E megfontolásból hagytuk ki a nagypályás változatot. Annak dacára, hogy elődként, majd párhuzamosan sokáig élt és bizony virult is. 1949-ben Budapesten női együttesünk világbajnoki címet is szerzett, de az e sportágban valóban a történelem előtti időnek számít. Amikor például jó pár esztendeje még interjút készíthettem a csapat egyik kulcsfigurájával, Molnár Máriával, Moli nénivel, ő elmesélte, milyen „ravasz” taktikával semlegesítette az osztrákok legjobbját: sok hagymát evett a meccs előtt, és állandóan a nyakában lihegett. Fogalmazzunk úgy, a modern felkészülésnek ilyesmi már nem lehet része.
A rajt előtt döntenünk kellett még egy kérdésben, amely vízilabdában nem merült fel: hová soroljuk a nem hazánkban és nem magyar nemzetiségűként született, más nemzet színeiben bemutatkozott, de később a mi válogatottjainkban tündöklő klasszisokat? Hogy mást ne is említsünk, a 2003-as női és férfi-vb gólkirályát, Radulovics Bojanát és Carlos Pérezt? Azaz Bokit és Csárlit, hiszen így hívjuk őket. A mi hőseink is, illetve már elsősorban azok, részei kézilabdásmúltunknak és jelenünknek, ezért természetesen választhatók.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!