– 7-5-re vezettünk a szovjetek ellen, nekik a döntetlen megfelelt, akárcsak 1972-ben. Aztán kiegyenlítettek, de mi vezettük az utolsó támadást, és Gerendás Gyuri a hálóba bombázott. Aztán megszólalt a duda. Illetve Felix, ez a 140 kilós amerikai időmérő úgy érezte, nem aztán, hanem a lövés közben. És odaszólt Pizzornónak, az olasz bírónak – aki pedig már középre mutatott –, hogy időn túl esett a gól. És Pizzorno elfogadta a stopperes állítását. Mást nem is tehetett.
– Ön szerint érvényes volt a gól?
– A magyar válogatott kapusaként, sőt csapatkapitányaként mi mást mondhatnék. Egyébként a guayaquili vb után módosították a szabályt, ha még időn belül hagyja el a labda a lövő játékos kezét, de miközben a levegőben van a labda, megszólal a duda, akkor még érvényes gól. Eső után köpönyeg.
– Úgy volt, hogy harmincnégy évesen a vb-n búcsúzik a válogatottól. Aztán még az 1983-as római Eb-n is ön védett az Eb-ezüstérmes csapatban.
– Igen, mert annyira jól ment a védés, hogy Rusorán Peti, az új szövetségi kapitány rábeszélt. Sőt, a Los Angeles-i olimpián is velem kezdődött volna a válogatott összeállítása…
– Csak jött a bojkott. Hogyan élte meg?
– Akkor már a Volánban védtem, és 1983 októberében kaptam egy svájci ajánlatot, de csak 1984 márciusában tudtam kimenni játékosedzőnek. Májusban volt, egyszer csak jön a klub elnöke az újságot lobogtatva. „Olvastad, hogy nem mentek az olimpiára?” Elsötétült előttem a világ, azonnal felhívtam a szövetséget, mondják, hogy igaz a hír. Havannában rendezték a Barátság Versenyt, szóltam Rusoránnak, köszönöm szépen, én oda már nem megyek. Ezzel be is fejeződött a válogatottbeli pályafutásom, pedig borzasztó erősek voltunk, akár nyerhettünk is volna Los Angelesben.
– Lassan harminchat éve Zürichben él, gondolom, megtalálta a számítását.
– Az utolsó húsz évem maga volt a csoda; vegyészmérnökként a zürichi egyetemi klinika elit laboratóriumában dolgoztam, előzőleg a nyolcvanas években svájci szövetségi kapitány is voltam öt évig. A fotó, amit elküldtem magamról, márciusban készült St. Moritzban, a család téli pihenője alkalmából. Még éppen haza tudtunk érni, egy napra rá robbant ki a koronavírus-járvány. Hét nő van a családban, a nejem, a két lányom, az unokák – engem és a vőket leszámítva mindenki nő! A régi csapattársakkal tartom a kapcsolatot, hallom, Kásás Zolitól kapta meg a telefonszámomat. A lányaimról is volna mit mesélnem, mint minden apának. Mindketten boldog házasságban élnek, gyönyörű négy kislány unokával ajándékoztak meg. Végezetül szeretném megjegyezni, hogy a hazámtól sohasem szakadtam el, itthonról járok haza, a családi nyelv az utánam következő két generációnál továbbra is a magyar.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!