Nagy olimpiavita: „Hasba szúrom magam!”

Az indulatoktól sem mentes szerdai eszmecserén kiderült, az olimpia mihez képest drága, mihez képest nem az.

„Olimpia Budapesten – Kihívás és lehetőség” címmel hívta meg a Mathias Corvinus Collegium Pogátsa Zoltán közgazdászt és a Fekete Miklóst, aki a Budapest 2024 Kft. vezérigazgatója. Arról kellett volna vitázniuk, hogy jó vagy rossz lesz a magyaroknak, ha megkapjuk a nyolc év múlva esedékes nyári játékok rendezését. Azonban másfél órával az esemény előtt kiderült, hogy Fekete Miklós nem megy sehova; mivel távozik a kandidálással megbízott cég éléről, helyette a majd október 15-én munkába álló utód, Mihók Attila caplatott fel a Gellért-hegyre, hogy képviselje a „pró” álláspontot. Azonnal egymásnak ugrottak a felek, a pattanásig feszült hangulat végig uralta az év talán legfontosabb sportgazdaság-politikai témájáról szóló eszmecserét. A moderátor a századvéges kötődésű kormányzati tanácsadó, György László közgazdász, a BME adjunktusa volt. Ő kérdez, a felek válaszolnak. A három gazdasági szakember tegeződött az este folyamán.

– Miért éri meg olimpiát rendezni?
M. – Mert számszakilag is megérné, és ezenfelül Budapest, Magyarország jobb hely lesz az olimpiától.
P. – Nem vagyok olimpiaellenes abban az értelemben, hogy elutasítanám, hogy az olimpia jó dolog. Nyilván fontos dolog egy ország életében, nagyon jó szórakozás. De egy nagyon fejlett országnak is csak bizonyos feltételekkel éri meg a rendezés. Amilyen olimpiák az elmúlt évtizedekben voltak, azokkal nálunk sokkal fejlettebb országok is rosszul jártak. Ma Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy olimpiát rendezhessen. Esetleg ha majd egyszer olyan ország leszünk, amely a társadalmi problémáinak a nagy részét megoldotta. A rendezéssel alapvetően két baj van. Egyrészt ez nagyon komoly befektetés valamibe, amelynek a megtérülése finoman szólva is kérdéses. Másrészt nagyon koncentrált invesztíció, nem teríti a forrásokat, hanem fókuszálja őket egy térségre és egy szektorra. Hova kellene ma beruházni? A humántőkébe! Elképesztő nagy a lemaradásunk. A GDP 3,7-3,8 százalékát költjük oktatásra, miközben egy átlagos uniós országnál ez a szám 5,5-6 százalék, a dánoknál akár 9 is. Kutatás-fejlesztésben a mi számunk 1,4, ez a jól működő országokban 3 fölött van. Nem véletlen, hogy Magyarországon csődben van az egyetemek jelentős része, az oktatási rendszerben pedig óriási a szakadék. A kórházaink is rettenetes állapotban vannak, rosszabb az egészségügyi állapotunk, mint a románoké és a bolgároké. A szociálpolitikai ráfordítás évente 7 százalékot marad le az EU-s átlagtól. 4,3 millió ember él a létminimum alatt, a családok 80 százalékának nincs megtakarítása, a vidék és Budapest közti különbség beruházásban már most is jelentős. A MÁV is tíz éve csődben van, a Volán társaságok nagy része is.

– Ha tovább folytatod, lehet, hogy hasba szúrom magam
M. – Én egy tömegközlekedési vállalatot tudok, amely nyereséges Európában, ez a svájci, és még az sem biztos. Tizenöt évig dolgoztam egy svájci cégnél, pontosan tudom.
P. – Ha egy adott ország adott pillanatban hitelt vesz fel vagy adóztat, akkor azt arra kell költenie, ami az adott pillanatban az adott fejlettségi szintje szerint a legjobb beruházás. Ez ma Magyarországon nem az olimpia.

