Vannak versenysportok, amelyek a XX. században összefonódtak a magyarok nevével. Az úszásban a 400 méteres vegyest, a sportág talán legkegyetlenebb erőpróbáját Hargitay Andrástól Darnyi Tamáson át Hosszú Katinkáig uralták és uralják a magyarok. Férfikardvívásban páratlan sikersorozatunkat a száznyolc éve olimpiát nyerő Fuchs Jenő kezdte el, a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár folytatta, és manapság is a magyar kard a legfényesebb, Szilágyi Áron kezében. De ilyen az öttusa is. Legalábbis ilyen volt.
Ez nemcsak egy sportág, hanem tulajdonképpen egy versenyszám is, hiszen az olimpiáról egy sportoló egyetlen érmet hozhat haza. Több mint fél évszázada vette át Magyarország a hatalmat Svédországtól, és a XXI. század elejéig meg is tartotta. Balczó András első olimpiájától, az 1960-as római játékoktól kezdve 2008-ig, Pekingig nem volt olyan olimpia, hogy versenyzőink ne lettek volna dobogósok. 2016-ban a legjobb tíz között sem volt honfitársunk. És nem látszik, hogy mi lesz az öttusa sorsa, ha jelenlegi legjobbjaink – akik között Marosi Ádámmal az élen világ- és Európa-bajnokok is vannak – egyszer abbahagyják.
Amiért a téma nagyon aktuális lett, az a hazai szövetség heti tisztújító közgyűlése. Marosi Ádám szerint az elmúlt négy év eredménytelensége után megtisztulásra lenne szükség a sportágban. Orbán Viktorra hivatkozott, aki Rióban arról beszélt, hogy méltatlanul elhanyagoltnak látja a sportágat. (Az öttusa egyik szimbolikus számát, a lovaglást a felcsúti parasztháza mellett álló Puskás-akadémia 2007-es megalapításakor – Mezey György akkori szakmai vezető minden tiltakozása ellenére – kötelezővé tette az intézmény ifjú labdarúgóinak.) A miniszterelnök nyári gondolatai szerint a rendkívüli sokoldalúságot (vívás, úszás, lovaglás, futás, lövészet) és hatalmas edzésmunkát igénylő öttusa „minden sportok atyja”. Balczó Andrást idéző gondolatokkal egy bulvárújságnak kijelentette: „Azt gondolom, hogy a gyermekeinket is az öttusa mentén lehet a legjobban felkészíteni a felnőttélet megpróbáltatásaira, tehertételeire.”
De ki hanyagolta el az öttusát? A kormánypárt ezek szerint nyilván nem, az öttusában is immár milliárdokkal lehet számolni. Csak el is kellene számolni velük. A 2002 és 2010 közötti szocialista időszak miniszterelnökeitől, Medgyessy Pétertől, Gyurcsány Ferenctől, Bajnai Gordontól nem emlékszünk Orbán Viktoréhoz hasonló gondolatokra, pedig Gyurcsány sportminiszterként kezdte – nem a sport iránti rajongása miatt. Nem fürösztötték milliárdokban az öttusát sem, a versenyeket sokszor gyalázatos körülmények között tartották meg: volt olyan magyar bajnokság, amelyen az indulók a futás végén a Puskás Ferenc Stadion kerítése melletti, térdig érő gazban értek célba, ott, ahol a futballmeccsek szüneteiben sok szurkoló a dolgát végezte.
És mégis, a magyarok ezekben a sanyarú időkben csodálatos eredményeket produkáltak. Vörös Zsuzsanna 2004-ben olimpiai bajnok lett, és megvédte világbajnoki címét, 2007-ben Horváth Viktor, 2009-ben Marosi Ádám nyerte a vb-t. Ehhez képest 2012 óta az aktuális év legfontosabb versenyén még csak érmet sem nyertek sportolóink. Pedig volt miből és volt hol felkészülni, elég a riói, a barcelonai vagy a pireneusokbeli magaslati edzőtáborozásokat említenünk.
Marosi Ádám szerint: „Eddig az volt a baj, hogy nem volt pénz, most pedig az a baj, hogy túl sok van.” Ami hiányzik, az a törődés. A szövetség nem figyelt oda a versenyzőkre, akik a maguk útját járták, és nem a jó irányba mentek. A szakmai és pénzügyi felügyelet jól működő rendszeréről az állam nem gondoskodott, ez nyilvánvalóan a Magyar Olimpiai Bizottság feladata is lett volna; a szervezet költségvetését és jogkörét nemrég alaposan meg is kurtították. Az öttusázás új elnökkel, a hatvan éve a sportágban dolgozó Bretz Gyulával vág neki a következő olimpiai ciklusnak, de ha a szervezet csak pénzt osztogat felügyelet nélkül, a magyar öttusa eltűnik.
