A sport ereje: nem ülnek egy asztalhoz, de küzdenek egymásért

A járvány miatt négy hónapja buborékban él László Csaba Indiában, ahol az élvonalbeli futballcsapat, a Chennaiyin FC vezetőedzője. A szálloda ablakából hiába látni az óceánt, csak az edzések és a meccsek miatt hagyhatja el az épületet, és a kasztrendszer következtében az is előfordul, hogy indiai játékosai nem ülnek egymás mellé az ebédnél.

Forrás: Facebook / Chennaiyin FC

– A meccsek minősége nézői szemmel szórakoztató, mert gyors, pezsgő a játék, de edzőként nem annyira élvezetes – fogalmazott László Csaba. – Az indiai játékosok tapasztalatlanok, sokszor kapkodnak és fejetlenül mennek előre. Ezért nagy az iram, de sok a hiba, szétszakad a védelem.

Európai topligás tapasztalattal rendelkező labdarúgókkal igyekeznek megteremteni a taktikai fegyelmet a csapatok, ezért a befejező csatárok, a belső középpályások és a középhátvédek általában külföldiek. Ugyanakkor szabályozzák a légiósok számát, egyszerre csak öten lehetnek a pályán, és hat plusz egy ázsiai idegen kaphat szerződést. Az edzőket az összes klub importálja, László mellett a Premier League-ből ismert Owen Coyle vagy éppen a játékosként Liverpool-legenda Robbie Fowler is vezet egy-egy csapatot Indiában.

László Csaba többek közt Robbie Fowler edzőkollégája lett Indiában – Fotó: Facebook/Chennaiyin FC

A sztárok eltűntek, de van indiai, aki az NB I-ben beválna

Mindössze hét éve létezik az indiai profi liga, amelyet kezdetben levitézlett világsztárokkal pezsdítettek fel, mint Alessandro Del Piero, Robert Pires vagy Freddie Ljungberg, ám mostanra szakmai szempontok alapján igazolnak légiósokat, a stratégiát az angol Premier League határozza meg.

– Már nincs akkora szükség a sztárokra, mert kialakulóban van a futballidentitás, létrejöttek a szurkolói csoportok, és a helyi játékosok érdeklik az embereket – tudtuk meg Lászlótól. – Az a cél, hogy egyre több indiai kapjon helyet, mert a válogatott gyengécske. Ennek szellemében jövőre már csak négy légiós játszhat egy csapatban.

Motiválják az itteni labdarúgókat, akik tisztességesen meg tudnak élni a futballból, a külföldiek maximum húsz százalékkal kapnak magasabb bért a legjobb helyieknél.

Nagy probléma Indiában, hogy mindössze fél évig tart a bajnokság, aztán a játékosok csak lézengenek, illetve az alapképzés is hiányzik, amelynek hagyományait most kell megteremteni. – Tehetséges indiai játékosaim vannak, de taktikailag képzetlenek – mesélte László. – Van két húsz-huszonegy éves srác, akik egy NB I-es középcsapatból felfelé lógnának ki, de intuitív játékosok, amit tudnak, azt az utcáról hozták magukkal. Sokat kell még tanulniuk a labda nélküli mozgásról, amely azokban az országokban, ahol van képzés, alapvető. Ezért igazságtalan összehasonlítani Indiát az európai viszonyokkal.

Máshol plázáznak a futballisták, itt úgy kell levinni őket a pályáról

Bár a buborék miatt a tipikus indiai kultúrával nem tud megismerkedni László Csaba, de a futballnak köszönhetően megtapasztalta az alapvető különbözőségeket. – Az edzések után fél órával úgy kell leterelnem a játékosokat a pályáról, és alkudoznak, hadd maradjanak még. Olyan érzésem van, mint amikor gyerekként addig rúgtuk a labdát, míg holdvilág lett. Ezzel szemben volt olyan korábbi csapatom, amelynél negyedórával edzés előtt estek be az öltözőbe a játékosok, nem sokkal utána pedig már a plázában ücsörögtek.

Cél a negyedik hely a bajnokságban – Fotó: Facebook/Chennaiyin FC

Ez csak az érem egyik oldala, az indiai labdarúgók lélektana teljesen más, és a kasztrendszernek is vannak kézzelfogható jelei.

– Európaiként nem lehet átélni, hogy nekik ez mit jelent. Itt teljesen normális, hogy ebédnél bizonyos csoportok nem ülnek más indiai játékosok mellé. Ebbe nem szabad beleszólni, főleg, mert a pályán nem mutatkoznak meg a különbségek, küzdenek egymásért. Azért szép a sport, mert még a kasztokat is eltünteti rövid időre – magyarázta László Csaba. – Arra figyelnem kell, hogy érzékenyebbek, ha keményebben szólok edzésen, akkor legközelebb kevesebbet vállalnak, nehogy megint hibázzanak, és én mérges legyek rájuk.

Ez a tisztelet egyrészt jó, másfelől rossz, kezelni kell. Arra jó a buborék, hogy sok időt töltünk együtt a játékosokkal, esténként összejövünk, megnyílnak, elmesélik a bajaikat. Néha úgy érzem magam, mint egy pszichológus.