A világ leggyorsabb emberének története váratlan fordulatot vett a napokban; előbb (életében először) elveszítette a 100 méter döntőjét a londoni olimpiai stadion legnagyobb meglepetésére, majd a legutolsó futásán, a 4×100-as váltó utolsó embereként megrándult, így a célvonalig sem jutott el. Bolt soha nem látott csúcsokat – pontosabban sebességeket – ért el dicsőséges karrierje alatt, amelynek végén mégis megízlelte, hogy milyen „átlagos” sportolónak lenni.
Usain Bolt eredményeivel még az is tisztában van, aki csak érintőlegesen foglalkozott atlétikával vagy egyáltalán sporttal. A londoni vb közeledtével versenytársai és korábbi sportolóhírességek is kifejtették, hogy ő a valaha élt legnagyobb alakja az atlétikának, ezt a státust azonban nem csupán a 100 és 200 méteren futott világcsúcsainak és nyolc olimpiai aranyérmének köszönheti.
De mégis hogyan viszonyulhatnánk egy olyan emberhez, aki élete első olimpiai döntőjén kikötődött cipőfűzővel fut világcsúcsot úgy, hogy az utolsó métereken már hátradőlve ünnepli győzelmét?
A füligszáj sportoló csaknem tíz évig természetes lazasággal dominálta a sprintszámokat, pedig az összes eredménye mögött alázatos edzésmunka van, és a tehetsége sem párosult mindig tökéletes fizikai kondícióval.
Bármilyen elképzelhetetlen elnézve Bolt 195 centiméter magas, kidolgozott, futásra teremtett testét, fiatalkorától kezdve gerincferdüléssel küzd, amelynek eredményeképp a bal lába bő két centivel hosszabb a jobbnál. A hátproblémái visszatérő sérüléseket is okoztak tinédzseréveiben, de folyamatos gyógykezelések mellett – Bolt visszajáró vendég volt a Bayern München egykori orvosának, az alternatív gyógykezeléseiről hírhedt Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrtnak a rendelőjében – sikerült hosszabb kihagyások nélkül letudnia aktív éveit.
Sokan nem tudják, hogy első nemzetközi tornája a 2001-es ifjúsági vb volt Debrecenben, ahol 200 méteren a döntőbe sem jutott be. Persze akkor még nem töltötte be a 15-öt sem. Serdülőkorában még kacérkodott a labdarúgó-, illetve a Jamaicában igen népszerű krikettezőkarrieren is, de szinte predesztinálva volt a sprintfutásra, miután szülei is futók voltak (vezetékneve pedig magyarul annyit tesz: villámcsapás
). Ha már a szülőkről van szó, érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb jamaicai gyermekhez hasonlóan Bolt szigorú keresztény nevelést kapott, nem heccből láthattuk, hogy minden versenye előtt bőszen vetette a kereszteket. Győzelmei után is gyakran tweetelt arról, hogy Isten segítsége nélkül semmit nem ért volna el.
Nos, Isten többször is megsegítette, hiszen mindent elért, amit sportoló elérhet, és talán még annál is többet. Utolsó világversenye előtt mégis sokan féltették, mondván, a lassan 31 éves sprinter kifacsarta testét az utóbbi tizenöt évben, és nem készült fel rendesen a világbajnokságra. A félelmek beigazolódtak, hiszen 100 méteren csak bronzérmet szerzett, a 4×100-as váltó utolsó tagjaként pedig szimbolikus módon a célig sem tudta eljuttatni a botot egy sérülés miatt.
Az egyéni döntőben két amerikai, Christian Coleman és Justin Gatlin előzte meg a jamaicai legendát. Különleges győzelem ez, hiszen ez volt Usain Bolt utolsó versenye, és annyi győzelem és vereség után nagyszerű, hogy vele versenyezhettem hosszú éveken át. A célba érkezés után ő volt az első, aki odajött, és azt mondta, hogy keményen dolgoztam ezért a sikerért, és nem érdemlem meg a nézők pfujolását. Csak megköszönni tudtam neki ezeket a szavakat és azt, hogy egész karrierem alatt inspirált engem.
Justin Gatlin szavai voltak ezek a 100 méteres döntő után, ahol mindenki Bolt sikerét várta, de mégis a 35 éves, dopping miatt kétszer is eltiltott amerikai ért be elsőként a célba. Sok vitát váltott ki már a tény is, hogy doppingos múlttal indulhat a világbajnokságon, de a szurkolók egyértelmű nemtetszésüknek adtak hangot győzelme után. Gatlin először csöndre intette a közönséget, majd Usain Bolthoz szaladt, és letérdelt előtte tiszteletét kifejezve. Bolt ezután mentette fel dicsérő szavaival a negatív megítélés alól a nála idősebb, háromszoros világbajnok és egyszeres olimpiai aranyérmes sprintert. Számtalan győzelem után Bolt megmutatta, hogy veszíteni is csak a legprofibb módon tud.
Az egyéni 100 méter után mindenki a 4×100-as váltót várta, Bolt legeslegutolsó futását. Sok koreográfiát képzeltünk el, azonban a világbajnokság, sőt az atlétika történetének egyik legszívszorítóbb pillanata volt a szombati, amikor három csapattársa kísérte le a bicegő bajnokot a rekortánról.
Bolt láthatóan bosszús volt, hiszen valódi sportemberként minden körülmény között győzni akart. A történtek után azonban nem keresett mentségeket, egyszerűen megköszönte csapattársainak a munkát és a szurkolóinak a sok-sok szeretetet. A jamaicai atlétáról sokan úgy beszéltek, mint aki újraértelmezte az emberi teljesítőképesség fogalmát, karrierje viszont pont a legesendőbb, legemberibb momentumokkal ért véget.
Ha minden igaz, Bolt a vasárnapi zárónapon tiszteletét fogja tenni a stadionban, hogy megköszönje a sok pozitív üzenetet. Mi pedig megköszönhetjük a sorsnak, hogy volt szerencsénk élőben látni a világ leggyorsabb emberét, akinél jobb reklámja nem létezik a sportnak, és aki megmutatta, hogy mi mindenre lehet képes egy földi halandó.
