Rikako Ikee csodálatos úszó. Ötszörös junior világbajnok, minden idők harmadik legjobb ideje az övé száz méter pillangón, csak július 4-én múlt tizenkilenc éves.
De nem biztos, hogy megéri a húszat.
Februárban ugyanis nagyon fáradtnak érezte magát az edzőtáborban, elhatározta, hogy hazamegy, és kivizsgáltatja magát. A diagnózis sokkoló volt: heveny leukémia.
Rikako azóta egyik kemoterápiás adagot kapja a másik után. Állapota stabil, de nem túl jó. A napokban rövid időre kiengedték a kórházból, de hamarosan visszakerül, a kezelés folytatódik.
Rikakót mindenki szereti az úszóvilágban, mosolygós, aranyos teremtés. (Nem vagyok hajlandó leírni azt, hogy – volt.) Olyannyira szeretik a társnői, hogy hétfőn, a 100 méteres pillangóúszás kvangdzsui döntője után a három dobogós, a győztes kanadai Maggie MacNeil, a bronzérmes ausztrál Emma McKeon és az ezüstérmes svéd Sarah Sjöström egymás mellé állt, és összetette a kifordított tenyerét.
A hat tenyéren a következő szöveg volt olvasható: Ikee egy szivecske jel never give up Rikako még egy szivecske. Magyarul: Soha ne add fel!
Zúgott a tapsvihar, potyogtak a könnyek a lelátón.
Nekünk meg eszünkbe jutott Gyurta Dani gyönyörű gesztusa. Amikor a londoni olimpia mellúszó bajnoka elvitte Norvégiába a szívrohamban elhunyt versenyzőtárs és barát, Alexander Dale Oen szüleinek 2012-es olimpiai aranyérme másolatát.
Vagy itt van Rasovszky Kristóf esete. Az 5 kilométeres nyílt vízi úszás világbajnoka a saját költségén Kvangdzsuba érkezett szudáni úszósrác nyakába akasztotta saját aranyérmét.
A sport tényleg nemesít. Nemcsak a testet, a lelket is.
