Bokszolni tanul a Gróf

A nyolcvanas évek labdarúgó-sztárja, Esterházy Márton több lábon áll: UEFA-ellenőr, sportmarketinges céget vezet, belekóstolt a futsalba, az edzősködés viszont kimaradt az életéből. A 29-szeres válogatott csatár fradista családba született, de ma már Honvéd-címeres nyakláncát hordja, nehezen tudta feldolgozni, hogy annak idején az FTC a tudta nélkül elcserélte egy Vasas Izzó-játékosra. Esterházy, a Gróf hetente kétszer bokszedzésre jár. Szántó Öcsi bácsival szokott beszélgetni komolyabb témákról.

Nem érti, miért az ő generációja ma is a futballunk bűnbakja Fotó: Bach Máté

– A mai napig tagadja, hogy bunda lett volna az 1984-es, 6-6-ra végződő Honvéd–Volán meccs?

– Nem volt bunda. Amikor végre kialakult az eredmény a 85. percben, akkor Garaba Imre miért ment fel kényszerítővel az ellenfél kapuja elé, és miért rúgta a felső lécre a labdát, amely a gólvonalon pattant? Én veszítettem a legtöbbet azzal, hogy azon a meccsen elvették a három gólomat. Ezért nem lettem gólkirály, így a fehérvári Szabó Józsefet vitték ki a párizsi Lidóba. Pedig nekem lett volna ott a helyem!

Nem érti, miért az ő generációja ma is a futballunk bűnbakja
Fotó: Bach Máté

– Azt állítja, hogy nem a nyolcvanas években kezdődött a magyar foci erkölcsi züllése?

– De nem ám! Göröcs Titi egy interjúban elmondta, hogy annak idején minden héten egyszer-kétszer eljártak a Szecskába (a Széchenyi fürdőbe – a szerző), az edzéseken kapura rugdostak, játszadoztak. Az ő szavaival élve: nem csináltak semmit. De nagyon jók voltak, klasszisok, így még ezt is elbírták. Ha mi húszévesen megkapjuk azt a terhelést, amit kilenc évvel később kaptam az AEK-ban, akkor mit tudtunk volna kihozni magunkból? Döme, Törő mire vihette volna?

– És mi lehetett volna Péter bátyjából, akivel Csillaghegyen játszottak egy csapatban?

– Sokkal tehetségesebb volt, mint én. A BLASZ II-ben játszottunk, nem ő volt az új Varga Zoli, de simán lehetett volna belőle NB I-es játékos. Én eligazoltam, ő maradt Csillaghegyen. És az egyetem alatt már nagyon komolyan vette az írást.

– Mennyire vetette vissza, amikor tudtán kívül elcserélte a Fradi egy Vasas Izzó-játékossal?

– Annyira, hogy most egy Honvéd-, és nem Fradi-címer lóg a nyakláncomon.

– A Fradiban hívták Grófnak.

– Igen, Báró (Bálint László) és Ebi (Ebedli Zoltán) még mindig így hív. Ami a klubváltást illeti: sportszerűtlennek tartottam az eljárást. Kisteleki Pistával mentünk Jugoszláviába nyaralni, és megálltunk a Balatonnál pihenni. Odajött Pista egyik ismerőse, és gratulált az új klubomhoz. Azt sem tudtam, miről beszél. De így utólag a legjobbat tette velem a Fradi. Egy edzőmeccsen négy gólt rúgtam a Honvédnak, és azután vittek el.

– Mészöly Kálmán hívta először a válogatottba, de Mezey György volt a korszak meghatározó kapitánya. Mi a véleménye a neveléstudomány kandidátusáról?

– Mindig elmondom, hogy Mezey volt a legjobb edzőm. De két meccsünk volt, amikor semmit sem tudott mondani a szünetben: Cipruson a vb-selejtezőn 1-0-ra égtünk, és csak ültünk az öltözőben. Ugyanez volt Irapuatóban a ruszkik ellen 3-0-nál. A legnagyobb baj, hogy csak A tervünk volt, letámadtunk, sprinteltünk, de nem volt B tervünk, C meg pláne nem. Az egész felkészülés borzalmas volt. Ausztriai magaslati edzőtábor 5 fokban, déli edzések Mexikóban 40 fokban, súlyvesztés, túl-

edzettség… Szinte fizikai nullponton voltam a szovjet mérkőzés előtt. Ugyenez a stáb készített fel bennünket a hollandok, az osztrákok, a németek és a brazilok ellen, és mindig jó formában voltunk, a szovjetek ellen valamit nagyon elrontottak, de senki nem vállalja a felelősséget. Csak mi, játékosok vagyunk a hibásak! Még 32 év után is!

– Ma jobb helyzetben vannak a fiatalok?

– Nem mondanám. Egy tizennégy éves holland vagy spanyol gyerek miért tudja a „fülén pörgetni” a labdát? Azért, mert egy edzésen négyezerszer ér labdához, és mire tizennégy lesz, levegővétel-szinten kezeli. Az itthoni akadémiai rendszer nem ontja a tehetségeket. Hol tart most Németh Krisztián? Az egyik legnagyobb tehetségünk, Sallai Roland a Freiburgban, a másik, Tajti Mátyás a Diósgyőrben játszik. Egyetlen magyar mezőnyjátékost sem vittek el komoly külföldi klubok.

– Az unokaöccse, Mátyás egyengeti a salzburgi Szoboszlai Dominik útját. Belőle csak lesz valaki!

– Remélem. A korosztálya legjobbjai között tartják számon, az elszántságán nem fog múlni. Megkérdezték tőle, hogy akar-e a Real Madridban játszani. Mire ő: „Nem akarok, hanem fogok.”

– Tanúja lesz a következő magyar vb-gólnak?

– Hatvankét éves vagyok, kilencvenéves koromig fogok élni. Lesz tizennyolc jó és tíz kevésbé jó évem, de a gólt nem valószínű, hogy megérem.

– Focizik még?

– Már nem bírja a lábam. Másfél éve bokszedzésekre járok a Fradiba a korábbi váltósúlyú világbajnok Kótai Misihez. Hetente kétszer lemegyek, jó a társaság. Szántó Öcsi bácsival mindenről el lehet beszélgetni.

– És tényleg ott bokszol Honvéd-címerrel a nyakában?

– Miért ne? Élvezem, jól megmozgat, néha nagy pofonokat is kapok, de nem bokszolunk, nem kesztyűzünk, csak iskolázunk. Utána átmegyünk a Fradi-étterembe reggelizni, így zárunk minden szombati edzést. Szeretem.