Alkata alapján inkább a szélsők között lehetne helye a pályán Zubai Szabolcsnak, harciasságával és egyedi bevetődési technikájával viszont beállóként lett oszlopos tagja a válogatottnak, egészen mostanáig. A héten záruló franciaországi világbajnokságon, a norvégok ellen elveszített negyeddöntő után bejelentette, a nemzeti csapatban már nem játszik.
„Nagyon nagy hiányérzet van bennem, óriási az űr körülöttem – mondta a Magyar Nemzetnek. – Reggel itthon a saját ágyamban keltem, és csak néztem körbe, hogy mi van. A hiányérzet egyrészt abból fakad, hogy nem jutottunk be a négy közé, másrészt abból, hogy nem leszek már válogatott.”
Mint mondta, nem hirtelen felindulásból mondta le a válogatottságot, tudatos döntés volt. Már fiatalon úgy gondolta, harminckét-harminchárom éves koráig lesz tagja a nemzeti csapatnak, hiszen az ő posztja használja el a legjobban az embert, és Szegeden, csapatkapitányként még rengeteg a klubfeladata is.
„Jöjjenek a fiatalabbak – folytatta. – Miután engem már húszévesen behívtak, tizenhárom évig voltam tagja a nemzeti csapatnak. Minden sportolónak kívánom, hogy ezt átélje, mert annál nagyobb dicsőség nem volt soha, mint egy országot képviselni, a tizenhat legjobb közé bekerülni. Csodálatos élmény, egy szerelem!”
Zubai Szabolcs példaértékűen hisz azokban, akik a jövő válogatottját alkotják. Úgy látja, nagyon sok a jó játékosunk, a legnagyobb baj: sokan nem hiszik el magukról, hogy azok. Véleménye szerint Bodó Richárd gyönyörű pályafutás előtt áll, Bánhidi Bencénél sem kérdés, hogy így lesz. Nagyon örül annak, hogy Juhász Ádám így mutatkozott be világversenyen, a juniorkorú Győri Mátyásnak is mindenképpen helye lesz a csapatban. Lékai Máté még hosszú évekig irányíthatja a válogatottat, és reméli, „a Jóisten sokáig megtartja egészségben Balogh Zsoltot és Ancsin Gábort”.
„A posztok többségére megvan az ember, a kapuban Mikler Roland mellett ott lehet Bartucz László, a mentalitásával és a habitusával ott is van a helye – mondta Zubai. – De időt, türelmet kell adni ennek a csapatnak; akkor nagyon erős lesz. A norvégok két éve együtt játszottak már, amikor igazán sikeresek lettek, a mi csapatunknak is erre van szüksége, benne van a nagy eredmény.”
Legnagyobb szívfájdalma, hogy felnőttvilágversenyen érmet nem nyert, lehetett volna ez Eb vagy vb is, bár az olimpia lett volna a legszebb.
„Mikler Rolandnak, aki a válogatottban szobatársam és jó barátom is, azt szoktam mondani, nekem az a legfontosabb, hogy tükörbe tudjak nézni, mert becsülettel, teljes odaadással megtettem mindent” – így búcsúzott el.
