Baumgartner Zsolt Forma–1-es szereplése óta egyetlen magyarnak sem volt reális esélye arra, hogy eljusson az autósportok csúcsára, de az elmúlt tíz évben töretlen népszerűségnek örvend hazánkban a túraautózás, nagymértékben Michelisz Norbert sikereinek köszönhetően, aki 2019-ben a világkupa (WTCR) bajnoka lett.
Bár a 37 éves Michelisz a túraautós kategóriában még hosszú évekre tervezheti a pályafutását, máris kopogtat az ajtón az utánpótlás, élén egy egészen különleges tehetséggel, Bucsi Attilával. Az elmúlt hétvégén ért véget a Swift Cup Europe, amely már komoly, nemzetközi túraautó-bajnokságnak számít, a jelenlegi két legismertebb magyar autóversenyző, a már említett Michelisz és a kétszeres kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert is voltak a sorozat bajnokai pályafutásuk elején. De egyikük sem olyan fiatalon, mint Bucsi Attila.
Idén a mindössze 14 éves pilóta uralta a rendszeresen húsz-huszonöt fős mezőnyt, a tizenöt versenyből tízen dobogós helyen intették le, és ötöt meg is nyert. Ezzel ő aratta a legtöbb futamgyőzelmet az idényben, és a bajnoki cím is őt illetné meg, ám túl fiatal ahhoz, hogy nemzetközi sorozat győztese lehessen. A szabályok szerint 16 éves kor alatt nem szerezhet pontot, így meg kellett elégednie a számára hivatalosan elérhető magyar és junior bajnoki címekkel.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem bánt picit, de azért nem is szomorkodom miatta, mert aki számít, az pontosan tudja, mi történt a pályán – árulta el lapunknak Bucsi Attila, aki nemcsak jobban vezet a legtöbb felnőttnél, de a korát meghazudtoló komolysággal is beszél.
Az autók iránti szeretetet a családi légkörrel szívta magába, hiszen édesapja autószerelőként, illetve egykori gokart- és jet-ski versenyzőként is felkeltette az érdeklődését a gépek iránt. A kis Bucsi öt-hatévesen már motocrossban versenyzett, de mindvégig az autók vonzották jobban, és miután 2016-ban, nyolcévesen harmadik lett egy gokartversenyen, alighanem el is dőlt a sorsa.
– A munkának csak az egyharmada zajlik a pályán, legalább ilyen fontos az, amikor a mérnökökkel kielemezzük az adatokat, és ezekből olyan vezetéstechnikai dolgokra derül fény, amelyek által fejlődhetek. Nagyon élvezem ezt a részét a folyamatnak – hangsúlyozta Bucsi, akit többek közt a hozzáállása miatt is a legnagyobb magyar reménységnek tart Michelisz Norbert.