– Elődjét egyebek között azért váltották le, mert nem főállású kapitány volt. Megvan már a lakása, Magyarországon lesz a főhadiszállása?
– A szezon legnagyobb részét Magyarországon fogom eltölteni, de nem leszek itt egész évben.
– 2010-ben dolgozott utoljára nálunk. Hogyan került most kapcsolatba a magyar szövetséggel?
– Nyár elején merült fel a kérdés, hogy érdekelne-e a szövetségi kapitányi munka. Persze több név is volt a kalapban. Augusztusban kezdtek komolyra fordulni a dolgok, és végül gond nélkül megállapodtunk a részletekben.
– Követte az utóbbi években a magyar klubok, a válogatott körüli fejleményeket?
– Nem, semmi időm nem volt erre. Ha az ember klubnál dolgozik, nincs erre lehetősége, én pedig számos egyletnél megfordultam az elmúlt években. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy magyar hokiról szóló hírt ne olvastam volna el, vagy ne néztem volna rá néha a magyar bajnokság állására. A szezon végeztével meg ott a világbajnokság, ahol le lehet mérni, hogy egy-egy ország hol tart a fejlődésben.
– Néhány név azért biztosan megvan a magyar válogatottból.
– Persze, azok az akkor még fiatal játékosok, akikkel Székesfehérváron együtt dolgoztam, ismerősök. Viszont mivel még csak most kezdtem a munkát, véleményt nem tudok mondani arról, hogyan teljesítenek. Sofron, Kóger, Benk, Bálizs, a Vas testvérek mind megvannak, de egyelőre ott tartok, hogy elemeznem kell a játékosok állapotát. A szeptember végi felkészülési tornán erre már lesz lehetőség, és a klubedzéseiken is meg fogom nézni őket.
Világjáró
Az augusztusban megválasztott Jarmo Tolvanen a szeptember 30-ai hokigálán mutatkozik be, ahol a válogatott a lengyelekkel játszik, s jégre lépnek a hölgyek és a szapporói hősök is az 1995-ös világbajnok finn csapat ellen. A 61 éves tréner Karhulában szüetett, játékosként a finn első osztályig vitte. 34 éve dolgozik edzőként, a finn, a svéd, a német, a lengyel, a magyar, a francia, dán, svájci bajnokságban is tevékenykedett, legutóbb a norvég Stjernennél. A francia Dijonnál egy ízben az év edzőjének választották. A finn U17-es, U18-as és U20 csapatot is segítette, a 2000-es évek elején az NHL-es Calgary Flames játékosmegfigyelője volt. Egy fia van.
– A 2009–10-es idényben ön vitte be először a rájátszásba a Volánt az osztrák ligában. Hogy emlékszik vissza erre az évre?
– Remek év volt, sok kitűnő magyar játékossal rendelkeztünk, persze légiósokkal, külföldi válogatottakkal is. Abból a csapatból csupán néhányan maradtak, legtöbben már visszavonultak. Az akkori szép emlékekből táplálkozva gondolkoztam el a mostani lehetőségen.
– Tíz országban dolgozott edzőként, játékosmegfigyelőként Franciaországtól a skandináv országokon át Kanadáig. Össze lehet hasonlítani a magyarral azt a játékot, amit ott játszanak?
– Nagyon igazságtalan lenne egy ilyen összehasonlítás, mivel a felsorolt országok klubjai nem játszanak magyar csapatok ellen. A válogatott más tészta. Ha külön-külön kellene jellemezni a nyugat- és észak-európaiak játékát, azt lehet mondani, hogy rendkívül kemények.
A magyar bajnokság nincs benne az első hatban a kontinensen, ugyanakkor valószínűleg Európa leggyorsabban fejlődő ligája. Ugyanez a magyar válogatottról is elmondható.
– Van olyan tapasztalat, amit a norvég, svéd, lengyel vagy épp a német ligában megszerzett, és biztosan be lehet majd építeni idehaza?
– Nézze, a hokit alapvetően mindenhol ugyanazokon az alapokon játsszák, a meccselésben nincs hatalmas különbség. Az dönthet inkább, hogy hány igazán jó minőségű játékosa van az embernek. Persze ahogy mindenkinek, úgy nekem is megvan a saját stílusom.
– Mi ez pontosan?
– Mindannak az elegye, amit karrierem során magamba szívtam a klubcsapataimnál és a válogatottaknál. Ezernyi részelemet tudnék mondani, de most ezek kevéssé lennének izgalmasak szerintem. Úgy gondolom, én már megtaláltam a saját utamat, és itt, Magyarországon is ezt fogom járni, nem változtatok rajta.
– A válogatott legutolsó öt kapitányából négy kanadai volt, ön az első finn. Hogy látja, a száraz vagy a jeges edzésekben, stílusban lesz gyökeres változás a korábbiakhoz képest?
– Hokiban a legmagasabb szinten már nagyon csekély különbségek vannak, a válogatottaknál is. Egy-egy játékos dönthet el egy meccset, és néhány apróság. Amikor új edző érkezik egy csapathoz, mindig történnek kis módosítások, de nem kell újra feltalálnunk a spanyolviaszt.
– Milyen ember ön a palánk mellett, vagy a jégen? Inkább szigorú, és a távolságot megtartva vívja ki a tiszteletet a játékosoknál, vagy lazább, és közel engedi magához a hokisait?
– Egy kicsi mindből. Természetesen kell egy rendszer, kellenek szabályok, amelyeket a játékosoknak be kell tartaniuk. És persze kellenek elvek is.
– Mi a vezérelv?
– Az, hogy amit csinálunk, azt csapatként csináljuk, így minden játékosnak a csapat alá kell rendelnie magát. Mindig a csapat az első.
– Mi a célja magyar kapitányként?
– Lépésről lépésre szeretnék haladni. Elsőként szeretném megismerni a játékosaimat, majd kialakítani a stílust, amelyet játszani szeretnék a csapattal. Aztán jöhetnek a tesztmeccsek. Végezetül talán a legfontosabb: annyi mérkőzést nyerni, amennyit csak tudunk. A válogatottnál ez mindig a legfontosabb célkitűzés.
