1,6 milliárdot önt a kormány a Maty-érbe

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Minden idők legnagyobb kajak-kenu világkupaversenye jön 30 nap múlva Szegeden – Kozák Danuta nélkül.

2017. 04. 25. 11:55

Ismert, nemrégiben az úszószövetségihez hasonló „korszakosságú” váltás következett be a kajak-kenu élén, Schmidt Gábor váltotta a szocialista politikus vonalon országosan ismert Baráth Etelét. A sportágban jelenleg mondhatni, hogy nyugalom honol, és bővülés van, mint Schmidt lapunknak elmondta, vízpartról vízpartra nyílnak az új klubok. Az új elnök az új sporttörvénnyel is elégedett, egy csatornán érkezik a kiemelt állami támogatás – évente 900 millió forint plusz az olimpiai felkészülés sportszakmai támogatásaként 226 millió forint, emellett pedig az utánpótlásedzők külön dotációja – és nem kell többfelé kommunikálniuk sem, csak az államtitkársággal.

A szintén állami támogatásban (50 millió forint) részesülő világkupa programja már előszele a változásnak. Mint Hüttner Csaba szövetségi kapitány lapunknak elmondta, férfi kajaknégyeseknek ugyanis nincs többé ezres szám, helyette ötszázas viszont igen – pörgősebbé, gyorsabban fogyaszthatóbbá válik ez a sportág is... –, a férfiaknak megrendezik a 500-on és 1000-en a párost, valamint a 200 egyest. Kenuban 500 kettes, 1000 páros, 1000 egyes és 200 egyes, ez az összes szám. Női kajakban megrendezik az olimpiai számokat: kajak 500 egyes, páros és négyes, 200 egyes, valamint páros. Női kenuban az összes számot megrendezik, 200 és 500 egyes és páros. Hogy ne legyen egyszerű az élet, a női kenut ezután visszavágják, a világbajnokságon már nem lesz ennyi érvényesülési lehetőség, ahogy az olimpián is csak minimális.

Újdonságként megrendeznek egy vegyesváltó számot, amiben a férfi és a női versenyzők egyesben mennek háromszor ötszáz métert. Ennek a lebonyolítási formája még Hüttner előtt sem teljesen világos.

A kapitány válogatási elvei annyiban újak a korábban megszokotthoz képest, hogy nem lesz a négyesre válogató, az egyesben és párosban elért versenyeredményeket veszi figyelembe Hüttner Csaba, aki szerint ezáltal mindenki magasabb színvonalon fog készülni, érezve az egyéni feladat és felelősség nagyságát.

A szegedi vk két arca Takács Kincső és Lakatos Zsanett női kenusok, szimbolizálva a szakág megérkezését a nemzetközi kajak-kenus életbe, Tokióban végre ők is ott lehetnek! Kozák Danutával kezdtük, vele is fejezzük be: a kapitány információi szerint egy éven belül visszatér a bajnok, a válogatott pedig szeretettel várja vissza. A többi hölgy addig erősödhet, és jönnek a fiatalok is, a legutóbbi utánpótlás-vb volt a magyar sportágtörténelem legeredményesebbje, 25 éremmel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.