Csütörtök este fél kilenckor látványos show-elemekkel és sztárfellépőkkel startolt Az Év Sportolója Gála, melyen a Magyar Sportújságírók Szövetsége zsűrije a 2017-es év legkiemelkedőbb egyéni és csapatban dolgozó sportolóit díjazták.
Beliczay Sándor lett az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője, aki már tavaly is elnyerte a címet. A kerekesszékesvívó-edző 2018-as díját Schmitt Pál korábbi államfő adta át csütörtök este a Nemzeti Színházban tartott ünnepségen.
Az év női labdarúgójának járó díjat Jakabfi Zsanett kapta meg – a díjat Kiss Gergely adta át a sportoló képviselőjének, Jakabfi ugyanis nem tudott eljönni a gálára.
Az év fogyatékos csapatai közül a női kerekesszékesvívó-válogatott kapta meg az elismerést, a csapat tavaly is díjazottak volt.
A 2017-es év legszebb góljáról közönségszavazat döntött, a voksolás a gálaműsor kezdetén is zajlott. A góldíjat Benedek Tibor volt vízilabdázó, korábbi szövetségi kapitány adta át: a közönség szerint Joseph Paintsil, a Ferencváros ghánai származású labdarúgója lőtte a legszebbet, a díjat a labdarúgó képviselője vette át.
Az év fogyatékos női sportolójának Krajnyák Zsuzsanna kerekesszékes vívót választották meg a sportújságírók, a díjat Regőczy Krisztina világbajnok korcsolyázó adta át a címvédő, 2017-ben is díjazott vívónak.
Az év férfilabdarúgója Nikolics Nemanja, a Chicago Fire támadója lett.
A tavalyi év legjobb csapatának a teniszválogatottat, vagyis a Fucsovics Márton és Balázs Attila alkotta Davis-kupa-csapatot választotta meg a zsűri.
Az év edzője Shane Tusup, Hosszú Katinka férje és felkészítője lett. A házaspár kapcsolati válsága miatt sokáig kérdéses volt, hogy mindketten eljönnek-e a gálára, Hosszú és Tusup is megjelent az eseményen, igaz külön.
„Bocsánat, nem erre számítottak, igaz?” – kezdte beszédét Tusup.
Aztán magyarul, küzdve a szavakkal, bocsánatot kért azoktól, akiket év közben megbántott, akik bíztak benne, akik egy vasárnapi családi ebéden azon vitatkoztak, hogy Shane Tusup egy amerikai bunkó vagy sem.
„Csak a sok munka közben vettem észre, hogy példaképpé kellene válnom, hogy ami korábban belefért, az már nem fér bele. Elfáradtam, kimerültem, sokat kínlódtam” – mondta visszatekintve az előző évre. Az edző megköszönte felesége, Hosszú Katinka bizalmát, családja segítségét. „Idén azon fogok dolgozni, hogy a hibákon változtassak, köszönöm, Magyarország!” – fejezte beszédét. Hosszú Katinka könnyezett férje szavait hallgatva.