Kövessétek az álmaitokat, higgyetek magatokban, mert minden lehetséges – így szólt Rob Cross újévi Twitter-köszöntője. A PDC dartsvilágbajnokság friss győztesének minden szava igaz, már amit január elsején a közösségi oldalán megfogalmazott. Hitt magában, makacsul kitartott álma, a vb megnyerése mellett, mivel ebben a sportágban minden lehetséges. Na jó, az ő esete talán kivétel, mi több, egészen meseszerű a sztori, ahogy eljutott a hőn áhított trófeáig.
A 27 éves Cross még meg sem született, amikor a hétfői döntőben legyűrt ellenfele, a sportág legendája, Phil Taylor világbajnok lett a PDC-ben. Taylor megunta, hogy a korábbi nagy szervezet, a BDO packázik a pénzdíjakkal, és vezetésével létrejött egy másik organizáció, a PDC. Cross tehát azt az embert verte meg most, aki életre hívta a jelenlegi vb-t. És tizennégyszer meg is nyerte (nem számítva a két BDO-s vb-címét). Cross, miközben villanyt szerelt a megélhetésért, Taylorért és a többszörös vb-elődöntős Wayne Mardle-ért rajongott, olyanná akart válni, mint példaképei.
A lelkesedéshez viszont jó ideig nem társult mindent lebíró akarat. Cross a közelmúltig olyan volt a sportágnak, mint Nick Kyrgios a tenisznek: elképesztő tehetség, akinek ha van épp kedve játszani, szédületes dolgokra képes.
A megyei és alacsony pénzdíjazású tornákra eljárt ugyan, de emellett a napi megélhetésért küzdenie kellett, és ha nem szerelt volna villanyt, nem tudta volna állni a családi költségeket. Épp ez, gyermekei jövőjének biztosítása adja azt meg azt az ösztönzőerőt, ami biztos kezűvé teszi a tábla előtt. „Én egy egyszerű munkásgyerek vagyok, a célom, hogy el tudjam tartani a családomat” – mondta egy ízben újságírók előtt. Ennél tökéletesebb motiváció nem kell.
Cross már fiatalon is dartsozott, de a munka miatt volt, hogy éveken át nem vett a kezébe nyilat pénzdíjas versenyen. Aztán 2016 februárjában elvérzett a UK Open egyik selejtezőjében, és elment a kedve a további próbálkozástól. Nagybátyja viszont a lelkére beszélt, és rávette, induljon még egy selejtezőtornán. Megnyerte, és a legjobb harminckettőig jutott az Openen, a jelenlegi világelső, Michael van Gerwen állította meg. A holland később még fontos szerepet játszott életében. Ez a siker megértette vele, hogy érdemes komolyabban vennie a sportot.