NFL-játékosok kontra himnusz: teljesülhet Donald Trump akarata

Roger Goodell harminckét csapatnak küldött szerdai körlevelében tudatta a kötelező érvényű szabályt.

MTI
2017. 10. 12. 6:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Roger Goodell főbiztos a szövetség harminckét csapatának küldött szerdai körlevelében tudatta a kötelező érvényű szabályt. Goodell leszögezte: reméli, hogy ezzel sikerül véget vetni a hetek óta tartó viszálynak, s a játékosok és a szurkolók a sportra összpontosíthatnak majd. A főbiztos hangsúlyozta azt is: „tiszteletben akarjuk tartani nemzeti lobogónkat, országunkat, s a szurkolók ezt el is várják tőlünk”.

A sportvezető hangsúlyozta, hogy a himnusz körüli vita akadályozza a tisztességes párbeszédet.

„Túl kell lépnünk ezen az ellentmondásos helyzeten, és ezt a játékosainkkal együtt akarjuk megtenni” – fogalmazott a körlevélben Goodell.

Az egyes focicsapatok tulajdonosai a jövő héten New Yorkban tartanak találkozót a főbiztossal, hogy megvitassák a helyzet rendezésének részleteit.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Goodell állásfoglalására. Szerdán az elnök nagybetűkkel leszögezte: „ideje volt, hogy Roger Goodell az NFL-től végre felszólítsa valamennyi játékost, hogy álljon fel a mi nagyszerű nemzeti himnuszunk alatt – tiszteljék az országot”.

Az NFL csapatai azonban közös közleményben válaszolva azt hangoztatták, hogy a főbiztosnak „a himnusz kapcsán kialakított álláspontja nem pontos”. Az NFL szóvivője a Sports Illustrated című sportlapnak leszögezte: a labdarúgó-mérkőzések szabályzatát tartalmazó kézikönyv már amúgy is előírja, hogy a nemzeti himnusz alatt a pályán és a kispadon lévő játékosoknak kötelező állniuk.

Az Egyesült Államokban hetek óta tart az egyes elemzők szerint immár kultúrharccá szélesedő vita arról, hogy a focimeccseken felálljanak-e a játékosok, amikor felcsendül az amerikai himnusz.

A vita még tavaly kezdődött, amikor Colin Kaepernick, a San Francisco 49ers akkori irányítója fél térdre ereszkedett a himnusz alatt arra hivatkozva, hogy addig nem hajlandó vigyázzba állni a himnusz és a zászló tiszteletére, amíg az országban „elnyomják a feketéket és a színes bőrűeket”.

Az ügyet Trump maga helyezte reflektorfénybe pár héttel ezelőtt azzal, hogy támadni kezdte a térdelve tiltakozó amerikaifocistákat. Trump szeptemberben azt javasolta, hogy rúgják ki az NFL-ből a szerinte tiszteletlenséget tanúsítókat, sőt felvetette azt is, hogy a nézőknek bojkottálniuk kellene az NFL-mérkőzéseket. A hétvégén Indianapolisban tartott meccsen Mike Pence alelnök meghallgatta a mérkőzés elején a himnuszt, aztán, mivel több sportoló letérdelt, távozott a stadionból.

Donald Trump megjegyzései megosztották a csapatok tulajdonosait is, de egyre többen kezdték támogatni. A bojkottfelhívás sem maradt eredménytelen. Sajtójelentések szerint alaposan megcsappant az NFL-meccsek nézőinek száma, egyes stadionokban fél házzal játszottak a focisták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.