– A közgazdászok mindent és mindennek az ellenkezőjét is be tudják bizonyítani. Az OECD számai szerint az oktatási ráfordításunk most éri el a tagállami átlagot, Szingapúrban kevesebbet költenek nálunk oktatásra GDP-arányosan, a szegénységben élők az Eurostat statisztikái szerint a leginkább csökkent az EU-ban három év alatt Az olimpiáról kellene beszélnünk!
M. – Minden oktatásra költött forint a világ bármely pontján a lehető legnagyobb multiplikátorral hasznosul. Egyetértek azzal, hogy oktatásra nem lehet eleget költeni. De ha minden ország csak akkor pályázott volna olimpiára, amikor már teljesen megoldott minden problémát, még csak nem is kandidált volna soha senki. Nem szeretnék demagóg vitát folytatni. Ha egészségpolitikával foglalkoznék, nem a Budapest 2024-et kellene vezetnem, hanem az államtitkárságot az Emmiben. Azzal, hogy Budapestből élhető várost csinálunk, a vidéknek is jobb lesz, mert az olimpiai beruházások jelentős része az életminőséget fogja javítani, sokkal több fiatal kezd el sportolni, és sokkal kisebb teher lesz az egészségügyön is. Az olimpiarendezés viszont az államháztartási kiadásoknak csupán a 0,54 százalékát teszi ki 2017 és 2025 között a PricewaterhouseCoopers szerint.

– Átfordítva: tíz év alatt a GDP 2,5 százalékát kellene az olimpia rendezésére költeni beruházás formájában. Mennyire lenne más egy magyar olimpia, mint a korábbiak, annak fényében, hogy már most, Rióban is rengeteg mobil létesítményt alkalmaztak?
M. – 2014 őszén a NOB összeszedte az új szempontjait, és az Agenda 2020 nevet adta az összefoglalásnak. Ennek lényege, hogy elég volt a gigaolimpiákból. Pekingben már konkrétan rakétákkal lőtték az eget, hogy ne legyen eső. Már nem lehetett tudni, hogy az lesz-e a következő, hogy hidat építünk a Holdra, és azon lesz a maratonfutás Úgy döntöttek, hogy a tiszta küzdelmen legyen a hangsúly, és a sportolókon. Enélkül Budapest nem is pályázott volna. Nem kellenek gigaberuházások, a meglévő létesítményeket kell használni, illetve fenntartható, mobil infrastruktúrát kell létrehozni. Tokióban lesz a 2020-as olimpia, az Agenda hatására áttervezték a létesítményeket, és kevesebbet is fognak építeni azért, hogy olcsóbb legyen. Az Agenda azt is lehetővé teszi, hogy ne csak a nyertes város, hanem az ország más városai is rendezzenek versenyeket. Ettől nem lesz eszement a költekezés, és ettől fognak tudni nem csak megapoliszok pályázni.
P. – Hadd kanyarodjak vissza ahhoz, hogy humántőke-beruházás kontra olimpia. Biztos emlékeztek arra, hogy elszabadult az államadósság és az államháztartás hiánya 2002 és 2008 között. Magyarország fizetésképtelenné vált. Ha nincs az IMF, gyakorlatilag csődbe ment volna az ország. Ha az aktuális adatokat nem hiszik el nekem, menjenek fel az internetre, minden megtalálható az Eurostat és az OECD honlapján. A közállapotokat pedig megtekinthetjük a kórházakban Ezt lehet demagógiának nevezni, engem ez nem zavar. De meg kell nézni, mennyi fizetést kap egy orvos vagy egy tanár. Soprontól 20 kilométerre nyugatra több pénzt keres a McDonald’s gyakornoka, mint egy egyetemi tanár itthon.
M. – Zoli, ha a költségvetés 0,5 százalékából meg tudod oldani az egészségügyet, akkor azonnal vedd át a tárcát!
P. – Nagyon súlyos a helyzet az országban. Az, hogy mire költünk 0,5 százalékot, elképesztően fontos dolog, hatalmas tétel. Olyat soha nem mondtam, hogy csak akkor rendezzünk olimpiát, ha minden gondot megoldottunk, de ha nagyon nagy baj van, akkor ne. Én éltem Athénban, ahol azt mondták, a GDP 3 százalékából kijön az olimpia, 9 lett a vége. Nálunk az ígéret 2,5, nagyságrendileg tehát nincs különbség. Mi történt az athéni olimpia épületeivel? Ott állnak romosan, gazosan, vándor cigány családok élnek bennük. Nálunk meg lehet nézni a hasonló beruházásokat, hányszorosan futottunk túl: a Művészetek Palotáját vagy a jövő évi vizes világbajnokságot, amely jelenleg a tízszeresébe kerül a tervezettnek, az Átlátszó.hu összefoglalta ezt.
M. – Tizenöt évet dolgoztam a médiában, tessék megpróbálni több forrásból tájékozódni, hihető és ellenőrizhető helyről. Akkor beszéljünk Görögországról. Athén 2004-ben rendezett olimpiát. Amikor megnyerték a rendezést, nekiálltak szirtakizni, megünnepelték egy kicsit, és a munka a végére maradt, „farnehéz” lett. Mondom a GDP-arányos államadóssági adatokat: 2000: 99,6 százalék, 2001: 100,1 százalék, 2002: 98,3 százalék, 2003: 94,2 százalék, egy évvel az olimpia előtt. Nem állja meg az a tézis a helyét – még a gigaolimpiák időszakában sem –, hogy az olimpiarendezés államháztartási hiányt növel. Könyörgök, az, hogy Galvani hidat építünk, és lebontunk egy csomó rozsdaövezetet, Ferihegyet el lehet érni kötöttpályán, szerintem normális. Görögországban az adófizetési morál rettenetes, illetve rengeteget költenek szociális kiadásokra, belemehetnénk

