– Sokszor felidézte, forgatta magában azóta, ami a riói bronzmérkőzésen történt?
– Hiába telt már el bő négy hónap, sűrűn előjön, s elő is fog még sokáig. Egyszerűen én mindent kiadtam magamból azon a meccsen, felfoghatatlan, hogy fél perccel a vége előtt megintettek. Nyilván, ha odavágom, nincs miről beszélni, de akciót így is végre tudtam hajtani, mégis engem hoztak ki vesztesnek. Nagyon bosszant, mert hatalmas lehetőség volt, de megyek tovább, nem fogom feladni, csak jobb lett volna a Tokió előtti négy évnek egy olimpiai bronzzal nekivágni, mint ezzel az ötödik hellyel.
– Feszélyezi még, hogy igazságtalanság történt?
– Hát nem elhanyagolható, hogy leedzel egy fél életet, létezik egy szabályrendszer, amelyet én betartok, s be kell tartania a bírónak is, s ha utóbbi megtörtént volna, én hagyom el győztesen a szőnyeget. Utána többen levezették videóról a mérkőzésemet, és mindenkinél én nyertem. Ez azért nagyon durva. Soha egyetlen mérkőzésemet sem fogtam a bíróra, benne van a pakliban, hogy hibáznak, de itt másról volt szó.
– Nem sokkal később egy magyar birkózóbíró, Péteri László úgy nyilatkozott, a szlovén Stanislav Sernek egy magánbeszélgetésben elismerte, hogy „bűnös”. Ráadásul eltiltották a riói olimpián közreműködő bírók 80 százalékát. Ez gyógyírt jelentett, vagy csak a sebek feltépését?
– Hát leginkább semmit Mit mondjak erre, nem lesz tőle jobb a helyzetem. Nézzenek ők tükörbe úgy, hogy nem hagyták, hogy két versenyző eldöntse az olimpiai bronzérem sorsát.
Ha ezzel a bíróval a jövőben találkozom egy versenyen, biztosan nem fogok vele kezet. Ez a minimum, bár nem is láttam azóta, ami valamit jelenthet.
Egyébként jó kapcsolatot ápoltunk a szlovén bíróval, sokat járt Magyarországra, ezért is lepődtem meg.
– Elvileg azt mondta, hogy nyomást gyakoroltak rá.
– Igen, de hozzá kell tenni, hogy egy francia meg egy amerikai ki is lépett a bírói testületből, mondván, nem fognak úgy mérkőzéseket vezetni, hogy megmondják felülről, mit tegyenek. Mert az a durva, hogy ezt nem csak velem csinálták meg, voltak ennél még cifrább mérkőzések is. Felháborító, hogy egy olimpián így elbánnak emberekkel. Senkinek nem kívánom, hogy ezt átélje.
– Lát egyáltalán pozitívumokat a történetben?
– Rióban olyan formában tudtam birkózni, amit ha a jövőben elő tudok venni egy Eb-n vagy egy vb-n, akkor joggal várhatok el magamtól érmet. A 2020-as olimpia idején harmincéves leszek, akkor még bőven csúcsformában lehetek. Nem beszélve arról, ha négy évre rá Budapest lenne a házigazda, akkor nekivágnék egy újabb négy évnek. Tehát nem tettem le arról, hogy felálljak egy olimpiai dobogóra.
Bár úgy érzem, Rióban meg akartak leckéztetni, félrelökni nem tudtak.
– Ahogy faggatom minderről, kihozom a sodrából?
– Most nem annyira, mert nemrég keltem fel, de ha reggeli előtt beszélünk, akkor könnyebben ingerültté válnék. A viccet félretéve, akad olyan pillanat, amikor ezen töprengve nagyon ideges tudok lenni. Ha erősebb nálam az ellenfelem, megemelem a kalapomat, a tavalyi vb-n jobb is volt az azeri, ötödik lettem, s tudtam, hogy azon a napon annyi volt bennem. Augusztusban viszont úgy indultam neki a napnak, hogy olimpiai bajnok vagy legalább érmes akarok lenni. Az ötödik helynél több volt bennem, és sajnos ez az érzés meg is fog maradni, amin talán enyhít valamit, ha Tokióban dobogóra állhatok, de a riói érmet már soha az életben nem fogják visszaadni. Illetve egy módja van, ha valaki megbukik a doppingellenőrzésen, hiszen sorra jönnek ki korábbi olimpiákról a pozitív eredmények. Más lenne, mint dobogóra állni, de ha két-három év múlva elküldik a bronzérmet, nem fogom visszaadni. Persze ebbe nem kapaszkodok.
– December elején a budapesti klubvilágkupán a negyedik helyen végzett a BS Plastic-Budapest csapatával. Itt már új szabályok voltak érvényben, a legfőbb eltérés, hogy kivették a térdelőhelyzetet. Milyennek látta a változásokat?
– Nem biztos, hogy a kötöttfogást segítik, ugyanis lentről olyan dobásokat lehetett végrehajtani, amelyektől látványos volt a szakágunk. Nincs levitel, így sokszor a bírók általi intések döntik el a mérkőzéseket, amelyekkel 2016-ban nagyon jóban voltam Nem csak az olimpián, ezen a világkupán is így dőlt el az utolsó mérkőzésem, 1-1-re álltunk az iráni sráccal, de engem intettek meg többször. Törekednünk kell arra, hogy állásból csináljunk akciót, amivel komoly előnyre lehet szert tenni, de sajnos lesznek olyan mérkőzések, amikor ez nem sikerül, amivel az a probléma, hogy ha összekerülök egy orosszal, szinte száz százalék, hogy az intések neki fognak kedvezni. De hozzátartozik, hogy mivel az állásból való birkózásom erősebb, mint a lenti, nem bánkódom nagyon a változásokon.
– De továbbra is maradnak a botrányokat kiváltó eszközök a bírók kezében.
– Sajnos igen. Rióban én csináltam akciót, na most ha valaki belegondol, hogy mekkora erőfeszítés azt végrehajtani, abszurd, hogy a másik enélkül, intéspontokkal nyerhet. Ezen nem változtattak sajnos, de állítólag jövőre kétnapos lesz egy verseny, aznapi méréssel, ami azt jelenti, hogy az első reggel állapítják meg, ki hány kiló, aznap meccselni kell, majd másnap reggel ismét mérlegelés és ismét birkózás.
Egy „nagy fogyó” ezt nem fogja bírni, ráadásul cselgáncsban már kipróbálták, s kiderült, hogy nem működik. Nem értem ezt a fejetlenséget
– Legalább a Magyar Birkózószövetség kiállt ön mellett, ahogyan a közvélemény is.
– Nagyon jó érzés volt, hogy amikor hazajöttem Ceglédre, kijöttek, üdvözöltek az emberek, s bronzérmesként tekintettek rám. A gesztusok akkor enyhítettek valamit, de a vitrinben nincs ott az, aminek kéne.
– Pedig szülővárosában kapott egy jelképes bronzérmet. Az hová került?
– Végül beraktam az Eb- és vb-bronzaim mellé, mert mégiscsak ott van a helye, csak hát jobban szerettem volna, ha az igazi olimpiai érem kerül oda. De most már kár ezen keseregni, beülhetnék a sarokba álmodozni róla, ám azzal nem leszek előrébb. Úgy tudok előrelépni, ha teszek érte, s akkora különbséggel verem meg az ellenfeleimet, hogy nem tudnak belenyúlni a mérkőzésbe.
