Imre Géza legyőzője nem beszél, ha egyáltalán ő volt az

2016 egyéni olimpiai bajnokai közül Szász-Kovács Emesét és Pak Szangjongot is megkerestük a Csörsz utcában.

A mostani párbajtőr-Grand Prix-n inkább megkérdeztünk egy olyan dél-koreait – ugyan mutassa már meg az egyéni olimpiai bajnokot –, akiről biztosan tudtuk, hogy nem ő az. Ez pedig egy olyan ember, akinek a hátára szintén Park volt írva – ezt kell állítólag Paknak mondani –, de ő még versenyben volt. Na ő, mármint Pak Kjungdu segített, és határozottan rámutatott a néhány méterre álló Pak Szangjongra.

Pak Szangjong a Magyar Nemzetnek angolul elmondta, hogy nem beszél angolul, csak nagyon kicsit. Azt is közölte, hogy senkit nem hoztak, aki tolmácsolni tudna, amikor pedig arra kértük, azzal a kicsi angoltudásával adjon már interjút, udvariasan hárított. Csak gratulálhattunk neki. (Mármint az olimpiai aranyért.)

Amikor néhány perccel később az évről évről évre jobb kedvű Udvarhelyi Gábor rákérdezett, hogy sikerrel jártunk-e, nem tudtunk lelkes igennel felelni.

„Napi nyolc órát edzenek, nem másfelet. Aki náluk nem edz ennyit, azt elküldik az északi határt védeni”

– szolgált szakvéleménnyel a kapitány a dél-koreaiakról, akikről földrajztudás nélkül is ki lehet találni, kik laknak az északi határuk túloldalán. Annyit azért hozzátett, hogy a magyar csapat az olimpián azért megverte Dél-Koreát, és ez a megfiatalított együttesnek is sikerült azóta.  

Nekünk is van viszont olyan olimpiai bajnokunk, aki négy tus hátrányból, 7:11-ről fordított olimpiai döntőt – a riói párbajtőrdöntőt egyéniben.

Mi rossz történhet egy olimpia bajnokkal? Természetesen semmi. Mi, akik nem nyertünk (még) olimpiát, legalábbis ezt gondoljuk. Azért megkérdeztük erről Szász-Kovács Emesét is, aki a budapesti párbajtőr-Grand Prix-n már a legjobb tizenhat között búcsúzott, a lehető legkisebb különbséggel (15:14) kapott ki a francia Laurence Épée-től.

Emese mosolygott, mint mindig, és csak csóválta a fejét. „Semmi – válaszolta az első sorban feltett költői kérdésünkre. –

Élvezem a vívást, azt csinálom, amit szeretek. Igazából ez az egyik motivációm, de sajnálom azokat, akik kijöttek szurkolni nekem.

Egy Grand Prix-n vagy egy világkupán a vereség belefér viszont. Sokszor kikaptam már, fogok is még néhányszor. Bosszúsabb lennék, ha ez mondjuk egy világbajnoki negyeddöntő lett volna.”

Azért bosszantó lehetett volna ez a vereség, hiszen Rio magyar aranyérmese irányította az asszót, 12:10-re is vezetett.

„Ez már meg volt nyerve – vallotta be. – Olyan tusokat kaptam, amilyeneket én szoktam adni: háromszor combon szúrt, egyszer lábon.”

És ne felejtsük el, Szász-Kovács Emese két párbajtőr ellen vívott egyszerre, az Épée jelentése ugyanis éppen ez. Felettébb érdekes név, hordozójával pedig, egy huszonhat éves, színes bőrű hölggyel a magyar világklasszis még soha nem találkozott a páston, őt is meglepte, hogy így hívnak valakit ebben a sportágban.

Szász-Kovács Emese így is a WestEnd Grand Prix legjobb magyarja lett a Csörsz utcai MOM Sportban, beleértve nőket és férfiakat is. Ehhez elég volt most két asszót megnyernie, előbb a svájci Pauline Brunnernél (15:10), majd a német Julia Wagnernél (14:8) bizonyult egyértelműen jobbnak. A nyolcaddöntő előtt nem látszott rajta feszültség, a 14:14-nél bekapott tust is úgy élte meg, hogy mesterére, Kulcsár Győzőre nevetett, és elmagyarázta, elmutogatta, mi történt. Megannyi favoritként elrontott világverseny, esetében félsikernek számító ezüst- és bronzérmek után Rio aranya láthatóan feloldott benne minden görcsöt, feszültséget. De hogyan tovább?      

„Ez még nem az a forma, amelyre szükség van, ez is motivál. És ez még nem az a Szász Emese. Vannak hiányzó érmek, amelyekért küzdhetek tovább.”

Olimpiai bajnokként most már ezt is ki lehet mondani: világbajnoki arany, Európa-bajnoki arany a cél. Két vb-ezüst, két vb-bronz, három Eb-ezüst és négy Eb-bronz, vagyis egy teljesen egyedi, alig értelmezhető éremgyűjtemény után mi más is lehetne?