– Zoli, tudsz erre egy percben reagálni?
P. – Éves államháztartási statisztikákkal nem lehet bizonyítani, hogy az olimpia okozott-e államháztartási hiányt.
M. – Nem én jöttem ennél az asztalnál az államháztartás fogalmával. Körülbelül ötször mondtam el, hogy nem olyan körülmények között kell olimpiát rendeznünk, mint Athénnak kellett.
P. – Reagálhatok Athénra? Ha nem, akkor felállok.

– Reagálhatsz!
P. – Köszönöm szépen! Az olimpia előtti évek államháztartási adataival nem lehet bizonyítani az olimpia hatásait. Én azt mondtam, hogy a görög olimpiát 3 százalékra tervezték, és 9 lett a végén. Ez elfogadott tény, és az is, hogy nagymértékben hozzájárult a görög államcsőd kialakulásához. Erről könyvet is írtam.

– Van-e valami garancia arra, hogy a magyar költségek nem futnak túl a tervezetten?
M. – Az olimpiai szakzsargon fehér elefántnak hívja a parlagon maradó létesítményeket, ahol a gaz nő „tökig”. Még egyszer mondom, azért találták ki az Agenda 2020-at, hogy ez ne legyen. A görög olimpiarendezést nem lehet összehasonlítani a magyarral. Ahonnan én jövök, abban a kultúrában minden költségelemet huszonhét oldalról átvilágítanak, én ehhez szoktam.
P. – Mi magyarok vagyunk, hozzászoktunk
M. – Én is magyar vagyok.

– Mi a hozama az olimpiarendezésnek? Vonzhat-e több beruházást? Jobban fogunk-e látszani a diplomáciai térképen? Van-e erre vonatkozó számítás? Tudjuk-e valahonnan, hogy az egészségtudatosság fejlődése hogyan hat az egészségügy terheire?
M. – Nagyon nehéz kérdés. Mondok egy példát. A magyar Formula 1 körül mindig óriási viták vannak, mert azt látják elsőre, hogy nem éri meg, aztán utánaszámolnak mindent, és kiderül, hogy lehet, mégiscsak megéri. Már maga a pályázat fókuszban tartja Budapestet. Aztán: kevéssel azután, hogy valaki megnyeri a rendezési jogot, a NOB átutal 1,5 milliárd dollárt, ez a GDP 1,3 százaléka. Ebben még nincsenek benne a jegyeladások, a marketing- és a licencjogok, a turisztikai bevétel, az áfa, a foglalkoztatottak járulékbevételei és a felmerülő fogyasztás sem. Jelentős bevételek vannak. Athén olimpiája természetesen nem kell nekünk, ezt senki nem is akarja, Pekingé sem, de még Rióé sem, pedig az már lényegesebben olcsóbb volt.

