Az osztályozótól a BL-főtábláig

A múlt hét egyik legnagyobb magyar vonatkozású szenzációja volt a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának főtáblára jutása a Bajnokok Ligájában. Ez a bravúros eredmény azért is érdekes, mert manapság a Vasas komoly múltú szakosztályai a többi sportágban nem tartoznak a legjobbak közé.

2019. 11. 07. 10:36
Markovits László, a piros-kékek elnöke a kiszámíthatóság híve Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnök korábban is ­nyilatkozta, hogy az utóbbi években éppen a sportba áramló sok pénz miatt a csapatsportágak elitjében nagy drágulás kezdődött, amely ma sem áll meg, éppen ezért a Vasas tudatosan az egyéni sportágakra összpontosított – ennek a riói olim­pián öt aranyérem lett az eredménye –, mára pedig az utánpótlás-nevelés és az infrastruktúra-fejlesztés vált a fő profiljává.

– Ilyen elkényeztetett helyzetben régen volt a magyar sport, mint manapság, aki benne él, csak köszönettel tartozhat a kormányzatnak, ám éppen ezért félő, hogy az építő jellegű kritika a hálátlanság vádjával járhat – mondja Markovits László. – Pedig szükség lenne olyan döntésekre, amelyek hatékonyabbá tennék a pénzek elosztását, kívánatos lenne egy rendszer felépítése, amely objektív alapokra és teljesítményre épül. Ma ugyanis a magyar sport nem piaci alapon működik, többnyire inkább személy- és befolyásfüggő, és gyakran nem párosul komoly hagyományokkal. Márpedig nem szabadna veszni hagyni a jelentős szakmai tradíciókkal rendelkező, nagy tudást felhalmozó műhelyeket, amelyek ráadásul számottevő utánpótlásbázissal rendelkeznek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.