A francia bajnokság és azt övező közeg a topligák – angol, olasz, spanyol, német, francia – közül talán a legkevésbé ismert. Működése, a sportágat körülvevő légkör, a benne szorgoskodó személyek gondolkodásmódja minimális figyelmet kap. Mégis, oly sokszor fordult már elő, hogy egy az ismeretlenségből előtűnő, valamely nagy csapatban meghatározó szerepet betöltő játékosról kiderül: francia akadémián nevelkedett, vagy épp egy játékosmegfigyelő (scout) a gall hatod-hetedosztályból emelte ki. Nem véletlen. Rövid körképben igyekszünk a francia első osztályban fellelhető sajátosságokat a hátországgal együtt bemutatni, keretként használva a már véget ért idény tanulságait, némi jövőbeli kitekintéssel.
Érdemes a kirakattal kezdeni, melyben – főleg az elmúlt években – a Paris Saint-Germain a belepumpált eurótízmilliók miatt sokak számára a francia klubfutball egyedüli zászlóshajójaként tetszeleg. A Dohában született, sokáig középszerű teniszezőként versenyző, 2011-ben a PSG klubtulajává előlépő Nasszer al-Helaifi utóbbi esztendőkbeli ténykedése azonban jól mutatja, több kamionnyi pénz nem váltja ki a rendszerszintű gondolkodást. Ugyan a hazai terepet a 2012–13-as szezontól a 2015–2016-osig zsinórban szerzett négy bajnoki elsőséggel uralta a klub, a nemrég véget ért idényében a Barcelona ellen bemutatott történelmi Bajnokok Ligája-diadal, majd bukás rámutatott: Párizsban egyelőre identitás nélkül bolyonganak. „A katari állam a helyi »Turizmus Zrt.-n« keresztül vásárolta be magát a fővárosba. A stratégia adva van: Katar imázsát a PSG felemelésével nemzetközi szinten ismertté tenni. Ennek bizonyítéka, hogy az elmúlt több mint öt évben 700 millió eurót költött a klub csak játékosvásárlásra, ehhez még hozzájön a létesítményfejlesztés, a női foci és a kézilabdacsapat gondozása is” – mondta Szabó Christophe a Magyar Nemzetnek.
A francia futball szakértője hangsúlyozta, hiába vett Al-Helaifi tömegével játékosokat – még olyanokat is, akikre nem volt szükség –, nem volt megfelelő a mögöttes szakmai háttér. Jó példa a saját játékosának nevét máséval összekeverő Patrick Kluivert, aki úgy lett sportigazgató, hogy korábban a Bein Sportsnál, a katari Aljazeera sportcsatornájánál dolgozott kommentátorként. „Úgy alakították a működést, hogy végül az edzőt – Carlo Ancelottit, Laurent Blanc-t – használták ki a legjobban” – tette hozzá Szabó. Egyben kiemelte: a kluboz idén a Portotól érkező nagy szakmai tapasztalattal és dél-amerikai kapcsolatokkal rendelkező Antero Henrique sportigazgatóként rendszerbe terelheti az eddig össze nem hangolt egységeket.
A tudatos tervezés – ez az, ami egyelőre hiányzik Párizsban, s ez az, ami jól láthatóan megvalósult az AS Monacónál. A 2017 tavaszán megszerzett bajnoki címe és BL-elődöntője hosszú évek munkája. Igaz, volt ebben kis kényszerűség is. „A klub tulajdonosa, Dmitrij Ribolovljev Radamel Falcao és James Rodríguez megszerzésével párizsi kollégájáéhoz hasonló felfogásban vágott neki monacói kalandjának, aztán jött a törés: 2014-ben elvált, s le kellett mondania vagyona feléről” – vázolta a helyzetet Szabó Christophe. Ekkor jött az újratervezés, az addig jól működő akadémiájuk mellé nagy potenciállal rendelkező, még nem befutott játékosokat szerződtettek, a koncepciót a tavaly Lille-be távozó Luís Campos technikai igazgató dolgozta ki. A játékosokat csapattá formáló vezetőedző, Leonardo Jardim ráadásul jól kezelte az újrakezdést, rugalmassága pedig trófeát eredményezett.
„Korábban defenzív futballt játszott a csapat, az idei évre azonban úgy finomították a keretet, hogy a vezetőedző felismerte, ezzel a gárdával a támadófoci jobban eredményre vezet” – magyarázta Szabó. A játékstílusbeli váltás eredménye százhét bajnoki gól. Kérdéses persze a hogyan tovább. A szakértő úgy véli, fontos a keret meghatározó játékosainak egyben tartása – bár úgy tűnik, erre kevés az esély –, illetve hogy olyanok érkezzenek, akikkel tovább fejleszthető a játék.