– Mekkora a budapesti és a vidéki fejlesztések aránya? Van erre számítás?
M. – Most, fejből, nálam nincs. De mindegyik nagyobb vidéki városban lesz valami, Szegeden például kajak-kenu, más helyeken kézilabda-, kosárlabda-, futballselejtezők lesznek.
P. – Rögzítsük, most mi hangzott el, emlékezzünk rá! 2,5 százalék/GDP az olimpia mérete.
M. – Nem, én azt mondtam, a költségvetés 0,5 százaléka.
P. – Akkor tisztázzuk azt, mennyi az összköltsége az olimpiának!
M. – Nettó 774 milliárd forint.
P. – Tehát ha nem haladjuk meg, akkor is nagyságrendileg annyi lesz, mint az athéni volt. A második: elhangzott a kérdés, hogy van-e garancia arra, hogy nem fogjuk túllépni, és erre nem kaptunk választ.
M. – Milyen garancia kell?
P. – Bármilyen.
M. – Tegye fel a kezét, aki tudja, mi az a két dolog, ami biztos az életben! A halál és az adó. Mire van garancia, könyörgök?
P. – Senki nem vonja kétségbe, hogy az eddigi életedben nagyon jól végezted a munkádat, és betartottátok a költségvetéseket. Ha lehet, akkor továbbmennék. Nem lehet arra a kérdésre válaszolni, hogy egy olimpia önmagában nyereséges-e vagy sem. A kiadási oldalon ott van mindannyiunk adóforintja. A bevételi oldalon viszont nem ugyanolyan arányban fogunk mindannyian részesülni. A nagy építőipari cégek és Budapest nagy bevételhez jut majd. Elméletben el tudom képzelni, hogy egy olimpia rendezési elképzelései egybevágnak a fejlesztési prioritásokkal. De hol vannak ezek a prioritások? Szeretném látni tíz év prioritásait.
M. – Akkor most én kérdezek. Arányosan fizet-e be adót a vidék és Budapest?
P. – Nem. Budapest többet fizet, ezen kellene változtatni.
M. – Adóból épültek-e az autópályák?
P. – Magyar emberek adójából is.
M. – Hozzájárul-e a vidék életminőségének javulásához a megépült autópálya?
P. – Igen.
M. – Kösz!
P. – Ennek mi köze az olimpiához?
M. – Hát nem igaz az, hogy a vidék finanszírozza a budapesti olimpiát, hisz a budapesti többletadóból épültek olyan infrastruktúrák, amelyek a vidék felzárkóztatását segítik.
P. – Ugye nem azt akarod mondani, hogy Budapest tartja el a vidéket?
M. – Nem, nem ezt mondtam.

– Van-e arra számítás, hogy valamely, olimpiához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés, amely egyébként is megvalósulna, a vidéknek jó?
M. – Az, hogy az M1-es autópálya kétszer háromsávosra bővül, nem Budapestet fogja „tolni”, ahogy az M7-es kétszer háromsávúsítása sem. Nem értem, a csepeli rozsdaövezetek eltüntetése miért rontana bármin is. Ezeket az övezeteket rehabilitálta volna a kormány az olimpia nélkül is, de a pályázat nyolc ilyen övezetből hétet „letakar”.
P. – Az autópálya-bővítést levették egyelőre napirendről De ezt ne is keverjük bele az olimpiába. Hol van az a tanulmány, amely megmutatja, hogyan illeszkedik a budapesti olimpiai pályázat az ország fejlesztési elképzeléseibe?
M. – Bocsánat, én a Budapest 2024 leendő vezérigazgatója vagyok, nem rendelkezem Magyarország fejlesztési prioritásainak tanulmányával.
P. – Az előbb azt mondtad, az egész ország fog ettől fejlődni.
M. – Ne csináljuk már, hogy kiforgatjuk a szavakat, jó?

– Van arra terv, hogy az olimpiai pályázat előre hoz beruházásokat?
M. – A rendezés joga garancia arra, hogy tervezett beruházások nem lesznek folyamatosan tologatva.
P. – Ezzel azt akarod mondani, hogy ha nincsen olimpia, akkor nagyon fontos beruházások tolódnak?
M. – Implicite ezt is mondtam.
P. – Vagy túlfutnak költségvetésben.

– Hallgatói kérdés: lesz-e elég szállodai férőhely? A sajtóban már most olvasni róla, hogy amikor jövőre egyszerre lesz a Formula 1 és a vizes vb, gondban leszünk.
M. – Én is olvasok Blikket, onnan vette át az Index. Ez a problémakör az ötcsillagos szállodák magas minőségű lakosztályait érinti. De a szállodaipar sem lesz hülye, ha férőhelyre igény lesz, ki fogja ezt elégíteni. A piac mindig reagál az igényekre.

A vita után, már a rendezvény nem hivatalos részeként a jelen lévők látható többsége kézfeltartással úgy döntött, hogy inkább Pogátsa Zoltán érvelésével azonosul.