Hosszú évek óta lemondóan nézik – ha még nézik – az európai sportrajongók az asztaliteniszt. A közeli s távolabbi múltban hozott több szabályváltozástól persze sokan remélhették, hogy a sportág leveti magáról a kínai/ázsiai hegemóniát, de sem a 38-ról 40 milliméteresre nőtt labda, sem a 21-ről 11 poénosra rövidült szett nem hozott áttörést. Derült égből villámcsapásként (vagy inkább borúba szivárványként) érkezett viszont a hír október derekán, hogy az idén 2009 óta először nem kínai versenyzőé a férfiasztalitenisz-világkupa, sőt Liège-ben a döntőben sem képviseltette magát senki a világ legnépesebb országából. Hogy hanyatlásról lehet-e szó, Európa feltámadásáról vagy más áll a háttérben, megpróbáltunk utánajárni.
– Igaz ugyan, hogy kevesebb az utánpótláskorú játékos, mint korábban, de
semmiféle visszaesésről nem lehet beszélni
– teszi egyértelművé a Magyar Nemzetnek Aranyosi Péter, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. – A világkupa szabályai szerint két versenyző indulhatott nemzetenként, ami azt jelenti, hogy a végjátékhoz odaférhetett más nemzet játékosa is – magyarázta a különleges belgiumi véghajrát a kapitány. Ismeretes, hogy például a két évvel ezelőtti világbajnokságon hat kínai indulhatott férfi egyéniben, a legjobb négy közé hárman is beverekedték magukat, a döntőhöz pedig Fang Bo és Ma Long már nem engedett oda mást. Aranyosi hozzáteszi: a világkupa noha rangos verseny, de nyerték már a sorozatot olyanok régebben is, akik nem férkőzhettek vb-döntő közelébe, ilyen volt mások mellett Klampár Tibor is. – A kínaiak másként készülnek egy világbajnokságra vagy egy olimpiára, mint egy vk-ra – illesztette a képhez a szakember.
Európai ver kínait: a világkupa-negyeddöntő eszméletlen fordítása a német Timo Boll és Lin Kao-jüan közt
Az utánpótlásba viszont kevesebben érkeznek, mint régen. Ennek sokféle oka lehet, egyik ezek közül, hogy a felpuhult diktatúrában kitörési pontként már nincs akkora szívóereje a sportnak, a gyerekek egyre nagyobb hányada mehet egyetemre. Ebből Aranyosi szerint azonban szintén nem következik megtorpanás. – A generációváltást sok esetben éppen az indítja el, hogy jobbak jönnek, mint a régiek.
A közelmúltban azért szárnyra kaptak más hírek is a kínai válogatott háza tájáról: a játékosok által kedvelt korábbi olimpiai és világbajnok, korszakos sikeredző Liu Guo-liangnak „más feladatot talált” a szövetség, erre föl egy nyári world tour versenyen a legjobb nyolc között az érintett három versenyző tüntetőleg kiszállt a küzdelmekből. De Aranyosi szerint az ilyen afférokat is simán elbírja az ország. – Van náluk
Liuhoz közel azonos képességű edzőből még 15-20,
például a tollszáras legenda Vang Hao.
Ezek után már majdnem felesleges kérdés is volna, hogy van-e bármilyen felzárkózási esélye az öreg kontinensnek.
– A távolság inkább csak növekszik. Manapság nincsenek Európában igazi extraklasszisok. Kiváló játékos persze a budapesti Európa-bajnokságon nyerő francia Lebesson vagy a német színekben versenyző Ovtcharov, aki most a világkupadöntőn a kínaiakat verő, 36 éves, német Timo Bollt legyőzte. De
hiányzik egy fehérorosz Samsonov, egy dán Maze, egy görög Kreanga vagy egy osztrák Werner Schlager, valamint Chen Weixing is, Európa egyértelműen gyengül a korszakos sztárok kiválásával.
Itthon sem túl rózsás a helyzet: csökken a sportba bevonható gyerekek száma – a sportág „A sport legyen a tied!” programba kapaszkodik, szakemberek járnak iskolákba pingpongórákat adni –, és jelenleg asztalitenisz-edzőnek állni sem kecsegtet óriási karrierrel (Téglás Péter női kapitány például január 1-jén Luxemburgba távozott). Ám mintha valami megmozdult volna!
– Fiúvonalon most van egy egészen ígéretes eresztés 10 és 15 év között, valamint az U21-eseknél. Az őszi szünetben Mátraházán edzőtáboroztunk a legjobb serdülőkkel. Szeretnék már végre a fiatalokhoz nyúlni, ha minden jól megy, európai szinten a férfiak majd komoly sikereket is elérhetnek.
András Csaba nemrég három érmet nyert Fidzsin a serdülő-világjátékokon, egyéniben egyedül jutott európaiként a legjobb négy közé
– csillan fel a kapitány szeme, aki a hölgyek háza tájáról annyit tud elmondani, hogy most a felnőttcsapatunk jobb – emlékezhetünk a legutóbbi, budapesti Eb-n Madarász Petra és Pergel Szandra párosának bronzérmére.
Egyelőre tehát hiába várjuk, hogy a Forma–1-ben annak idején kínosan hosszúra nyúló Schumacher-diktatúrához hasonló korszak véget érjen az asztaliteniszben, és az sem ad okot bizakodásra, hogy az ifjúsági vb döntőjét egy japán és egy dél-koreai srác vívta. Az októberi felnőttvilágkupa eseményeit – egy apró részletben elmerülve – pedig már csak azért sem érdemes túlértékelni, mert mindkét Boll által elvert kínai egy-egy már „agyonnyert” meccset engedett el, a negyeddöntőben Lin Kao-jüan döntő szettben hét meccslabdáról (10-4-ről, majd 11-10-ről) kapott ki – s ő közel sem a legjobb kínai pingpongos ma –, az elődöntőben pedig az olimpiai és világbajnok, 29 évesen már kiöregedő Ma Long 2:0-s, majd 3:1-es szettelőnynél két kisebb rövidzárlattal betlizett és engedte át a döntőzés lehetőségét a végletekig kifárasztott veterán németnek. A világbajnokságon és az olimpián ilyen az adott kínai játékos esetében aligha fordul majd elő.
