Hetven nap, hetven maraton a Dunáért

Hidvégi-Üstös Pál miután leúszta a 240 kilométert, végigfut a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig a nagy folyó mentén.

1260 kilométer megtétele után a megbeszéltek szerint az Újpesti vasúti híd („Északi összekötő”) alatt, Budán áthaladva, a bicikliútként funkcionáló Gázgyár utcában futott szembe velünk szerda délután Hidvégi-Üstös Pál, aki fejébe vette, hogy forrástól torkolatig végigfutja a Duna mentét, fölhívva a figyelmet, hogy épen-szépen és tisztán kell tartani a folyót.

Mosonmagyaróvártól állandó társa van a 67 éves, a kárpátaljai Aknaszlatináról való „Katyó”, Takár Károly személyében, aki gyulladt bokával is kitartóan baktat a december 8-áig hetven maratoni távot, összesen háromezer kilométert tervező Hidvégi-Üstös Pál mögött. Egy kilométert nagyjából nyolc perc alatt tesznek meg, ehhez kell alkalmazkodnia mindenkinek, aki melléjük szegődik, de mint Hidvégi-Üstös elmondja, nagy feladat elé állítja, hogy futás közben hat-nyolc helyen is meg kell állni az üdvözlők és az érdeklődők kedvéért – így mi sem állítottuk meg őket, futottunk Katyóékkal az Árpád hídig, közben beszélgettünk.

„Korábban a Tisza környezetvédelmével foglalkoztam, és expedíciókat szervezve bejártam Ázsiát, Afrikát. Kétszáznegyven előadást tartottam, és a Duna menti iskolák diákjai kérdeztek rá, miért csak a Tiszával törődöm. Nekik ígértem, hogy végigúszom és -futom a Dunát” – említette a váci sportember a kezdőlökésről. Előbb tehát Váctól úszott le a Dunán Mohácsig, ami 240 kilométer, közben

többször is fogyasztva a szerinte őrizendő tisztaságú folyóvízből.

A Duna-futás hetven maratonjának aztán külön apropót adott, hogy a Duna-régió stratégia keretében, vagyis a Duna menti országok együttműködésében most zárul a magyar elnökség, ennek konferenciájára érkezett a két férfi.

Kérdésünkre – a döntéshozókkal találkozva miről beszélgetnek – azt felelte, ő az üzenetet magát viszi, a diplomáciába nem szól bele, azon van, hogy a vízi és kerékpáros-túralehetőségekből minél több legyen, szerinte nem is állunk rosszul Németországhoz vagy Ausztriához képest.

Pál és Katyó néhány nap múlva a déli határon fél távhoz ér, amikor is kezdődnek majd az időjárással kapcsolatos kihívások.

„Az ízületeknek készen kell állniuk egy ilyen megpróbáltatásra, a megállások miatt sokszor a bemelegítés és a nyújtás is elmarad. De

látom az út elejét és a végét, csak így lehet elindulni”

– folytatta Pál. Szerinte nem kell csodaként tekinteni arra, ha valaki mozog, inkább a városi közlekedésben nem kellene kocsiba ülni pár kilométerért, néhány liter benzin áráért kiváló ruházatot lehet venni, a munkahelyek jó részén pedig lehet zuhanyozni.

„Tőlünk nyugatra normális, hogy öltönyös emberek bicikliznek. Ahogy futok napi 40-50 kilométert, és tartok négy-öt előadást, úgy bárki megengedhetné magának, hogy egészségesebben éljen” – fogalmazta meg második számú üzenetét.

Katyó vette át a szót: „Harminckét éven át éltem a pokol tornácán,

a máramarosi sóbányákban fúrtam, robbantottam, légkalapáltam,

amitől a karjaim tönkrementek, de nem panaszkodom, mozogni kell” – mondta, jogosan büszkélkedve 2008-as chisinaui tizenkét órás éjszakai futóversenyen aratott győzelmével; akkor 127 kilométert teljesített. Élete a hagyományőrzés, gyerekekkel szokott futni Kárpátalján, például Rákóczi-emlékhelyeket keresnek föl, és futva teszi meg, nemzeti zászlóval a Tatár- és a Vereckei-hágó közti 200 kilométert is – semmilyen atrocitás nem éri. A bányásznapon végigfutja a sóbányák 72 kilométeres útját is.

Hidvégi-Üstös Pál búcsúzóul olvasóink lelkére kötötte: „A teremtett világot ajándékba kaptuk. Ha ezt megértjük, nem lesz szemét a vízparton, és egymásra is jobban oda fogunk figyelni.”