– Hogy lehet fejleszteni a világ legrosszabb válogatottját? – ezzel a kérdéssel vezette fel a BBC az angol válogatott San Marino elleni vb-selejtezős mérkőzését. Valóban a legrosszabb lenne? A Brit-szigeteken a csütörtöki találkozót követően feltehetően azonnal rávágnák, hogy igen, már csak azért is, mert a háromoroszlánosok – nem túl szívélyes vendéglátó módjára – 5-0-ra kiütötték a hozzájuk érkezett csapatot.
Természetesen az angolok sem egy rossz meccs alapján mondtak ítéletet a San Marinó-i válogatottról, hanem ránéztek a FIFA-ranglistára, amelyen a miniállam valóban az utolsó, 210. helyen van. Nem véletlenül, hiszen az együttes csapnivaló eredményeket produkált az első hivatalos mérkőzése óta, azaz az elmúlt harmincegy évben, a vereségsorozatok között csak nagyítóval lehet rábukkanni eddigi hat döntetlenjére, emellett mindössze egyetlen győzelme van, amely 2004-ben Liechtenstein ellen született.
Az ok egyszerű: San Marino lakossága mintegy 34 ezer fő, így kicsi a merítési lehetőség. A köztársaságban regisztrált játékosok száma mindössze 1800 (az utánpótláskorú, futsal, férfi és női labdarúgókat is beleértve). Összehasonlításképp, Magyarországon 280 ezer felett van az igazolt labdarúgók száma.
Továbbá a válogatott játékoskeretéből csak hatan játszanak külföldön, mindannyian az olasz harmad- és negyedosztályokban légióskodnak. A világbajnoki selejtezőkre összeállított játékoskeret összértéke 910 ezer euró, ami eltörpül az I csoport többi csapatához képest, az utolsó előtti Andorráé például 1,95 millió eurót, Magyarországé pedig 61 millió eurót ér. Az együttes legdrágább labdarúgója a 225 ezer euróra taksált Filippo Berardi. Ha nem hallottak róla, ne ostorozzák magukat érte, hiszen az olasz harmadosztályban, a Vibonese csapatában játszik. A szélső korábban megfordult a Torinóban is, de a felnőttcsapatba nem tudta beverekedni magát.
A legtöbb futballista azonban a hazai amatőrligában játszik, és a San Marinó-i labdarúgás ikonja, Davide Gualtieri ezt tartja az egyik legfőbb problémának.
