Március elején, közepén költözött be a koronavírus az életünkbe, közelről követhettük, hogyan temeti maga alá a járvány az élsportot, különösen a világ legnépszerűbb sportágát, a labdarúgást. Már megismertük a futballvilág szereplőinek a véleményét, a teszetosza UEFA-elnökéét, a feldúlt klubvezetőkét és a türelmetlen, de a szigorú fegyelmet alázatosan tűrő futballistáét. Persze sosem lesz teljes a paletta, az egyéni megszólalások, például Böde Dániel eszmefuttatása a bajnokság lezárásáról, árnyalják a képet.
Vajon mit gondolhatnak a gyakran kétes megítélésű játékosügynökök, akik évtizedek óta a futballpiac állandó szereplői? Ők ugyanolyan kárvallottjai a koronavírus-járványnak, mint a labdarúgók vagy a klubvezetők. Amíg áll a játék, nekik sincs bevételük, nem tudnak tető alá hozni újabb szerződéseket, hiszen bizonytalan a piaci környezet, a szezon lezárása a legtöbb országban még mindig kétséges.
A lapunknak nyilatkozó ügynökök ebben a sanyarú helyzetben nem siránkoznak, a védenceiket arra biztatták, hogy fogadják el a klubok által javasolt bércsökkentést.
– Mi, játékosügynökök együtt sírunk, együtt nevetünk a labdarúgókkal. A koronavírus-járvány megjelenése óta próbáltam a klubvezetők fejével gondolkodni a megállapodásokról, és a józan ítélőképességem azt mondatta velem, hogy a játékosaim fogadják el a bércsökkentésről szóló javaslatokat – nyilatkozta Paunoch Péter, a többek között a válogatott kerettag Korhut Mihályt és Holman Dávidot képviselő Centersport tulajdonosa.
Ez ügyben teljes a konszenzus a kollégái között, még a siófoki eljárás, a kormányrendeletbe foglalt egyoldalú, hetvenszázalékos fizetéscsökkentés is – nagy nehezen – átment a rostán. Paunoch szerint várhatóan 20-25 százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodnak majd a magyar élvonal csapatai, miután minden visszazökken az eredeti kerékvágásba.

Filipovics Vladan, a magyar ügynökpiac egyik első jelentős szereplője, a főleg a Mol Fehérvárnál igen aktív, a Juhász Rolandot, Huszti Szabolcsot, Kovács Istvánt, Futács Márkót és Nikolics Nemanját képviselő F-Group tulajdonosa beszélt olyan klubvezetővel, aki a válság előtt szerette volna értékesíteni csapata futballistáját, de már tudja, hogy a két hónappal ezelőtti összeg ma nem reális, az élet átírta a forgatókönyvet.