Valaha kétszeresen felülmúlta Maradonát: aranylabdás focista lett Libéria elnöke

Szegénynegyedből a futballvilág csúcsára. Weah története: rasszizmusért orrtörés, majd Fair Play-díj.

Weah már a második libériai polgárháború után, 2005-ben is jelölt volt az államfői tisztségre, és ugyan az első fordulót megnyerte, a másodikban Sirleaf már felül tudott kerekedni. Az egykori aranylabdás játékosnak ellenlábasai a képzetlenségét rótták fel – természetesen nem a futball, hanem a politika terén. Weah éppen ezért, illetve hogy ne csak a labdarúgó múltjával azonosítsák, 2007-ben beiratkozott az amerikai DeVry Universityre, ahol üzleti tanulmányokat folytatott. Úgy tudni egyébként,

Weah korábban protestáns volt, majd áttért az iszlámra, idővel viszont ismét keresztény lett.

Az 51 éves politikus legfőbb feladata a szegénység visszaszorítása lesz abban az országban, ahol a lakosság több mint 83 százaléka él napi kevesebb mint 1,25 amerikai dollárból (320 forint), és a háztartások nagyjából 16 százaléka nem mindig jut hozzá a napi betevőhöz. A 2015-ös Human Development Index szerint 188 ország közül Libéria a tizenkettedik legfejletlenebbnek számít.

Labdarúgóként Weah megtestesítette mindazt, amit az afrikai futballban szerethetünk: a játékosságot és a futógyorsaságot: e kettő kombinációja pedig az ő esetében hihetetlen gólokat eredményezett. Mint az igazán nagyoknál, nála is inkább arra emlékeznek a drukkerek, hogyan szerzett egy-egy gólt, és nem arra, hogy mennyit.

A minőségi gólokból a csúcsot 1996. szeptember 8. hozta el, egy Milan–Verona-meccs, amikor a milánóiak színeiben a saját kapujától indulva – az alapvonaltól úgy hat méterre lendületet véve – hol lesprintelte, hol kicselezte ellenfeleit. Végül már csak egy maradt belőlük, a kapus, a csatár ezúttal viszont a lövést választotta, és kilőtte jobbal a hosszú alsó sarkot. Ha úgy tetszik, ezzel a találattal kétszeresen is felülmúlta Diego Maradonát, minden idők alighanem legnagyobb játékosát, aki a legemlékezetesebb gólja előtt, az 1986-os vb negyeddöntőjében a félpályáról indulva cselezte végig egész Angliát.

Weah-ra is igaz volt, hogy mindkét lábát bámulatosan tudta használni, és mivel afrikai vérében benne volt a pompás ütemérzék, labdavezetés közben ütemtelen lövésekkel is gyakran meglepte a kapusokat, esélyt sem hagyva a védésre. Mindezek felett kiválóan fejelt, hiszen természetesen – szintén a származásából adódóan – ruganyos is volt.

Fekete-Afrika egyik első hírnökének számít a világklasszisok között, és máig az egyetlen labdarúgó a kontinensről, aki megkapta az aranylabdát, amit a legjobb Európában játszó futballista érdemelt ki a France Football szavazásán. A világ legrangosabb egyéni trófeájának története során George Weah több szempontból is történelmi alak lett, hiszen 1995-től kaphatta meg a díjat olyan labdarúgó, aki nem európai nemzet tagja, de a klubcsapata szerint ide tartozik. Weah-nek mindjárt oda is adták.

Fiatalon Arséne Wenger, a későbbi legendás Arsenal-tréner felfedezettje volt, legalábbis ő hozta Európába 1988-ban, még huszonkét éves korában, egy monacói szerződéssel. Nagyobb és nagyobb klubok következtek ezután: előbb a Paris Saint-Germain, majd a kilencvenes évek derekán az akkor csúcsnak számító Milan. Éppen 1995-ben, aranylabdája évében váltott Franciaországról Olaszországra, majd 2000-ban Angliába szerződött.

Pályafutása legsötétebb pillanata nem a pályához, hanem a játékoskijáróhoz kötődik.

1996 novemberében a Porto–Milan BL-meccs után eltörte Jorge Costának, a hazaiak védőjének orrát. Állítása szerint egyszer csak elveszítette a fejét, miután Costa többször is rasszista megjegyzéseket tett rá a meccsen.

A rasszizmus vádját senki más nem támasztotta alá, még milánói csapattársai sem. Később megpróbált bocsánatot kérni Costától, de ő nem kért belőle, és feljelentette Weah-t. Hat nemzetközi meccstől eltiltották, viszont az ügy különös folytatásaként még abban az évben Fair Play-díjat kapott a FIFA-tól.

Még játékosként lett az ENSZ jótékonysági nagykövete, igyekezett minél több lehetőséget megragadni arra, hogy segítse az afrikai és azon belül különösen a libériai fiatalokat. CD-je is megjelent, a bevétel (elvileg) gyerekekhez került. 1994-ben a fővárosban, Monroviában futballklubot alapított; a belépés egyetlen feltétele az volt, hogy a játékospalántának iskolába kellett járnia.

###HIRDETES###