GPS-készülékkel látnak el hegymászókat a Csomolungmán

A jövőben kötelezővé tennék a szerkezet alkalmazását.

MTI
2017. 03. 20. 18:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amennyiben a kezdeményezés sikeresnek bizonyul, kötelezővé teszik a készülékek alkalmazását – közölték az illetékesek hétfőn Katmanduban.

A hegymászóknak, akik felérnek a 8848 – más mérések szerint 8850 – méteres csúcsra, fotóval is igazolniuk kell, hogy fent jártak, a csúcshódítás hitelességét pedig az alaptáborban tartózkodó összekötőnek is igazolnia kell a hatóságoknak.

Tavaly nagy port vert fel, hogy egy indiai házaspár hamisított fotót tett közzé állítólagos csúcshódításáról. Le is buktak, a nepáliak pedig tíz évre eltiltották őket a hegymászástól az országban.

A turisztikai minisztérium egyik munkatársa a sajtónak elmondta, hogy a navigációs készülékeket az expedíció végeztével a hegymászóknak be kell mutatniuk Katmanduban, ahol ellenőrzik, hogy valóban megtörtént-e a csúcshódítás.

A turizmus és a hegymászás kulcsfontosságú bevételt jelent Nepál számára, a bruttó hazai össztermék (gdp) négy százalékát adja. A Csomolungma meghódításával májusban próbálkoznak a legtöbben, akkor a legkedvezőbb az időjárás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.