„Az ízületeknek készen kell állniuk egy ilyen megpróbáltatásra, a megállások miatt sokszor a bemelegítés és a nyújtás is elmarad. De
látom az út elejét és a végét, csak így lehet elindulni”
– folytatta Pál. Szerinte nem kell csodaként tekinteni arra, ha valaki mozog, inkább a városi közlekedésben nem kellene kocsiba ülni pár kilométerért, néhány liter benzin áráért kiváló ruházatot lehet venni, a munkahelyek jó részén pedig lehet zuhanyozni.
„Tőlünk nyugatra normális, hogy öltönyös emberek bicikliznek. Ahogy futok napi 40-50 kilométert, és tartok négy-öt előadást, úgy bárki megengedhetné magának, hogy egészségesebben éljen” – fogalmazta meg második számú üzenetét.
Katyó vette át a szót: „Harminckét éven át éltem a pokol tornácán,
a máramarosi sóbányákban fúrtam, robbantottam, légkalapáltam,
amitől a karjaim tönkrementek, de nem panaszkodom, mozogni kell” – mondta, jogosan büszkélkedve 2008-as chisinaui tizenkét órás éjszakai futóversenyen aratott győzelmével; akkor 127 kilométert teljesített. Élete a hagyományőrzés, gyerekekkel szokott futni Kárpátalján, például Rákóczi-emlékhelyeket keresnek föl, és futva teszi meg, nemzeti zászlóval a Tatár- és a Vereckei-hágó közti 200 kilométert is – semmilyen atrocitás nem éri. A bányásznapon végigfutja a sóbányák 72 kilométeres útját is.
Hidvégi-Üstös Pál búcsúzóul olvasóink lelkére kötötte: „A teremtett világot ajándékba kaptuk. Ha ezt megértjük, nem lesz szemét a vízparton, és egymásra is jobban oda fogunk figyelni.”
