Évszázada Magyarországon annyian látogattak ki a stadionokba egy átlagos bajnoki fordulóban, mint ahányan Izlandon éltek. Mi már ezüstérmesek voltunk a világbajnokságon, mire hozzájuk egyáltalán eljutott a híre annak, hogy a labdát rúgni is lehet. Nekünk van Aranycsapatunk, Puskás Öcsink, aranylabdásunk, világválogatott játékosunk egy csapatra való, ők száz év múlva is Gudjohnsent fogják ünnepelni. Nekünk a járvány idején is mindennél fontosabb a futball, a klubok Bill Shankly messze földön híres aforizmájának szellemében élnek: a futball nem élet-halál kérdése, fontosabb annál, hiszen még veszélyhelyzetben se nagyon hajlandók a meccseket elhalasztani; náluk bezzeg már október elején berekesztették a bajnokságot. Csak valami fatális véletlen folytán jutott ki Izland az előző világbajnokságra, s maradtunk mi itthon. Ugyancsak pusztán tévedésből szerepel Izland a Nemzetek Ligája A osztályában, s Magyarország a B-ben, lám, ők eddig mind a négy meccsüket elvesztették, mi pedig bravúrt bravúrra halmozunk. Ellopták a szurkolási szokásunkat, a kórusban kiabált „Hu!” eredetileg a mi drukkereink félelmetes módija, nem az övéké.
Mi, bár megismerhettük a játék szépségét, nem értük be vele, inkább két háborúba bonyolódtunk, miközben ők szorgalmasan lakhatóvá, mára fejlett állammá varázsoltak egy kopár, rideg szigetet. Mi elvesztettük az ország területének kétharmadát, nemzetünk lélekszáma visszasüllyed oda, ahol évszázada tartott, miközben az izlandi lakosság létszáma megnégyszereződött. Mi kiszolgáltattuk szép hazánkat idegen hatalmaknak, ők, miután kivívták a függetlenségüket, önmaguk urai maradtak. Az ezredfordulóra mi feléltük labdarúgásunk összes tartalékát, élő hagyomány híján a múltba révedtünk, szakmailag messze lemaradtunk a világelittől, a mérkőzések eredményeit nemzetközi bűnszövetkezetek befolyásolták – miközben Izlandon tudatosan felépítve nemzeti sportággá emelték a labdarúgást, ez elitképzés követelményeinek is megfelelve. Mi jobb híján Dzsudzsák Balázs igézetében éltünk, miközben az izlandi játékosok közül egyre többen eljutottak Európa elitbajnokságaiba. S ha szemtől szemben összetalálkoztunk, többször is fájdalmas leckét kaptunk.
