Álmában már bajnok az Újpest

Szombaton a Diósgyőr ellen a 180. bajnoki mérkőzését dirigálta az Újpest kispadján Nebojsa Vign­jevics. Az ötvenéves belgrádi mester rendelkezik immár a legtöbb bajnokival a valaha a magyar NB I-ben dolgozó külföldi edzők közül, megelőzte a legendás Jimmy Hogant is, az újpesti trénerek örökranglistáján pedig — a nem kevésbé legendás — Várhidi Pál (226 meccs) mögött a második helyen áll. Egyvalami azonban még hiányzik neki, ami a két említett edzőóriásnak megvolt: a magyar bajnoki cím. De bízik benne, hogy az is meglesz, még mielőtt továbbállna a Szusza Ferenc Stadionból.

A külföldi edzők között a szerb szakember csúcstartó a magyar NB I-ben Fotó: Mirkó István

A Szusza Ferenc Stadion edzői szobájában beszélgetünk Vignjevics mesterrel. A Diósgyőr elleni 5-0 nyomán még rózsás a hangulat, ráadásul ez lesz a második olyan tréning, amelyen Lacina Traoré, a minap igazolt, valaha 16 millió euróra taksált, még most is 2,5 milliót érő center gyakorol.

„Már az első edzésen látszott, igazi profival van dolgunk. Nem akar többet mutatni, mint amennyire jelen állapotában képes, de az sem kevés. Aki egykor tizenhatmilliót ért, az 28 éves korára nem felejtett el futballozni. Érkezésével új taktikai dimenziók nyílnak, 203 centijével bárkit lefejelhet. Nem valószínű, hogy szombaton az MTK ellen már bevetem, talán csereként” – mondja a vezetőedző, akit nem lehet megfogni ravasznak tűnő kérdésekkel. Érdeklődésemre, miért nevezetes dátum 2013. október 23., amikor a csapathoz szerződött, azonnal rávágja: „Hogyne tudnám, az ’56-os magyar forradalom évfordulója.”

A jelenlegi NB I legrégebben hivatalában lévő edzőjének a közelgő MTK-meccsről is beugrik egy emlék.

„Amikor Roderick Duchatelet leszerződtetett, pocsékul álltunk, ha két nappal később az első tétmeccsemen kikaptunk volna az MTK-tól, akár ki is esünk. Szerencsére 1-0-ra győztünk idegenben Juanan góljával (rá emlékszik még valaki? – a szerző), és végül bent maradtunk. Sőt, a szezon végén megnyertük a Magyar Kupát!”

Azt azóta még egyszer, tavaly nyáron sikerült elhódítani. Vignjevics regnálása alatt így következtek az Újpest bajnoki helyezései: 13., 6., 6., 7., 3. Határozottan egyre javuló trend, kétéves megtorpanással.

„Lehetett volna ez szebb is, 2015. december 12-án a Groupama Arénában 1-0-ra megvertük a Fradit, ez volt az FTC első veresége az új stadionjában, és feljöttünk másodiknak. Ha utána februárban nem adjuk el Mbaye ­Diagne-t, talán ezüstérmesek vagyunk. A szenegáli centerünk 12 forduló alatt 11 gólt rúgott, vele bárkit le tudtunk volna győzni” – mereng a múlton. Vign­jevics azonban nem háborog; amikor Újpestre szerződött, megbeszélte a belga tulajdonossal, hogy a játékoseladások fontos pillérét képezik a klub költségvetésének.

„Ezt annál is könnyebb volt megértenem, mert odahaza Szerbiában a klubok konkrétan ebből élnek, elemi érdekük, hogy piacképes labdarúgókat neveljenek, akiket aztán áruba bocsátanak. Roderick Duchatelet-vel ideális a kapcsolatom, minden edzőnek ilyen főnököt kívánok, annak ellenére, hogy egyszer, évekkel ezelőtt, felmerült a menesztésem. Fantasztikus, mennyire megértő. Amikor Enis Bardhit meg akarták venni 2017 júliu­sában, sokkal jobb ajánlatai is voltak Kínából és Oroszországból, mint az a másfél millió euró, amennyit a Levante kínált érte. De ő azt mondta nekem: »Mester, én inkább kevesebb pénzért játszom a spanyol ligában, ahol a Barcelona és a Real Madrid ellen mutathatom meg, mit tudok, mint milliókért az isten háta mögött.« És ezt Duchatelet is megértette, pedig akkor anyagilag jobban járt volna, ha Kínába adja el Bardhit. Csakhogy idővel kiderült, mégis ez volt a jó megoldás. Bardhi remekel a Levantében, az Újpestnek tartós kapcsolata alakult ki a spanyolokkal, s jelen pillanatban jó esélyünk van arra, hogy másokat is értékesítsünk a spanyol piacon!”

A legszebb az egészben, hogy olyan klasszisok eladása után, mint Diagne, Bardhi, Asmir Suljic, is bronzérmes helyen áll a csapat.

„Álmaimban sokszor előfordul, hogy bajnokok vagyunk. Olyankor, amikor felébredek, mindig libabőrös vagyok. Azért dolgozom, hogy ezt az érzést átélhessem. Egyszer már átéltem, 2010-ben, amikor a Rudar Pljevljával montenegrói bajnokságot nyertünk. Valami azt súgja, Újpesten is lehet még hasonló élményben részem.”

Ha ez megvalósulna – persze inkább csak jövőre –, az legalább akkora szenzáció lenne, mint a Honvéd két évvel ezelőtti bajnoki címe.