– Tavasszal azt hittük, azért tért vissza bő négy év után, hogy a szerbek elleni vb-selejtezőn segítse a csapatot. Ez sikerült, de vállalta a januári franciaországi tornát is. Kijelenthető, hogy ismét állandó tagja a válogatottnak?
– Erre nehéz válaszolni. A selejtezők során nagyon jól éreztem magam, úgy láttam, tudok még segíteni a csapatnak, majd Xavi Sabaté felhívott, s azt mondta, szeretné, ha tagja lennék a világbajnokságra készülő keretnek is. Nagyon pozitívan beszélt rólam, ami további önbizalmat adott, s úgy gondoltam, van annyi erő bennem, hogy ezt is bevállaljam.
– Tehát nem kellett hosszasan győzködnie a szövetségi kapitánynak?
– Én mindig nagy megtiszteltetésként éltem meg, ha felvehettem a címeres mezt, úgyhogy örömmel jöttem.
– Felesége és három gyermeke hogy fogadta ezt? 2012-es visszavonulásának az volt a fő indoka, hogy így nem kell annyi időre elszakadnia tőlük.
– A feleségem azt mondta, nem akar beleszólni, döntsem el én, hogy van-e annyi lelki- és fizikai erőm, hogy egy világbajnokságot és az előtte való felkészülést végigcsináljam. A gyerekek pedig ugyan még kisebbek, de nagyon örülnek, amikor apukájukat a tévében láthatják, büszkék rám, és jól fogják fel ezt az egészet. Persze, azt nem tudják, hogy mekkora felelősséggel jár.
– A 2013-as vb-t otthonról követve azt nyilatkozta, hogy segíthetne még a csapatnak, de amikor fiával a karjában nézheti az eseményt a tévéből, hasonlóan jó, vagy talán még jobb érzés.
– Ez olyan, hogy melyik ujjamat harapjam meg Szeretek velük együtt meccset nézni, de most is, amikor a felkészülési mérkőzéseken játszottam, egyből hívtak, és örültek ennek az egésznek, ami nekem is nagyon sokat számít.
– Benne van a visszatérésben, hogy ezzel segíti a fiatalabb hálóőröket?
– Mindenféleképpen. Mikler Rolival szerintem nagyon jó párost alkotunk, próbálok a megszerzett rutinomból átadni neki és a két fiatalabb kapusnak, Bartucz Lászlónak és Borbély Ádámnak.
– Meglátása szerint mi a cél a jövő héten kezdődő vb-n?
– Egyelőre nem hangzott el az elnökségtől konkrét célkitűzés, minél előrébb szeretnénk végezni, de ebben a férfimezőnyben kapásból fel tudnék sorolni hat-nyolc válogatottat, amelyik esélyes rá, hogy bejusson a legjobb négy közé. De én a miénket is nagyon erős csapatnak érzem, persze szükségünk van a szerencsére és a kimagasló teljesítményekre is. Ráadásul a fiatalabbak is kezdenek meghatározó tagjai lenni a válogatottnak.
– Manapság hányan emlegetik fel azt az emlékezetes pillanatot, amikor a londoni olimpia Izland elleni negyeddöntőjének utolsó percében hétméterest hárított?
– Bár mostanában inkább a vb-re kapom a jókívánságokat, azért sokan felhozzák ezt az ominózus esetet, de nekem nem jut sűrűn eszembe. Lékai Máté szokta rengetegszer emlegetni, mondván, hogy jó passzt kapott (a védés után hozzá került a labda, ő egyenlített, s hosszabbítás után a mieink jutottak a legjobb négy közé – a szerk.), sokáig nem is néztem vissza, ám aztán egyszer, amikor a nagyobbik fiam rákeresett az interneten, meghallottam a videó hangját, odamentem, és kicsit el is kapott a hév. De igazából nem szoktam így visszapörgetni az eseményeket.
– Ha már az olimpiánál járunk: akár a 2020-as tokiói játékok is beleférnének a pályafutásába?
– Hát, azért ennyire messzire ne menjünk, először a világbajnokság van előttünk, azelőtt pedig csütörtöktől a dániai felkészülési torna, egyelőre erre koncentrálok. Ám ha hirtelen kellene válaszolnom, azt mondanám, nem tudom elképzelni, hogy a következő olimpiáig válogatott legyek. Azért ennyire nem vagyok fiatal De nem akarok kijelenteni semmit, ki tudja, mit hoz a jövő, ám a terveimben Tokió nincs benne. Maximum az álmaimban, csak addigra már nem biztos, hogy úgy fog mozogni a testem, ahogyan szeretném.
