Számunkra is rendkívül emlékezetes az a pontosan tíz évvel ezelőtti, négy-öt perces eseménysor, amely Talmácsi Gábor karrierjének csúcsélménye. – Leintettek a kockás zászlóval, megtettem a levezető kört, majd beértem a parc fermébe. Ez talán a legcsodálatosabb, ami egész életemben történt. Átéreztem, hogy megvan és azt is, mennyi munka volt mögötte. Ki lehetett engedni, s ünnepelni a szurkolókkal és a csapatommal – elevenítette fel a motorversenyző a 2007. november 4-i valenciai nagydíjat, amelynek végén vb-győzelemnek örülhetett a 125 köbcentisek között. A szezon 17 futamából hármat megnyert, hatszor lett második, és végül öt ponttal előzte meg a rivális spanyol Héctor Faubelt.
Talmácsi kiemelte: kis országból érkezve más gazdasági hátterű versenyzőkkel kellett összemérnie az erejét. – Ha megnézzük az üzleti modellt, nem igazán illettem bele, ennek ellenére nagyon jól sikerült 2007. Volt két további bronzérmem, összesen öt motormárkát képviseltem öt különböző kategóriában.
– Mindmáig ő egész Kelet-Európa egyetlen világbajnoka a technikai sportokban – büszkélkedik akkori menedzsere. Stefano Favaróval 2002-ben kezdtek együtt dolgozni, 2004-ben a gyenge Malaguti csapat motorján ülve hívta fel magára a figyelmet, 2005-ben már harmadik volt a KTM-mel, 2006-ban hatodik a Hondával, ezután szerződött az Apriliához. Négy futammal a 2007-es szezon vége előtt vezette a pontversenyt, az előny megtartásához néhány technikai fejlesztést – például karbonkerekeket – kértek a csapattól, amelyeket titokzatos módon egy zárt, csak Talmácsi által kinyitható dobozban kaptak meg. De Favaro hozzátette: az igazi megoldás Gábor gázkaron lévő kezében volt.
A 36 éves kiválóság azóta sportszervező, sportmenedzseri diplomát szerzett a Testnevelési Egyetemen, idén felépítette a Talmácsi Groupot, utánpótláscsapatával, szakkommentátorkodással foglalkozik, két világcég nagykövete, ezen a héten pedig éppen Thaiföldön járt, ahol segített összeállítani egy képzési programot versenyzők számára.
Visszatekintésekor elmondta, hogy bár most is sokszor közlekedik motorral, elsősorban a versenyzés motiválta. – Akkor jött ki belőlem a támadó oroszlán, amikor a pályán meg kellett feszülni – jelentette ki. Karrierje végén lábsérülése okán hivatalosan nem vonult vissza, a különböző képzések miatt most is sűrűn a pályákon van, de már nem célja a világszintű versenyzés.
