Majoros nagy bravúrja: váratlanul beesett egy olimpiai kvóta!

A férfiaknál hetvenhárman indultak az asztaliteniszezők dohai olimpiai kvalifikációs tornáján, ahol mindössze négyen jutnak kvótához, és kedden délelőtt eldőlt, hogy az egyikük Majoros Bence, aki mindössze a 16. volt a kiemelési rangsorban!

Magyar Nemzet
2021. 03. 16. 9:40
Majoros Bence Forrás: Facebook/Majoros Bence
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Elsősorban saját magamnak szerettem volna bizonyítani, hogy ott van a helyem Tokióban, és nagyon örülök, hogy sikerült kontrollálni az érzelmeimet, illetve csak a játékra koncentrálni – mondta az M1 aktuális csatornának Majoros. Hozzátette, nagyon nehéz mérkőzéseken és stresszes időszakon van túl, a kvótaszerzéshez pedig sok ember közös munkájára volt szükség.

Szudi Ádám három meccset nyert, a tábláján a döntőben jutásárt a szlovákok honosított kínai asztaliteniszezője, a dohai rangsorban hatodik Yang Wan (34.) állította meg, akitől 4:2-es vereséget szenvedett. Ám ezzel még nem ért véget Szudi számára a verseny, játszhat a második szakaszában is, amelyben még egy kvóta talál gazdára. Ebben a versenyben csak azok vehetnek részt, ugyancsak kieséses rendszerben, akik az első szakaszban legalább az elődöntőig eljutottak a táblájukon; azaz az utolsó kvótáért kilencen harcolnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.