A legélesebb kések

Az alsómocsoládi Európa-bajnokságon alacsonyan repültek a balták.

– Ez volt a hobbim, szerettem kést dobálni, mint minden gyerek – avat be a kezdetekbe. Kohl Jánosnál azonban ez a szenvedély nem múlt el, felnőttként is szeretett a sufnijában felállított céltáblára dobálni, mígnem egyszer rá nem jött, hogy ez tulajdonképpen egy szigorú szabályrendszerű sportág. Most nem indult a versenyen, szavai szerint „nem lenne észszerű”, mert ez a mezőny olyan erős. A szervezésből viszont a helyi sportklub prominenseként kivette a részét. A kés- és fejszehajító klub rendszeresen megrendezi a betyárról, Rigac Jancsiról elnevezett nemzetközi Rigac-kupát, úgyhogy van rutinjuk az ilyen típusú megmérettetések rendezésében. Amikor egy németországi település visszalépett a szervezéstől, átvállalták a mocsoládiak, akik abban bíznak, hogy következő dobásuk már a világbajnokság megrendezése lesz. Az sem járna sokkal több versenyzővel, teszi hozzá Kohl.

Ám hogy az is ilyen családias, sörözgetős, malacsütős dzsembori lesz-e, egyelőre kétséges. Felmerült ugyanis, hogy egyszerűbbé kell tenni a szabályokat annak érdekében, hogy a laikus nézők is követni tudják. Kohl János elmesélte, hogy ez is téma volt a nemzetközi kés- és fejszehajító szövetség alsómocsoládi, az Eb előestéjén megtartott közgyűlésén, de egyelőre csak abban állapodtak meg, hogy napirenden tartják a kérdést.

– Mert jelenleg mit látnak azok, akik kijönnek a versenyre? Koncentráló és dobáló embereket, akik a hajítás után az eredménylapjaikat nézegetik. Érzelem és izgalom kellene a viadalokba! – mondja fellelkesülve a Magyar Nemzet Magazinnak Pierre Cazoulat. A hatszoros világ- és – saját szavai szerint – „megszámlálhatatlan” francia bajnoki címmel büszkélkedő versenyző ezt úgy képzeli el, hogy például a jégkorong mintájára divíziókra osztanák a bajnokságokat, amelyeket akár tovább bontanának alapszakaszra, rájátszásra és döntőre. Felcsillan a szeme, amikor felvetjük neki, hogy a népszerűsítésről szólva olyasmire gondolt-e, mint a dartsnál, ahol már transzparensekkel felszerelt, jelmezbe bújt fanatikusok biztatják kedvenceiket. Igen, bólogat, ilyesmire gondolt, de sietve hozzáteszi, az ő sportáguk már most különlegesebb.

– Nincs még egy olyan dobószám, amelynél már minden azzal eldől, hogyan markolod meg a pengédet vagy a fejszédet – mondja, majd leakasztja övéről az egyik saját tervezésű fegyverét, és hosszasan magyarázni kezdi, melyik fogás milyen pörgést és becsapódást eredményez. Könnyű lenne most azzal a kifogással élni, hogy valószínűleg nyelvi nehézségeink akadtak, és az információk nagy része valahol a fordítás közben elveszett, mert az sajnos nem lenne igaz. A kés- és fejszehajítás ugyanis tényleg csak kívülről tűnik egyszerűnek. Így hát a technikák és praktikák helyett inkább a sportág nagy egyéniségeire koncentrálunk. Ebben Kohl János testvére, József volt a segítségünkre, akivel a céltáblák közt sétálgattunk. Szembejött egy vörös fejkendős, alaposan kigyúrt alak, Peter Kramer.

– Ő toronyugró volt korábban – ad Kohl magyarázatot a fejszés atletikus testalkatára. A hajításról két könyvet is író német versenyző egyébként úgy gondolja, hogy a pillanatnyi forma és a sikeres, erős koncentrálás dönthet el egy-egy versenyt.

Így van ezzel az alsómocsoládi verseny plakátarca, a cseh Adam Celadin is. Neki két módszere is van a lazulásra: a csattogó pengék kizárása fejhallgatón át élvezett metállal és hiphoppal, valamint a sör. Utóbbit persze csak módjával fogyasztja, kizárólag a késszámok után.

– Már csak a balta van hátra, tehát úgy gondoltam, egy korsó belefér – mondja vidáman. A fiatalember specialitása az úgynevezett no spin technika. Ez azt jelenti, hogy a kése fordulat nélkül száll a céltáblába. Bemutatja nekünk egészen valószínűtlen mozdulatát, amely által a kése úgy mozog a levegőben, mintha lebegve tartana a félbevágott kólásüvegek segítségével folyamatosan nedvesített tábla felé. Eredeti nagy találmánya azonban a no reload, azaz az újratöltés nélküli technika: egy másodperc alatt hat pengét dob bele a céltáblába. A ruganyos léptű fiatalember pacsival vesz tőlünk búcsút, de előtte lelkünkre köti, hogy nézzük meg YouTube-csatornáját is. Több mint százezer követője van már.

Aztán ott vannak a sportág braziljainak számító oroszok, akik a legnagyobb számban képviseltették magukat Alsómocsoládon. Egyik versenyzőjüket, Vadim Zverianszkijt a speedpályán nézzük meg. A túrázó nyugdíjasnak festő, folyamatosan mosolygó késdobáló kezéből olyan ritmusban repülnek a kések, hogy egy Poljot óra másodpercmutatóját is hozzá lehetne igazítani. Produkcióját mindenki elismeréssel fogadja, különösen amikor kiderül, hogy még csak a gyakorlókörét tudta le.

– Kérlek szépen, vasmunkástól az egyetemi tanárig, tizenévestől a nyolcvanas éveit taposóig megtalálható itt mindenféle versenyző – mutatja be az indulók széles spektrumát Kohl József. Majd mintegy mellesleg közli, hogy a sportág körülbelül negyvenéves története során egyetlen baleset, sérülés nem volt, mert itt mindenki vigyáz a másikra.

Ám ez nem csak a repülő vasakra igaz. Amikor hangosbemondón kell szólítani egy olasz versenyzőt, hogy ugyan, diktálja már be az eredményét, egy német és egy orosz egyszerre kezdi fennhangon szólítgatni talján versenytársát. Úgy zeng a „Tiziano, Tiziano”, hogy egy pillanatra árverésen érezzük magunkat. Ezt látva az egyébként a profibb hozzáállás mellett kardoskodó francia Pierre Cazoulat csak ekként kommentál: „Ezt azért kár lenne elveszíteni!”