Egy ismert olimpikon hozhatta ki a börtönből Kiss Lászlót

Két évet sem kellett ülnie sajtóértesülések szerint.

LD
2016. 04. 06. 8:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közismert tény volt az uszodában, hogy Kiss László korábban részt vett csoportos nemi erőszakban, talán csak a portás nem tudott róla – erről beszélt a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel Gyárfás Tamás. A Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Kiss Wikipédia-oldalán is lehet olvasni a történtekről, a szócikket pedig nem ma írták. Gyárfás azonban tévedett: mint a 24.hu rámutatott, az oldalt tegnap frissítették, a nemi erőszakról szóló rész is akkor került be.

A vezető szerint Kiss eleget tett a bírósági ítéletnek, szabadulása után pedig bizonyított. Mint mondta, az ügyet csak azok kapták fel szerinte, akik nem kedvelik a szövetségi kapitányt vagy le szeretnék járatni az úszószövetséget. Gyárfás ugyanakkor hozzátette azt is: nem tartaná helyénvalónak, ha Kisst állítanák be áldozatnak, miután az áldozat a megerőszakolt nő volt, aki lehet, ma már nagymama, és sosem kért elégtételt. Az úszószövetség vezetője szerint viszont tanítványai úgy vélik, hogy Kiss remek edző és nem egy szatír.

Kissről a Blikk írta meg a Privátkopóra hivatkozva, hogy L. Lászlóval és V. Lajossal együtt 1961-ben csoportosan megerőszakoltak egy Zsuzsanna nevű nőt. Kiss is segített lefogni az áldozatot, majd ő már az ernyedt nővel közösült. Első fokon Kisst öt, míg két társát négy-négy évre ítéltek, de másodfokon enyhítettek, így a mostani szövetségi kapitánynak, a Ferencvárosi TC akkori úszójának csak három évet kellett ülnie. Büntetését Nagyfán töltötte.

Húsz hónap lett a három évből

A három évet sem ülhette le végül Kiss László – írta ugyanakkor az Index az ATV honlapjára és a Nemzeti Sportra hivatkozva. Az Atv.hu szerint amnesztiával szabadult: ’62 februárjában elítélték, ’63-ban viszont már részt vett az országos úszóbajnokságon, ahol 200 méter pillangón lett harmadik. A Nemzeti Sport is arról írt, hogy alig több mint húsz hónapot volt Kiss börtönben. Beismerés nem volt az ügyben, ez tény. Ahogyan az is, hogy a bűnhődésem után semmilyen hatóság nem tiltott el az úszástól, attól, hogy edzőként dolgozzak tovább – mondta a lapnak Kiss. Kérdés, hogy ilyen erkölcsi bizonyítvánnyal hogyan vállalhatott felelős munkát akkor a jelenlegi úszókapitány.

Sokáig nem kellett tartania tőle, hogy nem fog tudni bizonyítani: ’65-ben már a Budai Spartacusban volt főállású edző, majd ’67-ben annak vezetője, ’71-ben pedig az öttusa-válogatott úszóedzője lett. Később még a női úszóválogatott edzőjeként is dolgozott, ma pedig úszószövetségi kapitány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.