Most, amikor Roger Federer és Rafael Nadal korát éljük, akár az is könnyen elképzelhető, hogy húsz Grand Slam-torna megnyeréséig eljut valamelyikük, hiszen 2017 azt bizonyítja, hogy bőven harminc fölött is ki tudnak emelkedni a mezőnyből.
A nyolcvanas–kilencvenes években, Björn Borg után nem egészen ilyen volt a teniszvilág, a legnagyobb egyéniségek is legfeljebb hat-nyolc Grand Slam torna megnyerésére voltak hitelesítve, mert egyszerűen olyan sokan voltak – közel tucatnyian. Pedig Borggal már nem kellett összemérnie az erejét Beckernek, a svéd fenomén egyszer még elővette ugyan a faütőjét azok után, hogy 1981-ben visszavonult, de gyorsan el is tette. Hamar rájött, hogy az ő kora lejárt.
A német Becker 1985-ben, 17 éves korában lépett a színre, és mindjárt minden idők legfiatalabb wimbledoni bajnoka lett.
Egészen egyedi döntőt láthattunk, két ismeretlen emberrel, a másik a dél-afrikai Kevin Curren volt, hamar el is felejtette őt mindenki.
Becker, a vöröses szőke, sötétben is világító szemöldökkel megáldott germán fiatalember azonban maradandó jelenségnek bizonyult. Másfél évtizedes profi pályafutása alatt hat GS-győzelmet tudott összehozni: mi ez ahhoz képest, hogy Nadal éppen tizenhatnál jár, Federer pedig tizenkilencnél? De lássuk csak az ellenfeleket!
Boris Becker első profi éveiben még hiperaktív volt John McEnroe, aki a Borg utáni időszakban nyerővé tette a wimbledoni füvön a szerva-röpte játékot, Becker is ennek hódolt. McEnroe-val szemben azonban az ő dühkitörései a pályán nem a bíróra, vagy éppen a másik teniszezőre irányultak, inkább önmagát hergelte, így tudott a legnehezebb helyzetekből is talpra állni.
A nyolcvanas években életveszélyes volt még Jimmy Connors is, 6:1, 6:1, 5:1-es vezetésénél sem tudhatta biztosan az ellenfele, hogy megnyeri-e a meccset, úgy küzdött Connors, időnként fordított is.
Amikor a McEnroe–Connors-féle amerikai generáció levonult a színről, jött helyette egy másik, Andre Agassival, Jim Courierrel és mindenekelőtt Pete Samprasszel.
Becker nagy riválisai között ott volt még Ivan Lendl is Csehszlovákiából. Lendl alapvonal-játékosként elsősorban salakon, a Roland Garroson gyűjtötte GS-serlegeit, de ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy egyszer Wimbledont is bevegye. Hogy ez nem sikerült, arról Boris Becker is tehet, aki 1986-ban a döntőben győzte le őt. A címvédéskor még mindig csak tizennyolc éves volt.
És akkor a svédekről még nem is beszéltünk. Mats Wilander Lendlhöz hasonlóan salakkirály volt – akkoriban a füves specialisták és a salakosok közt szinte átjárhatatlan határ húzódott, Wilandernek esélye sem volt egy wimbledoni sikerre. Annál inkább Stefan Edbergnek.
A Becker és Edberg közti rivalizálás a megannyi felsorolt párharcból is talán a legérdekesebb. Mivel csak egy év a korkülönbség köztük, a pályafutásuk párhuzamosan futott, és majdnem egyszerre érte el a csúcsát, 1988 és 1990 között háromszor egymás után ők szálltak szembe egymással a wimbledoni döntőben. Előbb a svéd nyert simán, aztán a német. Harmadszorra pedig ámulatba ejtették a közönséget: Edberg már 2:0-s játszmaelőnyben volt, onnan fordított Becker. Brékelőnybe került a döntő szettben, de ekkor Edberg még valahonnan erőt merített és visszafordította a csata menetét.
Becker bármilyen nagy küzdő volt – atomteniszét sokszor a XXI. század játékának nevezték, de azóta látjuk, hogy ez valójában a totális teniszt képviselő Federeré –, akárhány csapást mért is Edbergre, ötszettes meccseiket rendre Edberg nyerte.
Párbajuk az elmúlt években folytatódott, Djokovic és Federer edzőjeként. A lelki alkatokhoz passzoló duók születettek, az agresszívabb Becker segítette Djokovicot, a szelídebb Edberg pedig Federert. A szerb és a svájci géniusz pedig egy mélypont után újra csillogott a pályán, a 2014-es és a 2015-ös wimbledoni döntőt is ők játszották – mindkétszer Djokovic nyert.
Szembetűnő volt azonban a lelátón, hogy míg Stefan Edberg ugyanúgy nézett ki, mint húsz évvel korábban a pályán, addig Beckeren egy súlyosan kiégett ember vonásait lehetett felfedezni. Nőügyei mindig a bulvársajtó kedvelt témái voltak, inkább nem részleteznénk, melyik gyereke hogyan fogant bizonyos hírek szerint. Tizenöt évvel ezelőtti válása 20 millió euróba került, de azóta sem becsülte meg a pénzt, vállalkozásaival is csak vesztett. Idén egy londoni bíróság kezdeményezett csődeljárást ellene, a 7 millió fontot érő mallorcai villáját is árulni kezdte. Meg a wimbledoni trófeáit is.
– Lejárt a szentimentális visszaemlékezések időszaka – fogalmazott az egykori teniszcsillag, akinek ötvenévesen kellene új életet kezdenie.
