Versenyzőként, majd edzőként, aztán a kajak-kenus események díszvendégeként többször járt Magyarországon. Legutóbb, bő két éve, 2019 májusában azért, hogy tulajdonképpen elköszönjön Wichmann Tamásról. A magyar kenus legenda akkor már nagybeteg volt, pályafutása előtt tisztelegve dokumentumfilmet forgattak róla, Ivan Patzaichin azért utazott Budapestre, hogy ő is méltassa a kortársat, riválist, majd jó barátot. Akkor még nem is sejtettük, hogy hamarosan az egekbe is követi a jó barátot.
Ő aztán tényleg kenusnak született, egy lipován – orosz nemzetiségű – faluban 1949-ban, a Duna-delta egyik elszigetelt, csak vízi úton megközelíthető településén. Úgy tartották róla, hamarabb tanult meg a vízen közlekedni, mint járni. Amit az ő esetében akár el is hihetünk.
Meseszerűen indult a pályafutása. Véletlenül látott egy tévéfelvételt 1966-ban a világbajnok román kenu párosról. Ő ugyan addig nem térdepelt kenuban, csak ladikban lapátolt, igaz, kisgyerekkora óta minden egyes nap napkeltétől napnyugtáig, mégis fejébe vette, sportoló, kenus lesz belőle. Tizenhét éves volt akkor. A következő évben elkéredzkedett otthonról, felment Bukarestbe, a válogatott edzőtáborába, ahol közölte elhatározását, hogy olimpiai bajnok szeretne lenne.
Persze megmosolyogták. Majd megdöbbentek a képességeit látva. Két hónap versenyszerű kenuzás után román bajnoki címet nyert, egy év múlva, 1968-ban, tizenkilenc évesen pedig kettesben olimpiai bajnok lett.
Aztán – Wichmann Tamás keserűségére – éveken át elsősorban szólóban versenyzett. 1972-ben München már egyesben nyerte meg az olimpiát. Elképesztő előzmények után. Az előfutamban a rajtnál eltört a lapátja, de a bíró nem fújta vissza a futamot, ezért a törött, csonka lapáttal evezte végig a távot, hogy ki ne zárják. Szerencséjére a reményfutamban folytathatta, ahonnan bekerült a fináléba, de – miként utóbb elárulta – maga Wichmann sem sorolta az esélyesek közé. A román klasszis rácáfolt, nagy fölénnyel nyerte meg döntőt magyar riválisa előtt.
A lobogó hajó, indián tekintetű román kiválóság, csakúgy, mint Wichmann, 1968 és 1980 között öt olimpián vett részt. Csak éppen amíg Wichmann-nak nem adatott meg a hőn áhított aranyérem, ő négyszeres olimpiai bajnokként zárta le a pályafutását. Majd edzőként is a csúcsra ért, 2000-ben 1000 méteren a román duó az ő irányításával győzött Sydney-ben.
Három román sportoló – a tornász Nadia Comaneci, valamint két evezős, Elisabeta Lipa és Georgeta Damian – öt-öt olimpiai aranyéremmel ugyan nála is eredményesebb, de ő az egyedüli román sportoló, akit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság platina emléklánccal jutalmazott. Hetvenedik születésnapján, 2019 novemberében pedig a legmagasabb román állami kitüntetésben részesítette Klaus Johannis államfő.
Már pályafutása során összeismerkedett Wichmann-nal, s a maguk eszközeivel igyekeztek tenni a két nép kapcsolatának javítása érdekében, kölcsönösen voltak egymás vendégei a budapesti román, illetve a bukaresti magyar kulturális intézetben. Tavaly februárban, amikor Wichmann meghalt, e szavakkal búcsúzott tőle: „Általad nemcsak jobb sportoló lettem, hanem bölcsebb ember is.”
Amikor még nem sejtette, hogy hamarosan követi a korábbi riválist, jó barátot. Káros szenvedélye, a dohányzás nem maradt következmények nélkül, idén tüdőrákot diagnosztizáltak nála, ami sajnos gyorsan végzett vele.
Parti János, Tatai Tibor, Wichmann Tamás, Foltán László, Vaskuti István, majd Kolonics György, Horváth Csaba, Pulai Imre, Vajda Attila – a magyar kenu sem szűkölködik a korszakos nagyságokban, de közülük, akik élnek, valószínűleg mindannyian elismerik, Ivan Patzaichin volt a valaha élt legnagyobb kenus.
A borítóképen: Az 1972-es olimpián a C–1 1000 méteres döntő első három helyezettje, balról: a második Wichmann Tamás, a győztes Ivan Patzaichin, a harmadik a német Detlef Lewe
