeiről bővebben ide kattintva olvashat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.