Terjedelmes összeállítást készített a Figyelő online kiadása a Fa Nándornak egy héttel ezelőtt véget érő, 8. Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyről, illetve annak legérdekesebb számadatairól. Hogy 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt, 8.-ként teljesítette „a vitorlázás Mount Everestjét”, az már széles körben ismeretes, és az is, hogy a veterán sportember most, 63 évesen befejezi óceáni jelenlétét vitorláshajón.
A cikkből kiderül, a Spirit of Hungary-csapat költségvetése például a mezőny vége felé kulloghat, de kétség sem férhet hozzá, hogy a legkevesebb pénz felhasználásával a spanyol Didac Costa, a svájci Alan Roura és a francia Sébastien Destremau állt rajthoz, utóbbi úgy fogalmazott, „szabad szemmel nem látható” a versenyére fordított összeg, hajóját pedig – amely őskövületnek számít a maga 19 évével – „váltó nélküli kerékpárnak” titulálta, s az induláshoz 28 szponzortól kalapozta össze a pénzt. A Figyelő megjegyzi még, a másik két legöregebb hajó (17 év) tulajdonosa épp az önkéntes csapattagokkal készült Roura, valamint Costa, akinek „kölcsöncsotrogánya” 2001-ben Ellen MacArthurral a kormánynál (a legjobb női versenyző a VG történetében) Kingfisher néven másodikként ért körbe a Vendée Globe-on.
A szabad szemmel nem látható összeget persze nem a magyar átlagkeresetből élő ember szintjén kell elképzelni, hiszen a 350 ezer eurós (bő 100 millió forintos) költségvetést azért a mezőny mindegyik hajója eléri, ennek ellenére volt olyan hajós, aki nemcsak a vállalkozást tekintve volt bátor, hanem abban is, hogy a pénz kölcsönzéséért elzálogosította a házát. Egy francia napilap, a Le Télégramme becslése szerint egyébként egy teljes Vendée Globe-ciklusban akár hárommilliárd forintnyi eurót is el lehet szórni. A rekordidővel győztes francia Armel Le Cléac’h egyébként körülbelül kétszer annyit költött, mint a második helyen, minimális hátránnyal célba érő, összesen egy cégre – Hugo Boss – támaszkodó brit Alex Thomson.
A magyar Fa Nándor főbb támogatói a Mol, az MVM, a posta, a Szerencsejáték Zrt., az anyagot biztosító Zoltek, a Közgép, az iCell és az MFB voltak.