Emlékeznek még Pintér Attila egyik első javaslatára, mikor mindenki megrökönyödésére kinevezték szövetségi kapitánynak? A mostanság Felcsúton szorgoskodó Pinyő akkor azt kezdeményezte, a válogatott keret tagjai sűrű időközönként gyűljenek össze Telkiben, és gyakoroljanak együtt. Indoklása szerint a régi elődök ugyanezzel a módszerrel nagy sikereket értek el, a mostaniak is biztosan jobb teljesítményt nyújtanak majd, ha újra bevezetik ezeket a hétközi összetartásokat.
Nos, Mocsai Lajos, a női és férfikézilabda-válogatott korábbi kapitánya, a szövetség tiszteletbeli elnöke a Sport TV-ben leporolta Pintér ötletét. A németországi női vb-n tizenötödik helyen végző, ezzel minden idők leggyengébb szereplését produkáló magyar válogatottról és Kim Rasmussen kapitányról kritikát fogalmazott meg a szövetségben tartott értékeléskor, és újfajta javaslattal állt elő.
„Az évközi munkáról talán egyetlen dolog vetődött fel, hogy nem sikerült harmonizálni a klubokkal és a válogatottakkal való rendszeres kapcsolatot. Nem tudott integrálódni sem ő a klubok munkájába, sem viszont. A nagyon nagy mérkőzésszám, nemritkán heti két mérkőzés nem tette lehetővé, hogy rendszeresen találkozzanak. Azt javasoltam, hogy olyan bajnoki rendszert írjanak ki, ahol – ahogy annak idején, amikor eredményesek voltunk – évi 50-62 napot dolgozzon együtt a válogatott. És miután Magyarországon van a női válogatott jelentős része, ezt a munkát el kell végezni.”
Mocsai tehát az egész bajnoki kiírást a válogatott felkészüléséhez szabná. Azt viszont ő is pontosan tudja, hogy a Bajnokok Ligájában szereplő hazai egyletek, a Győr és a Ferencváros érdeke ezzel ellentétes, hiszen a világszínvonalú munka elérése érdekében ezek a csapatok folyamatosan teljes kerettel akarnak dolgozni, és ez érthető is a részükről.
A tréner egyébként a vb-t követően azt mondta, a játék egyetlen elemében sem vesszük fel a versenyt a világelittel. Emellett kiemelte, mivel a legerősebbnek tartott magyar bajnokságban játszanak a világ legjobb légiósai, magunk képezzük ki magunk ellen őket. Üdvösnek tartaná, ha Kim Rasmussen megtanulna magyarul, ahogy azt is, ha magyar edzők ülnének a magyar kispadokon.