A házassági évfordulóján operálták
Könnyen agyonüthette volna az a gumi László Attilát, aki az ösztöneinek köszönheti, hogy nem járt még rosszabbul. Ő sem tudja megmondani, hogy miért, de miután letolták róla az autót, fél lábon átugrált a huszonegyes boksz jobboldali oszlopától a bal oldalra, és ott feküdt le a földre. Ha ezt nem teszi meg, valószínűleg a második megcsúszott autó is elüti.
A kórházban még reménykedett, hogy meg lehet menteni a lábát, de egy héttel a baleset után amputálni kellett, pont a házassági évfordulója napján. Sötét pillanatok következtek, meg kellett tanulnia, hogyan álljon fel a padlóról, szó szerint és képletesen.

– Voltak kemény estéim, amikor már mindenki lefeküdt, és egyedül maradtam – mesélte Attila. – Apuéknak kellett segíteni, hogy a kislányom megtanuljon biciklizni, mert nem tudtam futni mellette, hogy tartsam. A legrosszabb viszont a rehabilitáció alatt volt, amikor még nem kaptam meg a protézist.
Elmentünk a budakeszi vadasparkba, és egyszer csak a kislányom odafordult hozzám, hogy vegyem fel. Képtelen voltam rá, mert mankóra támaszkodtam, és akkor eltört a mécses.
Végül volt ereje, hogy ne csak folytassa az életét, hanem új célokra leljen. – Megfogadtam, hogy teljes értékű apa leszek, ami azt jelenti, hogy a lehető legkevesebbszer akarok valamire nemet mondani a kislányomnak csak azért, mert nincsen meg az egyik lábam. Ő nem érezheti azt, hogy hátrányt szenved – fogalmazott Attila. – Talán a székely vérem is szerepet játszik abban, hogy konokul ragaszkodom a teljes élethez. Még a kórházi ágyon feküdtem, amikor egy erdélyi barátom javasolta, hogy tűzzek ki magam elé egy nagy célt, mondjuk fussak le egy maratont. A futásért korábban sem rajongtam, de gyerekkorom óta bicikliztem, így ez lett a mentsváram.
A baleset után Zanardi válaszolt neki
Azóta László Attila bekerült a magyar parakerékpár-válogatottba, tavaly a hollandiai világbajnokságon 21. lett az időfutamban. – Mellbevágó volt ott szembesülni azzal, hogy én harminc kilométer per órás átlaggal tekertem le egy harmincegy kilométeres szakaszt, más meg negyvenhattal – jegyezte meg Attila. – De a többiek ereje nekem is hitet ad. Azt tanultam meg a baleset óta, hogy a fejünkben lévő korlátokat le kell bontani. Amikor megkaptam a protézisemet, amellyel futhatok, csak kocogni mertem. Utána a YouTube-on láttam, hogy sprintelni is lehet vele, és másnap reggel megcsináltam. Először féltem megkísérelni a saját, képzelt korlátaim miatt, aztán kiderült, hogy képes vagyok rá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!