– Júliusban jelentette be a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség a támogatási rendszer elindítását, amelynek célja a magyar autó-motorsport fejlesztése. Igazgatósági tagként részt vesz a szakmai koncepció kialakításában, amely arról is dönt, kik kapnak támogatást. Miért vállalta a feladatot?
– Ha egy dolgot kellene kiemelnem, hogy miben változtatott meg a 2019-es világbajnoki cím, akkor a magyar autósport iránt érzett felelősségvállalást említeném. Előtte is láttam, milyen sok tehetséges versenyző és mérnök van idehaza, akiket sok esetben az anyagi és szakmai feltételek hiánya akadályoz meg abban, hogy komolyabb szintre lépjenek, de amióta bajnok vagyok, azóta érzem a felelősséget, hogy nekem dolgom van velük. Támogatnom kell őket az összes rendelkezésemre álló lehetőséggel.
– Itt többek közt arról van szó, hogy magyar autóversenyzők anyagi támogatást is kaphatnak a pályafutásuk fellendítéséhez. Banális kérdés, de nem árt tisztázni: miért van erre szükség?
– A technikai sportok maguktól értetődő okokból rendkívül drágák. Ez azt jelenti, hogy már a kezdetek kezdetén is milliós költségekről van szó éves szinten, amiből előbb tízmilliós, majd egyre feljebb lépve akár százmilliós nagyságrend is lehet, és akkor most csak a túraautózásról beszélek, amely még az anyagilag elérhetőbb kategóriák közé tartozik. Az a jellemző, hogy ezek a terhek kezdetben a családi kasszát vagy szerencsésebb esetben egy mecénás pénztárcáját terhelik, aki üzleti megfontolásból vagy személyes okokból nyújt támogatást.
Aztán az esetek többségében előbb-utóbb elfogy a pénz, a pályafutás pedig megreked, hiába lehetett volna több benne.
– Van az a mondás, hogy a tehetség úgyis utat tör magának, amire az ön története a legjobb példa. Miért kell ebbe a folyamatba belenyúlni?
– Éppen azért, mert a természetes szelekció eredményét jelenleg a családi háttér és a meglévő kapcsolatok jobban befolyásolják, mint a tehetség és a teljesítmény. Igaz, hogy én 21 évesen ültem életemben először versenyautóban, mégis eljuthattam a világbajnokságig, de ehhez jó adag szerencse is kellett a családom áldozatvállalása mellett. Erre természetesen újra lehet példa, de van annyi tehetségünk, hogy sokkal gyakrabban szülessenek magyar sikertörténetek, ha az erőforrások a megfelelő helyeken összpontosulnak.
– Ezt hogyan kívánják elérni?
– Két irányból kell gondolkodnunk. Először is fel kell fedeznünk a még ismeretlen tehetségeket, aminek a leghatékonyabb és legköltséghatékonyabb módja a gokart, illetve a szimulátorozás. Épp most zajlik a HUMDA Junior Gokart Challenge hét különböző városban október végéig. De lesznek még más aktivitások is, amelyeknek céljuk, hogy kiszűrjük a tehetségeket. A másik oldalon pedig azok a versenyzők sorakoznak, akik már bizonyítottak hazai és nemzetközi sorozatokban, sokszor erőn felüli vállalásokat téve, a konyhapénzt elfüstölve a pályákon, mégis az anyagiak akadályozzák meg őket a szintlépésben. Van egy listánk róluk, több mint száz név szerepel rajta, és most az a feladatunk, hogy kiválasszuk közülük, azokat, akik a leginkább rátermettek. A korábbiakból is kiderült már, hogy sok pénzre van szükség, ezért nagy a felelősségünk, hogy hatékonyan költsük el.
– Mi garantálja, hogy itt nem a kapcsolatok döntenek majd arról, kinek jut támogatás?
– Az, hogy a lehető legobjektívebb kiválasztási rendszert szeretnénk megteremteni, amiben én is tudom hasznosítani az elmúlt tizenöt évben gyűjtött tapasztalataimat. Nem az alapján születik döntés a támogatásokról, hogy ki szimpatikus vagy kinek mennyi bajnoki címe van. Utóbbi már csak azért sem releváns, mert lehetetlen összehasonlítani a különböző bajnokságokban elért eredmények valódi teljesítményértékét. Ezért az a terv, hogy teremtünk egy kiválasztási rendszert, amelyben összemérhetővé válnak a versenyzők: pályateszteken felmért vezetéstechnikai feladatokkal, pszichológia és fiziológiai vizsgálatokkal.
Utóbbiakban nagy szerepet kaphat a Matics Zsolt vezette Fit4Race, amely az én pályafutásomban is fontos szerepet játszott, de például a vitorlázó Berecz Zsombornak is sokat segített a tokiói olimpiai ezüstérem megszerzésében.
– Miért nem működik az, hogy piaci alapon dől el, ki jut lehetőséghez?
– Ha belegondolunk abba, hogy a költségek országoktól függetlenül hasonlók, akkor nyilvánvaló, hogy egy 50-60 milliós országban sokkal többen engedhetik meg maguknak, hogy próbát tegyenek a technikai sportokban. Már ezen a ponton hátrányban vagyunk, amit azzal lehet kiegyenlíteni, ha hatékonyabban célzunk. Ugyanakkor a végcél éppen az önfenntartó rendszer kialakítása. A magyar autósport elmúlt néhány évtizedére sajnos nem mindig a piaci alapon való gondolkodás volt a jellemző, aminek következtében egyre bizonytalanabbak lettek a támogatók. Ha sikerül hiteles szisztémát létrehozni, amelyben elsősorban a tudás számít, akkor idővel a piaci szereplőket is nagyobb eséllyel lehet tehetséges fiatalok mellé állítani.
