Amikor szitokszó volt nálunk a profizmus

Kereken száz éve figyelemre méltó riport jelent meg a Sporthírlapban.

Plattkó Ferenc is azok közé tartozott, akik külföldön keresték a boldogulás lehetőségét Fotó: FC Barcelona

Kereken száz éve figyelemre méltó riport jelent meg a Sporthírlapban. Jellemző a kor közállapotaira – mondjuk inkább így: közerkölcseire –, hogy szerzője óvatosságból nem írta alá az érzékletes beszámolót, inkognitóban maradt. Talán tartva a közfelháborodástól? Meglehet. 1920-ban ugyanis még csak az angol futballban uralkodott nyílt profizmus, a kontinensen csak suba alatt fizették egyik-másik országban a labdarúgókat – érdekes módon leginkább a világháborús vesztesek közé tartozó Németországban –, és a kommün, majd az 1919. november közepéig tartó román megszállás nyomán a végsőkig lerongyolódott, kifosztott Magyarország nem volt abban a helyzetben, hogy fizessen a futballért. (Pedig akkoriban olyan világklasszisok szórakoztatták a nagyérdeműt, mint Orth György, Schlosser Imre, Schaffer Alfréd, a Konrád fivérek, Braun „Csibi” József, Kertész II, Szabó „Petár” Péter, Pataki Mihály, Tóth Potya István vagy a csodakapus Plattkó Ferenc.) Ennek megfelelően idehaza szitokszónak számított a profizmus, jóllehet bújtatott juttatásokkal hazánkban is találkozhatunk a krónikákban.

De most figyeljük csak a Nürnberg városából keltezett riportot! „Első utam a Flannenschmitsgasse 6. szám alatti házhoz vezetett, amely Schaffer és Szabó rezidenciája. (…) Schaffer igéző hálóköntösben nyitott ajtót. Mindketten nagyon szívesen fogadtak, és ott is marasztaltak éjszakára. (…) Másnap elmondták, rendszerint 10-fél 11 órakor kelnek fel a hófehér, emeletes ágyakból, és ekkor nyitott ablak mellett könnyed szobatornát végeznek. A tornagyakorlatok befejezése után étvágygerjesztő reggelihez ülnek. Reggeli után hosszú sétát tesznek a városban, majd fél egykor hazamennek, ekkor van az ebéd ideje. (…) A gazdasszony szigorúan ragaszkodik Schaffer és Szabó elvéhez: a jó magyaros főzéshez. A menü minden alkalommal 3-4 fogásos. Nem hiányzik a hal, a kétféle hús, a főtt és sült tészta és a 2-3 korsónyi nagyszerű bajor sör. Ebéd után rövid pihenőt tartanak, majd igazi német biliárdasztalokon előtréninget rendeznek. Négy órakor uzsonnára csokoládékávé hazai keksszel. Öt óra után ismételt séta következik a színpompában úszó Karlstrassén. A sétában ekkor hölgyek is részt vesznek. A vacsorát hét órakor tálalják a flannenschmitsgasse-i idyllikus otthonban. A vacsora ugyanolyan dús, mint az ebéd, és étkezés után a Musik Künstlerben a szimfonikus zenekar édesbús hangjai mellett délutáni szőke és barna hölgyismerőseik társaságában töltik a felejthetetlen nürnbergi estéket. A két futballista elegánsan öltözködik. Schaffernek van egy különleges, testhez álló vadászruhája. Petár szintén nagyon elegáns, és [az akkor szintén külföldön védő] Plattkó példáját követi: ő is manikűröztet… Nem lehet rossz néven venni, ha ebben a fejedelmi helyzetben nem gondolnak arra, hogy állásba menjenek.”

Plattkó Ferenc is azok közé tartozott, akik külföldön keresték a boldogulás lehetőségét
Fotó: FC Barcelona

A nürnbergi riport a továbbiakban azt taglalja, hogy Schafferék – mármint a futballon kívül – semmiféle kenyérkereső foglalatosságot nem űznek, nyilvánvaló, hogy a klubjuk fizeti őket, méghozzá busásan. A szerző nürnbergi tartózkodásának ötödik napján mérkőzésre került sor a Nürnberg és a Fürth csapatai között, amelyre Stuttgartból vonattal megérkezett az ottani csapat edzője, Kürschner Dóri (Izidor) is. Tudni kell, hogy az MTK 1919 vészterhes nyarán, a Tanácsköztársaság idején dúló nélkülözések elől menekülve több hónapos németországi és ausztriai túrán vett részt, a klub kiürült pénztárát valamelyest feltöltendő. A túrát a csapat edzője, Kürsch­ner Dóri vezette, és akkor történt, hogy Schaffer „Spéci” és Szabó „Petár” Nürnbergben ragadt, Kürsch­ner pedig leszerződött a Stuttgarter ­Kickershez edzőnek, havi ezermárkás fizetésért (akkor az óriási pénz volt) és 3000 márkás prémiumért arra az esetre, ha megnyernék a regio­nális bajnokságot. (Meg is nyerték.)

Azon a nyáron különben a fél MTK „lelépett”, sőt Németországban megalakult egy magyar játékosokból álló profi csapat, amelynek tagjai havi ötszáz márkát kaptak Eidingen vasgyárostól. A több klubból, így például a Vasasból, az MTK-ból és az FTC-ből verbuvált csapat tagjai: Plattkó, Feldmann, Szendrő, Viola, Nyúl I., Ging, Wilhelm, Jeszmás, Nemes, Pataki, Kollár. A csapat vezetője Malaky János (az Üllői úti Fradi-pálya igazgatója) volt. Többségük hamarosan hazatért, de például Plattkó vagy Nemes (Neufeld) Sándor Ausztriában folytatta, sőt Plattkó világ körüli bolyongásba fogott, a Barcelona versben is megénekelt legendája lett, és 1983-ban, 85 éves korában Chilében hunyt el.

Itthon még évekig tartott az egyre szemérmetlenebb álamatörizmus időszaka, amelybe olyan szégyenletes epizódok is becsúsztak, mint az 1924-es párizsi olimpián elszenvedett 0:3-as „egyiptomi csapás” vagy a VAC 1926. tavaszi bundabotránya, amikor a csapat a már bajnok FTC legyőzésével és az MTK elleni döntetlennel biztosította a bennmaradást.

Míg végre 1926-ban kiírták az első profi bajnokságot, amelyet a Bukovit, Patakyt, Schlossert, Turayt, Kohutot felvonultató Ferencváros nyert meg. És ezzel megkezdődött a magyar futball második, az 1938-as vb-ezüstéremmel megkoronázott virágkora.