Érdekes pályaívet ír le az édesanyja révén magyar gyökerekkel bíró Alex Giorgetti véleménye a magyar vízilabdázásról. Amíg olasz válogatott volt, és futott a szekér – 2011-ben például világbajnok is lett –, könnyen vélekedett lefitymálóan a magyar pólós legényekről, illetve tündökölt hatalmas olasz hazafiként, azonban amint fenéken billentette az olasz csizma, máris „gyerekkora óta arról álmodozik”, hogy nálunk játszhasson.
– Volt már, hogy elgondolkodtam rajta – nyilatkozta még 2013-ban arra a magyar újságírói kérdésre, hogy nem kívánna-e a magyar csapatban szerepelni, majd így folytatta akkor: – De mivel Olaszországban éltem és nevelkedtem, ott lett belőlem pólós, a magyarok pedig nem érdeklődtek, nem volt igazán kérdés, hogy melyik válogatottban szerepeljek. Akkor dobog igazán a szívem, ha az olasz himnuszt hallom. Nekik köszönhetem, hogy idáig eljutottam, és ezt tiszteletben kell tartanom.
Talán nem csoda, hogy így gondolkodott egy évvel azok után, hogy 2012-ben Olaszország a londoni olimpia negyeddöntőjében tett pontot a Kemény-korszakra Alex Giorgetti tevékeny részvétele mellett. Arra viszont, amit a 2015-ös világbajnokság számunkra megint vereséget hozó magyar–olasz negyeddöntője után mondott a Nemzeti Sport tudósítása szerint, a szurkolók biztosan emlékeznek majd, ha emlékezniük kell:
– Néztük tegnap a magyarok edzését, s láttuk, hogy hogy félnek. Úgy éreztük, mintha mi lennénk a világbajnokok, nem ők.
Mivelhogy 2016-ban Alessandro Campagna olasz szövetségi kapitány a riói olimpián már nem számolt Giorgettivel, kegyvesztett lett, kopogtatni kezdett a magyar válogatott ajtaján, és azok után, hogy nemzeti együttesünk élére régi ismerőse, az olasz válogatottban is megforduló Märcz Tamás került, elkezdhetett reménykedni abban, hogy az ajtó kinyílik neki. A Vízipóló.hu-n meg is jelent friss nyilatkozata:
– Magyar vagyok. Budapesten születtem, és mindig is arról álmodtam, hogy a magyar válogatottban játsszam. Aztán az életem egy másik utat vett. Olaszországba érkeztem, és lehetőségem volt az olasz csapatban játszani. Mikor gyerek voltam, az Újpestben pólóztam, és a Margit-szigeten edzettem, itt láttam játszani a magyar válogatottat. Egy vízilabdásnak játszani a magyar válogatottban egy kicsit olyan, mint a fociban a brazil mezt viselni. Hallottam, hogy Märcz Tamás lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya, megerősítettem neki, hogy szívesen játszanék a csapatban. Már a múltban közel voltam ahhoz, hogy viseljem a sapkát, amikor Benedek Tibor volt a kapitány, de akkor semmi előrelépés nem történt. Ez alkalommal viszont – hízeleg a vízilabdázó.