– Manapság hányan emlegetik fel azt az emlékezetes pillanatot, amikor a londoni olimpia Izland elleni negyeddöntőjének utolsó percében hétméterest hárított?
– Bár mostanában inkább a vb-re kapom a jókívánságokat, azért sokan felhozzák ezt az ominózus esetet, de nekem nem jut sűrűn eszembe. Lékai Máté szokta rengetegszer emlegetni, mondván, hogy jó passzt kapott (a védés után hozzá került a labda, ő egyenlített, s hosszabbítás után a mieink jutottak a legjobb négy közé – a szerk.), sokáig nem is néztem vissza, ám aztán egyszer, amikor a nagyobbik fiam rákeresett az interneten, meghallottam a videó hangját, odamentem, és kicsit el is kapott a hév. De igazából nem szoktam így visszapörgetni az eseményeket.
– Ha már az olimpiánál járunk: akár a 2020-as tokiói játékok is beleférnének a pályafutásába?
– Hát, azért ennyire messzire ne menjünk, először a világbajnokság van előttünk, azelőtt pedig csütörtöktől a dániai felkészülési torna, egyelőre erre koncentrálok. Ám ha hirtelen kellene válaszolnom, azt mondanám, nem tudom elképzelni, hogy a következő olimpiáig válogatott legyek. Azért ennyire nem vagyok fiatal De nem akarok kijelenteni semmit, ki tudja, mit hoz a jövő, ám a terveimben Tokió nincs benne. Maximum az álmaimban, csak addigra már nem biztos, hogy úgy fog mozogni a testem, ahogyan szeretném.