Ami az új elemeket illeti, a tavaly nyári átigazolás alkalmával a Nice azzal került a figyelem középpontjába, hogy leigazolta a szélsőséges viselkedéséről ismert, egy izmosabb fűszál egyszerűségével megáldott Mario Balotellit. A csapat több hétig vezette a tabellát, végül harmadik, BL-selejtezős helyen végzett, az olasz támadó pedig tizenöt gólig jutott. Ahogy Monacóban, Nizzában is komoly háttérgépezet található.
„A francia Riviérán és a régióban ingatlanbefektetőként befutott mágnás, Jean-Pierre Rivere türelemmel és a folyamatoknak kellő időt adva szállt be a klub életébe. Először az infrastruktúrába fektetett, majd hogy ezt szakmailag megtámogassa, játékosmegfigyelői hálózatot épített ki, amelyet külföldi tapasztalattal rendelkező szakemberekkel töltött fel” – magyarázta a folyamatokat az Omlett du Fromage bloggere. Hozzátette, ennek a mindenese lett az ország legnagyobb játékelméleti szakembere, Claude Puel: „Ő egy építkező edző, tudja, hogyan kell hozott alapanyagból, fiatalokat beépítve, kidolgozott koncepció mentén haladni.”
Ennek a szintlépésnek – emelte ki Szabó – volt fontos eleme Balotelli, majd Puel utódjának szerződtetése. A Németországból elcsábított, svájci születésű Lucien Favre nemcsak illik a rendszerbe, hanem még előrébb is tudja lendíteni a klubot.
Ami a folyamat közepén van Nizzában, az Lille-ben most kezdődik el. A Formula 1-es Lotus egykori első embere, Gérard Lopez beszállt a futballba, és rövid távon az első ötbe, illetve európai kupaporondra röpítené a klubot. Ehhez a szakmai gárda adva van: az általános igazgató a Barcelonánál korábban öt évig dolgozó Marc Ingla, a technikai igazgató a 2013-tól 2016-ig a Monacót felépítő Luís Campos, az edző, avagy a megújulás utolsó lépcsőfoka egy argentin szakember, Marcelo Bielsa lett. „Érdemes lesz a Lille-t figyelni” – jegyezte meg Szabó. Szerinte elképzelhető, a kezdeti lendület miatt egy erős fél szezonra futja a csapatnak.
Szintén érdekes, ami a Nantes háza táján történik. „Az érthető, hogy Claudio Ranieri miért jött Franciaországba, hiszen a Monaco révén már beleszagolt a Ligue 1 levegőjébe, az már kevésbé, hogy a Nantes-nál már miért rá esett a választás” – fejtette ki a szakértő. Arra is rávilágított, az olasz szakember a klub tradíciója alapján egy az akadémiájára építő, támadó szellemű, labdatartó, lendületes játékot játszó együtteshez került, amelynek a 1960-as évekig visszamenő hagyománya és több sikeredzője van. A „jeu a la nantaise” (nantes-i játék) eggyé vált a klubbal, igaz ez a felfogás az utóbbi tíz-tizenöt évben háttérbe szorult. „Van egy keret, amely helyi szinten stabil, és megvan a potenciál, hogy elmozduljon az élmezőny felé, ebbe a koncepcióba beleillik Ranieri személye, aki azért marketingszempontból is jó fogás.”
Az eddig végigvett csapatoknál többször érzékelhető volt a rendszerszintű gondolkodás, a tudatosság. Nos, mindennek komoly múltja van Franciaországban. „Az 1960-as évek vége óta működik akadémiai rendszer az országban. Akkoriban ugyanis csak az a klub indulhatott a legmagasabb szinten, amely rendelkezett akadémiával. Emögött politikai igyekezet is felsejlik, melynek célja Georges Boulogne filozófiája szerint a következő: az új nemzedék egészséges testi-szellemi bázisának fontos eleme a futball, amely nem eszköz, inkább egy út a teljesebb emberré válás felé. Ezek után talán nem véletlen, a világ tíz legjobb akadémiájának majd fele Franciaországban található” – vázolta az alapokat Szabó Christophe.
Ahogy a több évtizedes tapasztalat, úgy a történelmi kapcsolat sem múlik el nyomtalanul. A jelentős anyagi befektetéssel kialakított megfigyelőhálózatok további támogatója a francia–afrikai „együttműködés”. Az alapvetően is sokszínű francia kultúrába áramló afrikai vagy dél-amerikai játékosok számára Európa gazdasági szempontból kiugrási lehetőség. „Az első osztály olyan, mint egy keltető: a fiatalok felfutására építkezik, kiváló akadémiai rendszerrel a háttérben, a tehetséggondozás pedig kiterjed az észak- és közép-afrikai régióra. Az újoncok jönnek, lejátszanak néhány évadot, majd továbbállnak. Olyan ez, mintha egy premier előtti mozivetítést néznénk.”
